Amerikai Magyar Újság, 2008 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2008-03-01 / 3. szám

2008. március AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 1 I Saáry Éva DIDERGŐ BUDAPEST Az év sűrű hóeséssel kezdődött. (Ez hazai tar­tózkodásom legszebb emléke.) A szilvesztert Kati unokahúgomnál töltöttem, nála is aludtam, s Újév délelőttjén gyalog bandukoltam haza az Orbánhe- gyi úton. Nagy, puha fehérség és csöndesség. Se­hol egy lélek, csak a Böszörményi út sarkán álló, sokat rágalmazott turulmadár gubbasztott szomo­rúan, elnehezült szárnyaival... Aztán kemény hidegek következtek (-10 fok!), majd vízkeresztkor az ólmos eső jégpályává vál­toztatta a várost; autóval sem lehetett kimozdulni. Sajnáltam a koldusokat s az aluljárókban alvó­kat (november óta hetvenen fagytak meg a több száz hajléktalan közül). * Rokonaim, barátaim nagy szeretettel fogadtak. Nem győztem az ebédeket, vacsorákat, s elhal­moztak ajándékokkal is (ezúttal a rumosmeggy helyett a diós birsalmasajt jött divatba). Az unalomig hirdetett Titanic-kiállításra nem mentem el, mert több mint 4000 Ft. volt a belépő, viszont megnéztem Koltay Wass Albert 100. szü­letésnapjára készített, "Adjátok vissza a hegyei­met!" című filmjét a gyönyörűen restaurált Uránia moziban. Bevallom, nem tetszett annyira, mint a "Horthy". Vontatottnak találtam, s egy-két dolog bosszantott. Az 1848-as szabadságharcot "forra­dalomnak" nevezte s a keleti fronton szerzett ki­tüntetéseket (vaskereszteket!) mint szégyell ni va­lókat mentegette. Egész véletlenül "beestem" egy másik darab­hoz. "Iszka utazása" volt a címe. A történet egy Zsil-völgyi bányászfaluban játszódott - félig ma­gyar, félig román szöveggel. Művészileg tökéletes volt, de rettenetesen nyomasztó. Nyugati ember számára elképzelhetetlen nyomort és elkeseredett­séget mutatott be. Persze, akadt volna még sok más látnivaló, de egyrészt nem jutott időm rá, másrészt a korai sö­tétedésben nem sok kedvem volt mászkálni, mert hát a közbiztonság nem a legfényesebb. A Moszkva-téren rá is fizettem a naívságomra, amikor az ott árusítóktól valamit vásároltam. Egy cigányasszony, bámulatos ügyességgel, pillanat alatt kicsípte pénztárcámból a beváltásra szánt 100 svájci frankot. Azonnal észrevettem, de nem mertem ribilliót csapni, attól félve, hogy meg is vernek. Sehol egy fia rendőr! (Háromhetes ottar- tózkodásom alatt egyet sem láttam. Azt mondják, a fiatalok nem választják ezt a szakmát, mert ve­szélyes és rosszul fizetett. De hát akkor kik tá­madtak a felvonulókra a nemzeti ünnepeken? Ide­gen zsoldosok lettek volna, miként hírlett??) Estéimet gyakran otthon töltve, és TV-m nem lévén, a rádiók hallgatásával szórakoztam. Az ed­dig általam sokat dicsért Kossuth-adó (a Petőfi megszűnt) nagy csalódást okozott. A kulturális programok zömét kiirtották. Az érdekes, folytatá­sos regényrészietek, történelmi eszmecserék, in­terjúk ("Aranyemberek") helyett "A nap hírei"-t iktatták be, melyből olyan épületes, gyakorlati dolgokat lehetett megtudni, hogy a tűzrendészet miért tiltja bútorok kitételét a gangra, Csirigó- macskáson miért szünetel a gázszolgáltatás, a kör­mendi, gyerekgyilkos fiatalember egészségi álla­pota kielégítő-e stb. stb. Bánatomban addig csavargattam a gombot, amíg a középhullámon rátévedtem a Katolikus Rádióra, s noha nem vagyok bigott vallásos, annál maradiam. Igaz, minden reggel misére ébredtem, de inkább azt hallgattam, mint az állami adók hí­reiből naponta rámzúduló rémségeket. Esténként a most 75 éves Jókai Anna szép novelláit olvasták föl. (Barátaimtól tudtam meg, hogy ennek az adó­nak haláláig Nagy Gáspár volt a szerkesztője.) * Nagyon sok emberrel beszéltem (hivatalokban, múzeumokban, könyvtárakban magánlakások­ban), de egyet sem találtam, aki dicsérte volna a Gyurcsány-kormányt. (Az együttérzők "véka alá" rejtik rokonszenvüket.) Mindenki katasztrofális­nak ítélte a helyzetet - anyagilag is, erkölcsileg is - és azt mondta, "nem lát semmi reményt". Most került nyilvánosságra a legutolsó népsze­rűségi lista. Az első helyen Sólyom László áll, a másodikon Dávid Ibolya (?), a hatodikon Orbán s valahol a sor végén a jelenlegi miniszterelnök. Az is érdekes, hogy egyes politikusok fehér port tar­talmazó postai küldeményeket kaptak, melyekről kiderült, hogy ártalmatlanok, csak a megfélem­lítést szolgálják.

Next

/
Thumbnails
Contents