Amerikai Magyar Újság, 2008 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2008-09-01 / 9. szám

2008. szeptember AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 3 ISTEN HOZOTT,VILÁG! (Folytatás az 1. oldalról) A lobogót tartó sportolók többsége, pontosan 61 fő az atléták közül került ki. Második helyen 19 az úszók álltak, míg a cselgáncsozók 17 zászlót lobogtattak. Kämmerer Zoltánon kívül további 12 kajakos és kenus részesült a megtiszteltetésben. A zászlóvivők között volt vízilabdázó, íjász, lovas és müugró. A magyar delegáció Guatemala és a Dominikai Köztársaság között érkezett be a Madárfészekbe. A hölgyek piros-fehér tarka ruhában hozzá illő kalappal, a férfiak pedig sötét nadrágban, vajszínű zakóban és piros nyakkendőben vonultak fel. A 169 sportolóból természetesen nem lehetett min­denki jelen, mivel többen még otthon készültek, míg voltak olyanok, akik szombaton már verse­nyeztek. Az országok neveit három nyelven, franciául, angolul és kínaiul tüntették fel a zászlókon, illetve a két óriási kivetítőn. Az utolsó pillanatban a ki­zárás alól felmentett Irak nagy tapsot kapott. Az ünnepség programját hagyományosan a hivatalos nyitóceremónia és az olimpiai láng fellobbantása zárta. A lánggyújtó ezúttal az 1984-es Los Ange- les-i játékok tornász hőse, Li Ning volt. Az olimpián 302 számban avattak bajnokot, és 169 magyar sportoló - 88 férfi, 81 női - igye­kezett minél jobb eredményt elérni. A váloga­tottak között 15 olimpiai bajnok található. A ka­jakozó Kämmerer Zoltán már háromszor állt a dobogó legmagasabb fokán. A vívó Kovács István és a vízilabdáz Benedek Tibor az 5. olimpián vet­tek részt. Hat sportolónak 4., 25-nek a harmadik olimpiája. Volt 72 újonc és két különlegesség is. Öttusázóként újonc Gyenesei Leila 2006-ban sífu­tóként volt olimpikon, a rúdugró Molnár Krisztina 1992-ben tornászként szerepelt,, (MTV-MNO) Peking 2008, férfi vízilabda: Magyarország az olimpiai bajnok Az amerikai férfi vízilabda-válogatott elsüllyedt a magyarok elleni küzdelemben - ezzel a címmel számolt be a The Washington Post a pekingi olimpia döntőről. „Magyarország lenyűgöző teljesítménnyel nyerte meg sorrendben harmadik aranyérmét: az amerikaiak 14-10-re vesztettek, de 1988 óta első ízben szereztek érmet” - vigasztalta olvasóit a lap. Tony Azevedo, az amerikai csapatkapitány is elismerte a meccs előtt, hogy a magyar együttes­ben játszanak a világ legjobb lövői. Az újság sze­rint a híres favoritok legyőzéséhez az amerikai csapatnak le kellett volna lassítania a magyarokat, szorosra vonva a védelmet, ez azonban nem sike­rült, még kapuscserével sem. A lap szerint nemcsak Magyarország, hanem az egész világ fantasztikusnak tartja Kemény Dénes csapatának teljesítményét. A döntőn ott volt az amerikai szurkolók lelkes, zászlókat lengető cso­portja, amely azonban rendre elsüllyedt a magyar drukkerek zászlótengerében, a magyar bíztatások és rajongás közepette - írta az újság. „A vízipóló Magyarországon olyan, mint ná­lunk az NBA (kosárlabda-bajnokság), ez az ő nemzeti sportjuk, ezt mindenki látja, ez nyilván­való, nagyszeűen játszanak” - mondta Merill Mo­ses, az amerikaiak kapusa. A férfi válogatott sorozatban harmadik ötkari­kás diadalát szerezte meg, egyben begyűjtötte a magyar olimpiai történet 160. aranyérmét. A férfi pólósok névsora és góljaik száma: Benedek Tibor (2), Biros Péter (3), Gergely Ist­ván, Hosnyánszky Norbert, Kásás Tamás (1), Kis Gábor (1), Kiss Gergely (1), Madaras Norbert (1), Molnár Tamás (1), Szécsi Zoltán, Varga Dániel (2), Varga Dénes (2) és Varga Tamás. 2. az Egyesült Államok, 3. Szerbia. Női vízipóló: 1. Hollandia, 2. Egyesült Álla­mok, 3. Ausztrália, 4. Magyarország. Fantasztikus hajrával három aranyéremmel zárt a magyar csapat az olimpián. Vajda Attila (kenu egyes 1000 méter) és a Kovács-Janics-kettős (ka­jak kettes 500 méter) után a magyar vízipólósok szereztek aranyat. így a magyar küldöttség három arany- öt ezüst és két bronzéremmel zárta az ötkarikás játékokat. (MTV-Telesport) Kialudt az olimpiai láng­búcsú a pekingi ötkarikás játékoktól A Madárfészekben rendezett vasárnapi záróün­nepség keretében kialudt az olimpiai láng, ezzel véget értek az ötkarikás játékok Pekingben. A színpompás ceremónia - amelynek megálmodásá­ban és rendezésében összesen 232-en vettek részt, és amelynek próbái csaknem egy évig tartottak, a

Next

/
Thumbnails
Contents