Amerikai Magyar Újság, 2008 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2008-07-01 / 7-8. szám
8 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 2008. júl.- aug AZ EVANGÉLIKUS EGYHÁZ HÍREI OTTHONRÓL —Négyszázhat középkori eredetű kódexlapot és töredéket kapott vissza a soproni Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium (Líceum) könyvtára együtt az Evangélikus Konvent könyvtárával és levéltárával nemrégiben a Fragmenta Codicum akadémiai kutatócsoport restaurátori műhelyéből. Az egykori felbecsülhetetlen értékű, kézzel írott művekből származó töredékek egyebek mellett Arisztotelész, Vergilius, Suetonius, Nagy Szent Gergely, és Szent Bemát műveiből származnak. —Somlószőlősön felújított templomát és orgonáját, Beleden felújított orgonáját, Harkán felújított parókiáját és gyülekezeti termét, Somlóvecsén felújított imaházát és orgonáját vette ünnepélyesen használatba az ev. gyülekezet. Kiskunhalason a gyülekezet alapítása 70. évfordulóját ünnepelték. Pogányban a pécsi Baldauf Gusztáv Ev. Szeretetotthon új épületéhez helyeztek el alapkövet ünnepi Istentisztelet keretében; az ünnepi szolgálatot Ittzés János elnök-püspök végezte. —Lezárult a Magyarországi Evangélikus Egyház "Aprókkal az aprókért" gyűjtőakciója. A forgalomból kivont 1 és 2 forintos érmék széleskörű összegyűjtéséből, majd beváltásából az akció 1,800,000 forintot — kb. 12,000 dollárt — fordíthat az egyházi gyermekmunka javára. —A budapesti tót ev. egyházközség Rákóczi úti kápolnájába új oltárképet helyeztek el. Ezt Korben Pál festőművész készítette és ajándékozta a gyülekezetnek. Az ünnepi Istentiszteleten dr. Fabiny Tamás püspök szentelte fel az oltárképet és Sabol Slavomir tót ev. püspök prédikált. A két püspök megállapodott abban, hogy a rozsnyói magyar evangélikusok gondozására a Magyarországi Evangélikus Egyház küldhet lelkészt többéves megbízással. —"És láték..." — Akvarellek a Jelenések könyvéhez címmel nyílt meg Karátson Gábor kiállítása az Evangélikus Országos Múzeumban (Budapest V., Deák tér 4). A kiállítás a Biblia Éve 2008 rendezvénysorozathoz kapcsolódik. [Budapestre látogató Olvasóinknak szeretettel ajánljuk a tárlat megtekintését.] —Tessedik Sámuel születésének 266. évfordulója kapcsán Tessedik napokat rendeztek a budapesti tót kulturális intézetben és Albertirsán. Előadásokkal Tessedik agrárreformeri, pedagógiai, és egyházi munkásságát méltatták, s a mai mezőgazdaság kihívásait és lehetőségeit taglalták. Az ünnepi műsorhoz tartozott az, hogy a felvidéki Ipolybeszterce, Királyhelmec, Malacka, és Örmény, illetve Albert- irsa, Pilis, és Szarvas vezetői klimanyilatkozatot írtak alá, városuk ki imastratégiájának kidolgozására. Az ünnepi Istentisztelet után Migas Juraj, a Tótköztársaság budapesti nagykövete leleplezte a Tessedik emlékét megörökítő, az evangélikus parókia — az egykori lelkész szülőháza — falán elhelyezett tótnyelvü emléktáblát. —"Praktikus formában" jelentették meg a Magyarországi Evangélikus Egyház adattárát. Az adattár eddig évenként az Evangélikus Naptár függelékeként látott napvilágot. Most azonban az adatok bővülése folytán — a nyugdíjas lelkészek és a külföldi magyar evangélikusság adatait is számítva — önálló kiadás vált szükségessé. így az adattár ún. gyűrűs könyvben jelent meg, ami lehetővé teszi a gyakoribb kiigazítást a vonatkozó adatlapok egyszerű kicserélésével. —Érsekcsanádon rendezték meg az első magyar keresztyén íjászversenyt. Az ország minden részéből több mint hetven íjász nevezett a megméretésre, de vendégekkel — családtagokkal — együtt a kétszázat is meghaladta jelenlévők száma. —A Budahegyvidéki Evangélikus Egyházközség 1953-ban nyerte el teljes önállóságát, kiválva a Budavári Egyházközségből. Az új gyülekezethez tartozott Pesthidegkút és Budakeszi evangélikus- sága is. Napjainkban a Budakeszin és környékén élő evanagélikusok számára missziói gyülekezet szerveződik nagyobb önállóság céljával. A szervezési munkát Lacknemé Puskás Sára ev. lelkész végzi. —Az evangélikus lelkészképzés kielégíti az igényeket — nyilatkozta dr. Fabiny Tamás, az egyház teológiai képzéséért felelős püspöke. Az egyetemi fokon zajló hat évfolyamú lelkészképzés keretei között százötven hallgató folytatja tanulmányait. Kolozsvárról, az ottani protestáns főiskoláról, valamint Norvégiából, Kanadából, Szlovéniából, és Finnországból is jönnek tanulni Budapestre, sőt, az Evangélikus Hittudományi Egyetemen felekezetkö- zi képzést is vállalnak; a Magyarországi Metodista Egyház lelkészeit is az evangélikus teológián oktatják. —Együtt lépett fel a három történelmi egyház annak érdekében, hogy az eddiginél több állampolgár ajánlja fel jövedelemadója egy százalékát valamelyikük számára. (ERŐS VÁR)