Amerikai Magyar Újság, 2009 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2009-11-01 / 11. szám
2009. november országon az alapértékek eltorzítása, az igazság kimondhatóságának megkérdőjelezése folyik.” A Fidelitas kezdeményezi, hogy legyen Ötvenhatosok utcája Egerben - jelentette be a Fidelitas országos ünnepi megemlékezésén pénteken Egerben Oroján Sándor, az országos választmány alel- nöke. Ágh Péter a Fidelitas elnöke azt hangsúlyozta, hogy miként 1956-ban, úgy ma is új irányra, az ország újjáépítésére van szükség. Retkes Attila, az SZDSZ elnöke a rákoskeresztúri Új köztemető 301-es parcellájánál mondott ünnepi beszédében úgy fogalmazott, 1956 mindenki forradalma volt, aki hitt a független és demokratikus Magyarországban. A politikus leszögezte, hogy 1956 „az akkori főszereplők közötti nézetkülönbségek ellenére a nemzeti összefogás forradalma volt”. A pártelnök úgy fogalmazott, hogy aki ki akarja rekeszteni a független és demokratikus Magyarország akár egyetlen hívét is a forradalom örökösei közül, az 1956 emlékét gyalázza meg. Fricz Tamás, a Civil Összefogás Fórum szóvivője, politológus a szervezet ünnepségén pénteken Budapesten, a Hősök terén azt hangoztatta, a 40 évnyi kádárizmussal és 20 évnyi posztkádárizmussal szakítva létrejöhet a negyedik Magyar Köztársaság. A több mint ezer ember részvételével tartott megemlékezésen azt hangsúlyozta, hogy a rendszerváltáskor elmaradt a történelmi igazságtétel, és kevés érdemi lépés történt a valódi rendszerváltás irányába. A politológus szerint a civilek elképzeléseit - amelyeket 12 pontban ösZ- szegeztek - az új „nemzeti kormánynak” - követnie kell. A Jobbik elnöke, Vona Gábor a párt Budapesten, a Deák téren tartott nagygyűlésén a körülbelül négy-ötezres, árpádsávos és jobbikos zászlók alatt összegyűlt hallgatóság előtt kijelentette, hogy pártja két szélsőség ellen fog küzdeni, azok ellen, akik tönkretették az országot és azok ellen, akik ehhez asszisztáltak. A politikus arról is beszélt, hogy a Jobbik hamarosan Magyarország legerősebb pártja lesz. A párt európai parlamenti képviselője, Morvái Krisztina együttérzéséről biztosította a terrorcselekmény és más bűncselekmények gyanúja miatt előzetes letartóztatásban lévő Budaházy Györgyöt és társait. Véleménye szerint az ő zárkáikba azoknak kellene kerülniük, akik „kifosztották és kiárusították az országot”. Kora estig nem történt rendbontás a nemzeti ünnepen, de két megyeszékhelyen is szabálysér7 tési eljárás indult a jogerősen feloszlatott Magyar Gárdához kapcsolódóan. Székesfehérváron 37 gárdaformaruhában megjelent ember ellen tettek a rendőrök feljelentést feloszlatott társadalmi szervezetben való részvétel miatt. Eljárást indít a rendőrség a Jobbik csütörtöki, debreceni megemlékezésével összefüggésben is, amelyen egyenruhában jelentek meg a magukat Új Magyar Gárdának nevező szervezet tagjai. Ebben az esetben egyesülési joggal visszaélés miatt is nyomozást rendeltek el azok ellen, akik a rendezvényen, illetve azt megelőzően szórólapokon és internetes oldalakon a Magyar Gárda vezetőiként nevesítették magukat. (MTI) Solyom László köztársasági elnök Nagy Imre-érdemrendet adott át öt kitüntetettnek az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulóján, pénteken a budapesti Sándor-palotában. A miniszterelnök előterjesztésére Nagy Imre- érdemérmet kapott az államfőtől Bak János, a Közép-európai Egyetem nyugalmazott egyetemi tanára, professor emeritus, Holló József Ferenc altábornagy, a hadtudományok kandidátusa, a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum főigazgatója, Horváth Miklós hadtörténész, az MTA doktora, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem egyetemi tanára, Tempfli József nyugalmazott római katolikus megyéspüspök és Ujságh Tibor nyugalmazott tanár. * Bajnai Gordon miniszterelnök Húsz éves a Köztársaság Díjj kitüntetést adott 23 főnek. Kitüntetést kapott Ágh Attila filozófus, Chikán Attila volt miniszter, Debreczeni József közíró, Dombach Alajosnak, az Országgyűlés volt alelnöke, Esterházy Péter író, Fábry Béla pedagógus, Ferge Zsuzsa szociológus, Göncz Árpád volt köztársasági elnök, Györgyi Kálmán volt legfőbb ügyész, Jancsó Miklós filmrendező, Kádár Béla közgazdász, Kéri László politológus, Komái János közgazdász, Kosa Ferenc filmrendező, Kósá- né Kovács Magda volt EP képviselő, Kozma Imre, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke, Kovács László, az Európai Bizottság tagja, Kupa Mihály volt miniszter, Levendel Ádám szociológus, Nyers Rezső volt államminiszter, Ormos Mária történész, Rajk László, illetve Tamás Gáspár Miklós volt országgyűlési képviselő. AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG