Amerikai Magyar Újság, 2008 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2008-12-01 / 12. szám
10 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 2008. Karácsony Saáry Éva KÖNNYEN, GYORSAN MAGYARUL... Szeptember elején levelet hozott a posta. Egy olaszsvájci lány írta csinos gyöngybetükkel. Chiara Sola- ri a neve s a milánói konzervatórium hegedűszakos növendéke. Bizalmasan és megható őszinteséggel elmondta, hogy Európa iskolái, zenekarai tele vannak magyar fiatalokkal, akiket élénkségük és állandó jókedvük miatt annyira megszeretett, hogy nyelvüket is elsajátítaná. (Ki tudja, melyik ifjú titán hódította meg a szívét? De számomra ez esetben nem a "cél", hanem az "eszköz" a lényeg!) Noha nem vagyok nyelvtanár (fiatal éveimet a föld mélyének a tanulmányozására fordítottam), elvállaltam az oktatást. Nemzeti büszkeségemnek hí- zelgett a lelkes érdeklődés, és izgalmas szellemilelki kalandot szimatoltam a tanításban. Aki szereti a nyelvet, az szívesen foglalkozik, "játszik" vele. Idegen agyba plántálni a sajátosan magyar gondolkodás- és kifejezésmódot - csábító feladat. Első dolgom volt előkeresni a francia férjem számára valamikor Magyarországról hozott nyelvkönyvet (István Lelkes: Manuel de hongrois. Tankönyv- kiadó, Budapest, 1967). 800 oldalas, szürke kötet. Puszta ránézésre is alaposan lelohasztja a vállalkozókedvet. Ami pedig a módszert illeti, nehéz, körülményes, nem beszélve az annak idején kötelező, együgyű politikai frázisokról: "Milyen köztársaság Csehszlovákia? Szocialista köztársaság. Hány Németország van? Kettő. Milyen ország a Német Szövetségi Köztársaság? Kapitalista ország", stb.stb. No, ebből elég! - gondoltam, s elővettem a nápolyi egyetem professzorának, Tóth Lászlónak "Grammatica teorico-pratica della lingua unghere- se" című, több kiadásban megjelent kötetét. Nagy segítségemre volt, mert kitűnő nyelvtani leírásokat és didaktikai ötleteket tartalmaz, de olvasnivaló (olvasásra érdemes) szöveg jóformán semmi. Maradtak, mint minden esetben, az élet nagy és kis dolgainak a megoldásában - a költők! Magam készítem a nyelvleckéket. Nekiülök és minden alkalommal nagyon jól elszórakozom velük. Olasz tanítványom (nyilván zenei hallása segíti ebben) szépen, pontosan ejti ki a magyar szavakat: "Bóbita, Bóbita táncol, Körben az angyalok ülnek, Béka-hadak fuvoláznak Sáska-hadak hegedülnek." De nemcsak nyelvet tanulunk, hanem magyarságismeretet is. Rajzoljuk a népi hímzések alapmotívumait, s Chiara már kezdi megkülönböztetni: ez a párna matyó, ez pedig kalocsai. Aztán következnek a népdalok: "A csitári hegyek alatt régen leesett a hó..." A történelem keretében pedig Attiláról, Árpádról, Szent Istvánról, az "igazságos Mátyásról", s végül arról, a szinte föl- foghatatlan igazságtalanságról beszélünk, ami hazánkkal Trianonban történt. (Az idegenek mindig megdöbbennek a térkép láttán, s valami olyasmit hebegnek, hogy "ezt nem tudtam, nem is gondoltam...") Dehát, mi végül mindent tréfával ütünk el: "Tragédiának nézed? Nézd legott komédiának s mulattatni fog" - ékelődik az Ember tragédiájában Mefiszto. Ismeri, ismerheti-e a magyar sorsot (és lelket).az, aki a pesti viccekből nem kap ízelítőt? S létezik-e alkalmasabb szöveg a hétköznapi beszéd gyakorlására, mint a vicc? Arisztid és Tasziló, Kohn és Grün, a szemfüles Móricka vagy a rendőrök, akik "azért járnak kettesével, mert az egyik írni tud, a másik olvasni." Vajon, meddig fog tartani a nagy buzgalom? Addig, amíg a hűséges szerelem ("mindenki emlegeti, de még senki sem látta")? Vagy...?? Öreg tanárom, Hiesz Imre, aki valamikor a párizsi katonai akadémián oktatott magyar nyelvet, mesélte, hogy tanítványai kitartottak mellette - egészen a müveltető igékig. Akkor azonban kereket oldott valamennyi. Mert hogyan lehetne megtanulni egy olyan nyelvet, melyben még az ilyen szószörnyetegek is helyénvalók: kerékbetömi, kerékbetö- retni, kerékbetörettetni... Szerencsére, akadnak biztató példák, jelek. Már 5 éve jár hozzám egy lengyel eredetű, de német egyetemen végzett biológusnő, Astrid Res- pond-Meissner. Eredetileg csak néhány szót akart elsajátítani, hogy a barátaival levelezhessen, de aztán beleszeretett a nyelvbe. Hobbiból foglalkozik vele, s nem mulasztana el egy órát sem. Persze ahhoz, hogy beszélni tudjon, magyar környezetben kellene élnie. (Mint kiderült, lengyel férje a háború idején menekültként került Budapestre, s ott végezte az iskoláit...)
