Amerikai Magyar Újság, 2009 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2009-01-01 / 1. szám
16 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 2009. január Városunk jeles operatársulata már évek óta tervezte az amerikai népopera - maga a szerző nevezte így - műsorra állítását, de a próbálkozások mindig akadályokba ütköztek. Ezúttal végre sikerült megfelelő számú kiváló énekest, táncost és főleg kórustagokat találni, a november 18-án tartott chicagói premierhez. Az angol nyelvű napilapok beszámolói felsőfokú jelzőkkel áradoztak az előadásról, míg nekem az opera csalódást okozott. A rendezés, a díszletek és a jelmezek is kiválóra sikerültek, a zene volt számomra kiábrándító, miután évtizedek óta megszokott dzsessz-stílus- ban előadott énekszámok furcsán szóltak a számomra új operai rendszerben. Teljesen mást vártam, nem voltam erre a fekete népoperára felkészülve. Nem úgy a termet zsúfolásig megtöltő közönség, akik lelkesen felállva tapsolták vissza a művészeket újabb és újabb meghajlásra. Sokan a jelenlegi politikai hangulattal - Barack Obama elnökválasztási sikerével - magyarázzák a Gershwin opera hatalmas sikerét, ami abszolút nevetséges, hiszen az opera előkészítése öt - hat évvel előbbre tehető. Ki láthatta akkoriban a politikai változást, főképp ha tudjuk, hogy a társulat előbbi igazgatója Ardis Krainik már az 1980-as években kezdte tervezni a Gershwin opera bemutatását. A hatalmas siker titka abban rejlik, hogy a chicagói operakedvelő közönség először láthatta ebben a formában az eddig inkább musicalként ismert népoperát, és az embereknek így is tetszett. A rendező Francesca Zambello hihetően és élethűen ábrázolta a Carfish Row nyomorúságos fekete társadalmát, amelyet remekül állított a színre Peter J. Davison díszlettervező segítségével. Míg a musical stílusban előadott műben sok a zenei holtidő, az operában folyamatosan szól a muzsika, csak néha van lehetőség, a közismert híres áriák utáni tapsolásra. Az első felvonás kezdetén, Clara szerepét éneklő Laquita Mitchell altatódalként énekli a híres Summertime szoprán áriát, amelyet a férje Jake Eric Greene folytat A Woman Is a Sometime Thing számmal és itt már éreztem, ez nem az én estém. Nem az énekesekkel volt probléma, mindketten kulturált operai hangok, számomra a muzsika tempója volt túl lassú. Serena szerepében Jonita Lattimore szívhez szólóan adta elő a My Man ’s Gone Now, s véleményem szerint ez volt az opera fénypontja, valamint a drogdíler Sportin' Life szerepét kiválóan alakító Jermaine Smith, aki a közismert It Ain’t Necessarily So dalt tánccal egybekötve adta úgy elő, hogy megállt a levegő a színházban. A főszerepekben a nyomorék Porgyt Gordon Hawkins míg az utcalány Besst Lisa Daltirus alakították, s bár mindketten kiváló színészek, mint énekesek nem ütötték meg a Lyricben megszokott magas mércét. Különösen érezhető volt a gyenge hangerő a bariton Gordon Hawkins esetében, aki igencsak küszködött az I Got Plenty o ’ Nutthin ’ kezdetű dallal, amelyet kis jóindulattal nevezhetünk áriának. Később Bessel közösen énekelt duettnél, a férfi hangját alig lehetett hallani. Ami viszont nagyon tetszett az a hatalmas kórus és a tánckar, akik különösen a második felvonás piknikszín jelenetben remekeltek. A Lyric Opera állandó kórusának két fekete tagja van, ezekhez találni még cca. ötvenet, nem könnyű és nem olcsó feladat. A sikert a tömegjelenetek nagyszerű rendezése és koreografálása adta, szemnek kiváló az amerikai népopera, a fülnek azonban sok problémát okoz. Ifj.Fekete István: Keresztutak Zenit könyvek Érdekes hírrel szolgálhatok a kedves olvasóknak, amennyiben ifj. Fekete István nem veszi tolakodásnak, hogy magánlevélből idézek - de általános irodalmi vonatkozásai vannak -: ’’Irodalmi berzenkedésemről annyit, a pesti Móra Kiadóval kötöttem egy szerződést, miszerint 2040-ig, tehát 32 évig minden évben kihoznak két FEKETE ISTVÁN és egy ifj. FEKETE ISTVÁN könyvet. Jelenleg öt új könyvem vár kiadásra náluk. Mikor ezek elfogytak, azt a könyvemet adják ki újra, melyet anyagilag előnyösnek tartanak. Azt sajnos nem garantálta - a Móra által felajánlott - szerződés, hogy én 2040- ig életben maradok.” Ennyit az előzményekről. De lássuk magát a könyvet, a XXI. század új pi- kareszk regényét, amely valójában a XX. század nagy világégéseiről szól, de úgy, ahogyan a történelmi események keresztezték az emberi sorsokat. Innen a cím is Keresztutak, bár a könyv 178. oldalán szereplő BOLOND VILÁG inkább jellemezné a kort, akár alcímként is. Az író tollát, tehát a történelmi események vezetik, a gonosz valót csak kiszínezik az egyéni sorsok . A regény Rejtő Jenő szellemében indul: “Az oráni kikötőben épp hangos hajókürt harsant, ami-
