Amerikai Magyar Újság, 2008 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2008-12-01 / 12. szám
16 így, meg semmisítették a bizonyítékokat, megnehezítve ezzel a hatóságok dolgát. Az ügy, azóta bírósági szakban van. Folynak a tárgyalások, és az egyik vádlott, vádalku reményében elkezdett “dalolni.” Vallomásában sorra hangzanak el prominens szocialista politikusok nevei, egészen a miniszterelnökig, akik ilyen olyan formában, kapcsolatban hozhatók az iljú haramiákkal. Gondban van a bíróság, mivel nincs semmi táppont arra, hogy meddig bővíthető a vádlotti létszám. Az egészben az, az érdekes, és tulajdonképpen ezért is említettem a témát, hogy az ott elhangzó nevek ismerősen csengenek, mert máskor más bűncselekmények, vagy annak gyanúja kapcsán, újra és újra, már, már makacsul mindig ugyan azok a személyek nevei merülnek fel, vagy hangzanak el. Verik a magyarokat Szerbiában, időnként Romániában és Szlovákiában. A miértre sokféle válasz van. A leggyakoribb az anyanyelv használata nyilvános helyen. Arra azért mostanáig nem volt példa, hogy tömegesen és brutálisan bántalmazzák őket, mint ahogy ezt Dunaszerdahelyen egy futballmérkőzésen történt. Azzal kezdeném, hogy a fradi szurkolók nem tetőtől talpig angyalok. Egy kis balhéért nem mennek a szomszédba. Azt sem állítom, hogy ezen az említett mérkőzésen elkerülték volna a cirkuszt. Viszont a problémát a szlovák rendőrök „türelmetlensége” okozta. Ugyanis az egyenruhások nem győzték kivárni, amíg kitör a csetepaté. Biztos, ami biztos, mindenféle előzmények nélkül rátámadtak a magyar nézőkre, és vadállati kegyetlenséggel ösz- szeverték őket. Volt olyan fiatal, akit kétszer kellett újraéleszteni. A rendőri brutalitásról készült film, egyértelműen bizonyítja, hogy a rendőrök kegyetlenkedését semmilyen rendbontás nem előzte meg. A film bemutatásakor a szlovák miniszterelnök arra hivatkozott, hogy a stadion egy másik pontján, a magyarok provokálták a rendőröket, és erről nekik felvételeik vannak. A magyar hatóságok kérték ennek a filmnek a kópiáját, de többszöri ígéret ellenére sem kapták meg. Először arra hivatkoztak, hogy nincs bemutatható állapotban. Majd arra, hogy a film elkeveredett. Joggal merül fel a kérdés, hogy az, az elkeveredett film, mely nem volt bemutatható állapotban, tulajdonképpen mit bizonyít? Arra viszont nincs válasz, hogy ha valóban a stadion egy másik pontján „balhéztak” a magyar szurkolók, akkor miért a stadion egy másik felében az ártatlanokat verték véresre a szlovák pribékek. A pozsonyi hivatalos szervek hazudozása azt bizo2008. Karácsony nyitja, hogy a hatóságok előre eltervezett magyar verésről van szó, mely etnikai alapon zajlott le. Mint egy gumibottal, viperával és egyéb ütlegekkel való folytatása annak a magyarellenes politikának, melyet Ján Slota és a hivatalos szlovák kormány folytat. Sajnos „tót barátaink,” a politika rangjára emelték az elvakult nacionalizmust, pedig elgondolkodhatnának rajta, hogy hasonló politika hová juttatta Szerbiát. (hogyan ünnepeljünk...) Kristóf Attila Én nem tudom, mindez kinek az érdeme, de a magyar forradalmak évfordulói, továbbá nemzeti, állami és néha az egyházi ünnepek is, lelkesültség, büszkeség és közös öröm helyett feszültséget, szégyent, gyűlöletet és letargiát hoznak magukkal. Március 15., augusztus 20., október 23. és egy- szer-egyszer a karácsony is kettős arculatot ölt. Az a feloldhatatlan ellentét, amely a különböző érdekek és ideák között a pártpolitikában, a kultúrszférában és a sajtóban nap nap után rutinszerűen jelentkezik, a jeles események idején robbanásig feszül, és minden értéket, hagyományt, emléket kifordít önmagából. Kétféle negyvennyolcunk, kétféle ötvenhatunk és kétféle István királyunk van, az egyik szent, a másik már- már republikánus. A karácsony némelyeknek alkalom arra, hogy kinyilvánítsák negatív emócióikat a keresztények iránt; talán a szilveszter az egyetlen olyan kivételes nap, amikor az össznépi gyűlölködést - legalábbis a Blaha környékén - mimes vidámság váltja fel. Csak a petárdák durrogása emlékeztet a nehezebb időkre. Az ünnepek kettőssége persze nem mai keletű. Petőfi lelkületét Rákosi és Kádár is magáénak vallotta, a márciusi ifjak a KISZ KB előképévé változtak át. A Tanácsköztársaság és Kun Béla nem bírt igazi átütő erővel, de aztán jött április 4., mintegy véglegesítve a tizenkét pontot. Augusztus 20-án az „új kenyér” és az alkotmány a feledés homályába taszította István királyt, hogy holmi szentségről ne is beszéljünk. Egy tiszta, szennytől mentes nap volt: október 23. az utcán, pódiumokon nem, csak a leghűségesebb szívekben élt. Párt- és KISZ-titkár azon a napon nem szónokolt, nem volt ünnepség az operaházban. A rendőrség jó előre kiszűrte a „bajkeverőket”, az erőszakszervezetek készenlétének napja volt ez, az eszmék AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG
