Amerikai Magyar Újság, 2008 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2008-01-01 / 1. szám
2008. január Saáry Éva AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 15 JÉGSZIKLÁK ÉS TŰZHEGYEK- Földtani zarándoklat Izland szigetéreKéthetes izlandi körutam befejeztével, még egy szabad napot töltök Reykjavikban, a világ legészakibb fővárosában, a Loftleidir (azaz repülő-) hotel - számomra pillanatnyilag túlcivilizált, steril csöndjében. Előttem a felhőalakzatait oly gyakran változtató ég és a föl-leszálló kis repülőgépek sziluettjei; mert ez itt (s mindjárt a probléma közepébe kerülünk!) belföldi repülőtér. Innen Húsavikba, Akureyribe, a Myvatn-rezervátumba s az Izland partjai körül elhelyezkedő, tüneményes gyorsasággal keletkező s néha "varázsütésre" eltűnő, apró, vulkáni szigetecskékre lehet utazni. A vasút ismeretlen fogalom, s a szigeten -hézag nélkül!- körülvivö autóutat is csak 1970-ben, az Izlandi Köztársaság megalakításának 1100 éves jubileumára csinálták meg. * * Út? - No, nem éppen autósztráda. Csupán egyes, rövid szakaszokon rendelkezik burkolattal, másutt döngölt homok, kavics alkotják az alapját. Hol hirtelen megdagadt, szürkén örvénylő gleccservizek temetik maguk alá, hol a fekete vulkáni por... Némelykor forrón felsistergő gejzírek lehelete omlasztja, máskor a földrengés, vagy a kiömlő láva szakítja darabokra... * Valljuk be, nem sokat tudunk Izlandról, erről a 103.000 knC területű, Norvégia és Grönland közt félúton fekvő, nagy vulkáni szigetről, melynek északi csücskétől alig pár kilométer távolságra fut az Északi Sarkkör, s ahol nyáron állandó világosság, télen majd állandó sötétség uralkodik (karácsony táján csak 2 órát tart a fény!). Pedig az első viking 840 táján tette lábát a déli öblök egyikének sziklás partjára, s így esett, hogy "milléneumukat" 20 esztendővel előbb ünnepelték, mint mi. Azt sem tudjuk (miként én sem tudtam korábban), hogy az ország öthatod része lakatlan, s a 210.000 emberből, aki több mint ezer év kőzdelme után megmaradt (tizedelte őket a feketehimlőő a pestis, a kivándorlás!) 85.000 az ország fővárosában él. Történelmük - akárcsak a miénk - szabad- ságkűzdelmek sorozata Előbb a norvégok, aztán a dánok nyomták el, zsákmányolták ki őket... s teljes függetlenségüket csak 1944-ben tudták elnyerni. (Ezért van az, hogy az izlandi küldött mindig nagy megértést tanúsít az Egyesült Nemzetek Szervezetében az Erdélyben szenvedő, majd 2 millió magyar sorsa iránt. Ha valaki, akkor O igazán képes megérteni, miről van szó.) Gondoljuk el: egy maroknyi nép, amely idegen uralom, természeti katasztrófák nagy megpróbáltatásai ellenére - éU És nem is akárhogyan. Itt, az elszórt, apró tanyákon is mindenütt pislákol a kultúra fénye! Láttam a ma falumúzeummá átalakított, tőzegfalú, mohával-fuvel benőtt fedelű egykori parasztházakat. Az ágyak túl rövidek anhoz, hogy egy felnőtt ember kinyújtózhassék bennük, de mindenütt van egy parányi harmonium, ici-pici íróasztal, faragott sakktábla, könyvespolc (Izland, többek között a költők hazája! Norvég, dán királyok innen hozatták dalnokaikat. A sagák és az eddák világhíresek), s természetesen rokka, szövőszék, sajtár, vajköpülő. A férfiak nyáron a tengerre jártak halászni a bizonytalan bárkákon, télen viszont zenéltek, olvastak. Az asszonyok nyírták a birkát, szőttek, fontak. Mindezt a jégverem-szobákban (fűtési lehetőségeknek a nyomát sem láttam), fütyülő orkán zenéje mellett, hónapokig tartó sötétségben, öles hóban... Szinte elképzelhetetlen! (A skanzen-házak falán lévő, barnára színezett régi fényképekről szélespofacsontú, nyílt homlokú, büszke és kemény tekintetű férfiak és asszonyok néznek ránk.) * Mégis, aki Izlandra érkezik, elsősorban nem az emberiség (egy nép), hanem a Föld történetével találja magát szemközt, s olyan dolgokról kénytelen elmélkedni, amelyekről másutt (templomok, paloták, várak árnyékában, ahol a kultúra és civilizáció hatalma vitathatatlannak tűnik) nem szokott. Tudjuk-e, hogy a szilárd földkéreg, melyen mi oly nagy- hangúan handabandázunk (!), az alatta lévő, forró magma tömegéhez viszonyítva olyan vékony csak, mint a tojás héja? A tudósok évszázadok óta vitatkoznak rajta, hogy a Föld hülőben van-e, vagy melegedőben, tágulóban vagy zsugorodóban, de azt hiszem, ez az a kérdés, amire nyugodtan rámondhatjuk, hogy "ignoramus et ignorabimus" (vagyis nem tudjuk, és talán sohasem fogjuk megtudni). Sokkal megfontolandóbb Karinthy Frigyes világképe, amit az Utazás Faremidóba című írásában fogalmaz meg: az ember csupán betegsége a Földnek; mindaz, amit itt (a tojáshéjon) teremtettünk - baktériumtenvészet.. * A sziget körüljárása - földtani zarándoklat. Az utazó minden vízesésnél (monumentálisnál monumentálisab- bak!), minden, az eget "abroncsként" átfogó szivárványnál fölkiált:- Ennél szebbet, ennél érdekesebbet már úgysem fogok látni! Aztán újabb és újabb csodák jönnek. Az egyik fölülmúlja a másikat. Izlandon végigkísérhetjük a vulkáni működés minden fázisát (valóságos geológiai képeskönyv; a földtan rajongóinak paradicsoma!): az egészen friss kitörésektől (még parázslik, füstölög a sötét massza), a zöld-szürke mohaszőnyeggel borított, két-háromszázéves, dermedt lávamezőkig, a földtörténeti múltba vesző erupciók koporsó formájú bazalthegyeiig (Badacsony!), a tengerbe csörgött s hirtelen megdermedt láva alkotta torzfigurákig, s a csodálatos "modem" műalkotássá rendeződött bazaltoszlopokig, "bazaltorgonákig"... de a szürke hamuhegyekig, szurokfekete porsivatagokig is! Sohasem gondoltam (reméltem!), hogy mindazt, amiről az egyetemen, szeretett professzoraimtól (Mauritz Bélától. Vadász Elemértől) hallottam, egyszer a valóságban is meg
