Amerikai Magyar Újság, 2008 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2008-10-01 / 10. szám
2008, október AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 9 majd Linz on Donau-ba ahol a Karácsonyt és az Újévet töltöttük. Ide jött értünk sogorom osztrák rokona és elvitt otthonába Salzburgba, ahol egy hónapig élvezhettük a csodálatos várost. Amikor az idő elérkezett, vonattal Bremenhavenbe vittek bennünket sok száz magyarral együtt, ahol a “GENERAL WALKER” nevű Navy Ship várt reánk. Februar 9.-én indult a kis Navy csapatszállító hajó és vette útját a viharos Atlanti Óceánon Amerika felé. New York-ba késő este 14 napi igen kellemetlen hajózás után érkeztünk, ahol a Statue of Liberty mögött horgonyzott le a hajónk. A kivilágított Downtown és a két oldalán elnyúló West side highway és East River Drive csodálatos látvány volt. Mesés álomnak tűnt az egész. Amerikába érkeztünk! Másnap reggel a zászlókkal díszített Brooklyn Navy Yardon katonai zanekarral vártak minket és hivatalos vizsgálatok után végre találkozhattunk várakozó rokonainkkal. Apám, nővérem és sógorom csókokkal, öleléssel fogadtak a Szabadság földjén. Bittó Boldog Klára (miben csalódtam...) Kristóf Attila Én nem tudom, csalódtam-e a rendszerváltozásban, vagy netán a rendszerváltozás csalódott bennem. Igazából sosem voltam Nyugat-imádó, nem vonzott túlzottan a fogyasztói társadalom, nem hittem azt, amitől Kádár János is óvott, hogy ott kolbászból van a kerítés, az úgynevezett szabad világ és polgári demokrácia leginkább azzal nyerte el rokonszenvemet, hogy a nagy keleti rabtartó anta- gonistájának véltem, s azt hittem, hogy a zsidókeresztény erkölcs uralja. Ha jobban belegondolok, az itteni dolgok iránti utálatom sokkal erősebb volt, mint az ottaniak iránti bizalmam, valószínűleg ezért nem jutott soha eszembe, hogy ne maradjak meg takaréklángon égő magyarnak. Magyarságommal közel negyven éven át együtt járt a szocialista létmód, s a másodlagos frissességű szabadság, ami lehetővé tette, hogy úgy-ahogy önállóan éljek. Abban a hitben múltak éveim, hogy Isten közelebb van a világ nyugati feléhez, mint a keletihez. Én - sokaktól eltérően - úgy éreztem, hogy önmagából kifordult, őrült világban élek, s nem állt szándékomban kihasználni ennek az őrületnek a lehetséges előnyeit. Valami olyasmi motoszkált bennem, hogy ha Európa tudna rólam, s módja volna rá, törődne velem, törődne mindannyiunkkal, akik itt élünk. Úgy véltem, a szabad világ segítő szándékához kétség aligha fér, de az nem fordult meg a fejemben, hogy a nagy akadály, a testvéri Szovjetunió valaha leveszi a világ ezen darabjáról a kezét. Az Európához tartozás óhaja tehát, ha negatív módon is, de megvolt bennem, sokkal inkább odahúztam volna, ha rám bízzák, mint ide. Amikor, úgymond, bekövetkezett a rendszerváltozás, abban a meggyőződésben folytattam újságírói tevékenységemet, hogy innen, legalábbis a demokrácia, a szabadság és az erkölcs terén folyamatosan és kitartóan felfelé vezet majd az út. Szeretetre méltó lesz demokráciánk, igyekvők, becsületesek és jól elviselhetők lesznek választott vezetőink, tér nyílik a tehetségnek és a szorgalomnak, speciális gondjaink megoldódnak, közeledünk az európai modus vivendihez, bár - mint tudjuk - ott sincs kolbászból a kerítés. Mostanra viszont, bármily makacsul bíztam a fejlődésben és a kibontakozásban, rá kellett jönnöm, hogy a mi kerítésünk nemcsak hogy kolbászból nincsen, de egyre jobban düledezik, és össze- roskadni készül. Azt mondanám: fájdalmasan érint, hogy az anyagiasság mindenen elhatalmasodott, de nem mondom, mert észre kell vennem az ele- settséget és szegénységet, amely a fennkölt eszméket természetes módon gyengíti vagy hatályon kívül helyezi. Ugyanakkor mivel szerencsés helyzetemnél fogva mérsékelt jómódban éltem és élek, engem nem szorongatott sok szegény ember mindennapi keserve, viszont az sem jött el, amire vártam: a szabadság, a tisztesség, és ha illő ezt a jelzőt használnom, az önzetlen demokrácia. Mintha valami durva szűrő kiszűrt volna minden finom, lelki, szellemi, elegáns dolgot a nyugati demokráciák és jóléti társadalmak hozzánk beáramlott levegőjéből, jött az alpári, a bűz, a mocsok, a haszonlesés, a szemét. És ráadásul teljes bődületes és őrült valóságában visszaköszönt ránk a szocialista rend, amely álszabadságot, áldemokráciát, álszociális érzékenységet, álnokságot, álkultúrát és álszentséget hordoz természetes velejárójaként. Hogy bekövetkezik-e újabb rendszerváltozás, s megbonthatatlan lesz-e régi barátságunk, én nem tudom... Kérj ük, fizessen elő lapunkra!
