Amerikai Magyar Újság, 2008 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2008-06-01 / 6. szám
2008. június AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 21 “Kassai őrjárat” Kassán, vasárnap délután Hideg sör és barátságos mosoly, de a dómban a fejedelem kriptája ilyenkor zárv a van P. Szabó Ernő Felső-Magyarország fővárosának nevezték valaha Kassát, a Hernád völgyében, ősrégi kereskedelmi útvonalon fekvő várost, ahol a nagyságos fejedelem, II. Rákóczi Ferenc alussza örök álmát. Nyugalmát olykor túlságosan is jól vigyázzák: vasárnap, amikor talán a legtöbben látogatnák, zárva marad a híres kassai dóm, a Szent Erzsébet-székes- egyház kriptája. Ugyanakkor a város talán vasárnap délután a legbarátságosabb: a sok száz sétáló látványa a Fő utcán mintha a boldog békeidőket idézné. Kassai kirándulás? Vasárnap? Természetesen... a tervezgetést a tettek is gyorsan követik, s a kérdés, hogy merre is vegyük az útirányt, fel sem merül talán, hiszen az M3-ason alig két és fél óra alatt már ott is vagyunk. (Bő három óra alatt a nemzetközi vonatok is elröpítenek Kassára a fővárosból.) falán jobban tettük volna, ha nem sietünk eny- nyire, s újra bejárjuk az utat a magyar-szlovák határ északi oldalán, Ipolyságtól, Nagykürtösön, Losoncon, Rimaszombaton át Rozsnyóig. Nagy- nagy élvezet, ahogyan a hegyek egyre közelebb jönnek az úthoz, mígnem Rozsnyó körül már premier plánban látszanak a szlovákiai karszthegység festői sziklaalakzatai. Ha itt északnak fordulnánk, alig fél óra alatt az Alacsony-Tátra keleti nyúlványaihoz érnénk, amelyek fölött méltóságteljesen magasodik a majd kétezer méter magas Králova hola, és ahonnan már a Magas-Tátra óriásai is jól láthatók. Ha lenne két napunk, akár egy szép körutat is tehetnénk, hogy a Szepesség kincses városain át északról érkezzünk meg Kassára. Majd legközelebb! Rozsnyót, a valamikor szinte színmagyar bányászvárost azonban nem hagyhatjuk ki, s mellette Bedért és Krasznahorkát sem. Mindkettő az Andrássyak birtoka volt. Kraszna- horka büszke várát a meredek hegycsúcson fájdalmasan bús kuruc nóták énekelték meg, a szinte teljesen épen megmaradt erősség éppen olyan élő tanúja, hogyan éltek a középkor főúri családjai, mint amilyen megragadóan dokumentálja a szép parkban fekvő betléri kastély a XVIII-XX. Századi arisztokrácia életkörülményeit. Mondhatni, nincs is ennél töményebb esszenciája a múltnak, a történelemnek, építészetnek, művészetnek. Vagy mégis? S ha igen, akkor talán éppen Kassa lenne az? Hiszen a középkori építészetnek, képzőművészetnek éppen olyan jelentős értékei maradtak fen, mint az irodalomnak, zenének, színjátszásnak, a polgári kultúrának. Tinódi Lantos Sebestyéntől Dérynéig, Szenczi Molnár Alberttól Batsányi Jánosig hosszú azoknak a hírességeknek a névsora, akik szoros szálakkal kötődnek a városhoz. Azt alighanem kevesen tudják, hogy Jókai Mór 1884-92 között éppen Kassa országgyűlési képviselője volt, azt viszont alighanem kevesen nem tudják, hogy száznyolc évvel ezelőtt itt született Márai Sándor, aki a világ minden részén kassai polgár maradt, még akkor is, ha az 1941-es visszacsatolás után írt könyve, a Kassai őrjárat szerint ha ő nem is változott, a város annál inkább. Legalábbis ami a külvárosait no meg a lakóit illeti. Száz év alatt ötszörösére (öt- venről kétszázötven ezerre nőtt) a lakosság, a kétharmados többséget alkotó magyarság alig nyolcezerre fogyott, a középkori német polgárságból pedig szinte hírmondó sem maradt. De persze azt se feledjük el, hogy 1850-ben az elfogultsággal aligha gyanúsítható Fényes Elek szerint az akkori tizenhárom ezer lakosból ötezer volt a szlovák, a háromezer magyar és a két és fél ezer némettel szemben. Minderről érdemes egy kicsit meditálni, mielőtt vasárnapi sétára indulunk Kassa óvárosában. A helyszín sem akármilyen: Márai Sándor vonásait szemlélve üldögélhetünk abban a bronz karosszékben, amely az író 2004-ben fölállított emlékműve részét képezi a Mészáros utca végén lévő téren. Ebben az utcában töltötte Márai gyermekkorát, a ház, ahol született, már a harmincas években a telekspekuláció áldozata lett. Kikelet - olvassuk a koszorún, amelyet kassai fiatalok helyeztek el az emlékművön, és hajlamosak is lennénk hinni, hogy nemcsak a tavaszról beszélnek, de a magyar-szlovák együttélés új korszakáról is, bár az, hogy a szlovák parlament nemrégiben megerő- ! sítette a Fő utca egyik házának erkélyén 1945-ben ! elhangzott beszéd, a magyarok kollektív megbüntetését meghirdető Benes-dekrétumok érvényességét, mást ígér.