Amerikai Magyar Újság, 2008 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2008-03-01 / 3. szám
2008. március AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 1 I Saáry Éva DIDERGŐ BUDAPEST Az év sűrű hóeséssel kezdődött. (Ez hazai tartózkodásom legszebb emléke.) A szilvesztert Kati unokahúgomnál töltöttem, nála is aludtam, s Újév délelőttjén gyalog bandukoltam haza az Orbánhe- gyi úton. Nagy, puha fehérség és csöndesség. Sehol egy lélek, csak a Böszörményi út sarkán álló, sokat rágalmazott turulmadár gubbasztott szomorúan, elnehezült szárnyaival... Aztán kemény hidegek következtek (-10 fok!), majd vízkeresztkor az ólmos eső jégpályává változtatta a várost; autóval sem lehetett kimozdulni. Sajnáltam a koldusokat s az aluljárókban alvókat (november óta hetvenen fagytak meg a több száz hajléktalan közül). * Rokonaim, barátaim nagy szeretettel fogadtak. Nem győztem az ebédeket, vacsorákat, s elhalmoztak ajándékokkal is (ezúttal a rumosmeggy helyett a diós birsalmasajt jött divatba). Az unalomig hirdetett Titanic-kiállításra nem mentem el, mert több mint 4000 Ft. volt a belépő, viszont megnéztem Koltay Wass Albert 100. születésnapjára készített, "Adjátok vissza a hegyeimet!" című filmjét a gyönyörűen restaurált Uránia moziban. Bevallom, nem tetszett annyira, mint a "Horthy". Vontatottnak találtam, s egy-két dolog bosszantott. Az 1848-as szabadságharcot "forradalomnak" nevezte s a keleti fronton szerzett kitüntetéseket (vaskereszteket!) mint szégyell ni valókat mentegette. Egész véletlenül "beestem" egy másik darabhoz. "Iszka utazása" volt a címe. A történet egy Zsil-völgyi bányászfaluban játszódott - félig magyar, félig román szöveggel. Művészileg tökéletes volt, de rettenetesen nyomasztó. Nyugati ember számára elképzelhetetlen nyomort és elkeseredettséget mutatott be. Persze, akadt volna még sok más látnivaló, de egyrészt nem jutott időm rá, másrészt a korai sötétedésben nem sok kedvem volt mászkálni, mert hát a közbiztonság nem a legfényesebb. A Moszkva-téren rá is fizettem a naívságomra, amikor az ott árusítóktól valamit vásároltam. Egy cigányasszony, bámulatos ügyességgel, pillanat alatt kicsípte pénztárcámból a beváltásra szánt 100 svájci frankot. Azonnal észrevettem, de nem mertem ribilliót csapni, attól félve, hogy meg is vernek. Sehol egy fia rendőr! (Háromhetes ottar- tózkodásom alatt egyet sem láttam. Azt mondják, a fiatalok nem választják ezt a szakmát, mert veszélyes és rosszul fizetett. De hát akkor kik támadtak a felvonulókra a nemzeti ünnepeken? Idegen zsoldosok lettek volna, miként hírlett??) Estéimet gyakran otthon töltve, és TV-m nem lévén, a rádiók hallgatásával szórakoztam. Az eddig általam sokat dicsért Kossuth-adó (a Petőfi megszűnt) nagy csalódást okozott. A kulturális programok zömét kiirtották. Az érdekes, folytatásos regényrészietek, történelmi eszmecserék, interjúk ("Aranyemberek") helyett "A nap hírei"-t iktatták be, melyből olyan épületes, gyakorlati dolgokat lehetett megtudni, hogy a tűzrendészet miért tiltja bútorok kitételét a gangra, Csirigó- macskáson miért szünetel a gázszolgáltatás, a körmendi, gyerekgyilkos fiatalember egészségi állapota kielégítő-e stb. stb. Bánatomban addig csavargattam a gombot, amíg a középhullámon rátévedtem a Katolikus Rádióra, s noha nem vagyok bigott vallásos, annál maradiam. Igaz, minden reggel misére ébredtem, de inkább azt hallgattam, mint az állami adók híreiből naponta rámzúduló rémségeket. Esténként a most 75 éves Jókai Anna szép novelláit olvasták föl. (Barátaimtól tudtam meg, hogy ennek az adónak haláláig Nagy Gáspár volt a szerkesztője.) * Nagyon sok emberrel beszéltem (hivatalokban, múzeumokban, könyvtárakban magánlakásokban), de egyet sem találtam, aki dicsérte volna a Gyurcsány-kormányt. (Az együttérzők "véka alá" rejtik rokonszenvüket.) Mindenki katasztrofálisnak ítélte a helyzetet - anyagilag is, erkölcsileg is - és azt mondta, "nem lát semmi reményt". Most került nyilvánosságra a legutolsó népszerűségi lista. Az első helyen Sólyom László áll, a másodikon Dávid Ibolya (?), a hatodikon Orbán s valahol a sor végén a jelenlegi miniszterelnök. Az is érdekes, hogy egyes politikusok fehér port tartalmazó postai küldeményeket kaptak, melyekről kiderült, hogy ártalmatlanok, csak a megfélemlítést szolgálják.
