Amerikai Magyar Újság, 2008 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2008-09-01 / 9. szám
_4 házigazdák a "harmónia, barátság és öröm" mottót adták az előadásnak. Miután Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke és Hu Csin-tao (Hu Jin- tao), Kína államfője is bevonult az arénába, felhangzott a házigazdák himnusza és felvonták a kínai zászlót. A nemzetek zászlóit minden ország képviseletében egy-egy sportoló hozta a küzdőtérre, a pi- ros-fehér-zöld lobogót Peking első magyar aranyérmese, a kenus Vajda Attila vitte. Ezután a stadionba tódult a többi versenyző is, ki boldogan, ki szomorúan, de mindenki felszabadultan, integetve lépett a játékok fő helyszínének küzdőterére. Ezúttal - ellentétben a megnyitóval - már nemzetiségtől függetlenül, egymással keveredve vonultak be a főszereplők, felejthetetlen kavalkádot produkálva a nézőknek. Ezt követően Rogge és Liu Csi (Liu Qi), a szervezőbizottság (BOCOG) elnöke lépett a színpadra, utóbbi beszédében megköszönte minden közreműködőnek a sikeres munkát és gratulált a sportolóknak a teljesítményükhöz. Előbbi - miközben a helyiek lélegzetvisszafojtva hallgatták - köszöntőjében úgy jellemezte a pekingit, hogy "igazán kivételes" játékok voltak. A 226 kínai és külföldi gyerek által előadott olimpiai himnusz elhangzása közben leereszkedett az ötkarikás lobogó, majd megjelent Kuo Csin-lung (Guo Jinlong), Peking és Boris Johnson, London főpolgármestere. Előbbi ünnepélyes keretek között átadta az olimpiai zászlót Rogge- nak, aki aztán továbbadta azt a következő, 2012- es nyári játékok házigazdájának, a brit főváros vezetőjének. London nyolcperces, pergős műsorral köszöntötte a publikumot - ebben az egyik helyi jellegzetesség, a piros, emeletes busz is szerepet kapott az előadásban fellépett Leona Lewis popénekes, Jimmy Page, a Led Zeppelin együttes legendás gitárosa és David Beckham, a szigetországiak futballsztáija is. A láng eloltásának ceremóniája egy repülőtéren használatos guruló lépcső megjelenésével kezdődött, amelynek tetején sportolók álltak a versenyzők távozását szimbolizálva. Majd a kivetítőkön leperegtek az olimpia legszebb és legemlékezetesebb pillanatai, a hatalmas kandeláberben kialudt a tűz, amely az elmúlt 17 napban az ötkarikás játékokat "táplálta". Az ünnepség hatalmas show-műsorral végződött, amelyben fellépett Placido Domingo, a spa2008. szeptember nyolok világhírű tenoija is. A ceremóniát látványos tűzijáték zárta, a kivetítőn pedig megjelent a "Találkozunk 2012-ben, Londonban!” felirat. _______________________________________(MTI, MNP) Érmesek: az első tíz: Ország arany ezüst bronz összes 1. Kína 51 21 28 100 2. USA 36 38 36 110 3. Oroszország 23 21 28 72 4. Anglia 19 13 15 47 5. Németország 16 10 15 41 6. Ausztrália 14 14 17 46 7. Dél-Korea 13 10 8 31 8. Japán 9 6 10 25 9. Olaszország 8 10 10 28 10. Franciaország 7 16 17 40 21. MAGYARORSZÁG 3 5 2 10 87 ország sportolóinak 957 érmet osztottak ki. 302 arany, 301 ezüst, 354 bronz. * Magyar érem-nyertesek: Aranyérmesek: Férfi vízilabda-válogatott Kovács Katalin, Janics Natasa - kajak kettes 500 m. Vajda Attila - kajak 1000 m Ezüstérmesek: Cseh László (3) - úszás Fodor Zoltán — birkózás Női kajak négyes 500 m (Kovács Katalin, Janics Natasa, Szabó Gabriella, Kozák Danuta) Bronzérmesek: Kozmáim György, Kis Tamás - kajak kettes 1000m Mincza-Nébold Ildikó - vívás * Kedden kora reggel hazaérkezett Pekingből Ferihegyre a sportolókat szállító "aranygép". A repülőtéri fogadáson mintegy ezer meghívott vendég vehetett részt. Rokonok, barátok várták a sportolókat. Az eredményesen szerepelt versenyzők és edzőik számára pénteken a délutáni órákban adtak fogadást a Parlamentben. AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG