Amerikai Magyar Újság, 2008 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2008-10-01 / 10. szám
4 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 2008. október VIHARVERT ÉLETEK 1956 KÖNYVISMERTETÉS. Az 1956-os forradalomról már annyit írtak, hogy az ember azt hinné már többet nem is lehet. S ime most kezembe került egy könyv a fennti címmel és ez túltesz valamennyin. Mikor művészet egy irás? Mikor lesz egyszerű elbeszélésből irodalmi mű? Ezek jutottak eszembe mikor olastam W. Nagy Sarolta fentti könyvét. Mi a különbség egy könyv és egy mű között? Dokumentum-irodalom is lehet művészet? Ezt a könyvet olvasva felfedeztem, hogy igen. Egy gazdagon megtérített asztal jutott az eszembe. ízlésesen elrendezve ennivalóval és gyümölcsös tálakkal, közben szál virágok hevernek a tányérok között és virágtartóban a legszebb virágokkal. Csak asszony tud igy elrendezni egy asztalt. Az asztal körül üres székek, mert csak egy vendég ül az asztalnál. A könyv olvasója. S akikről a történetek szólnak azok az üres helyen vannak. 56 fiatal hősei. Akik elmondják a töténeteket azok is azok, bár nem tartják magukat annak. Az olvasó kénytelen rágondolni azokra akik már elmentek. így lett ez a könyv műalkotás. Mindenek felett érdekfeszitő, bár ismerjük a kimenelt. De nemcsak a kalandok miatt, hanem azért mert az olvasó aggódik. Mert az ellenfél álcázott, hamis és csalárd (ÁVÓ). Veled merit a tálból s Júdás módjára áruló, sokszor a megfélemlítés miatt, vagy egyszerűen baksisért. A legjobb barátod besúgóvá lesz s mire ezt megtudod, már véged. Ez az erkölcsi hinár s nyomában persze a gazdasági csőd késztette a legjobbakat a megmozdulásra. Egyben történelemkönyv is, de milyen. Nem állít fel teóriákat az eseményekből, hanem azokat mondja el az igazság megfélemlítő erejével. Ha írtak már könyvet könnyel és vérrel, akkor ez a könyv az. Megrendítő is egyben. De nincs benne mégsem pátosz, mert a rémes valóságot nem kell túlozni, mert az elbeszélők saját élet-halál küzdelmüket írják le és az elbukottakét. Ha valahol olcsó volt az embri élet, akkor ott 1956-ban az volt. Van benne sors: egy ország egy nép sorsa. De nem a történelemtanárok előadásában, hanem benne liheg az elbeszélők szavaiban, kétségbeesett szemeiben melyeket elénk varázsol a szerző választékos nyelve. Ebben a könyvben megelevenedik egy korszak, mert a forradalom tényleges pár hete ösz- szefügg az előző évtizedekkel sőt a mával mert mondanivalói örökre érvényesek. Ebből a könyvből értettem meg 50 év után a forradalmat. Szinte átéltem, jobban mint az eddigi olvasottakból. Honnan jött elő annyi patkányember, annyi piszkos alak? De ezek nem voltak Bakonyban bujdosó betyárok, hanem még a mesékben is elképzelhetetlenül egy országban uralkodtak. Valóban csak pokol lehetett ott, minden szennyével, bűzével. A múzsák sem hallgattak el ebben a könyvben. A szerző a dekorativ művész ügyességével helyezett el versstrófákat, néha 2-3 verssorokat amelyek beilleillettek a mondanivalóba. Ezek a versstófák a zsenialitás erejével hatnak. Pár sorban többet fejeznek ki mint amit eddig leírtam. Megfestik a kortünetet, amely egyben kórtünet. Mert odahaza a kommunizmusban beteg agyú emberek keveredtek felül. „A fogadalmat te kicsi ország // el ne felejtsd aki él // hogy úgy született a szabadság // hogy a pesti utcán hullt a vér ” (Tamási Lajos) Vagy kivándorláskor ill. meneküléskor Wass Alberttól: „S mikor a ködben lassan elveszett // a legutolsók kis folt Európa // a lelkünk mégis belereszketett. ” Egy másik töredék tőle: „Nem állt a parton senki // Kendő se lengett // Hajónk fölött az estben // Siró sirály keringett. ” Egy ismeretlen költő jól jellemezte a hazai helyzetet: „Hideg szoba, korgó gyomor, // húsz méteres Sztálin szobor // nyomor, nyomor, nyomor. ”De a kivándoroltnak nehéz helyzete volt. Először új nyelvet kellett megtanulnia és beleilleszkeni új szokásokba. Tar Pálma mindezt összesüritette pár sorban: „Amikor már nem bírod // a terhet viselni //valaki hozzád lép //súlyod megemelni „. De ez a könyv nemcsak szórakoztató ill. érdekfeszitő, olyan formában, hogy leköti az ember figyelmét az eseményekkel, hanem elgondolkoztató is. Mi érte azt a bolseviki tábort az életben, hogy igy lealjasodtak? Vagy talán ez a gének munkája volt? Van talán ilyesfajta embertípus akiket normális körülmények között a társadaom kordában tart? Az biztos, hogy ők ilyesfajtán gondolkoztak. Mindenki kiirtandó aki a proletárdktatúra ellen mondd! Ez a felfogás persze nem újkeletű. Ma a „kollektiv
