Amerikai Magyar Újság, 2007 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2007-02-01 / 2. szám
20 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 2007. február fel, ahol álmodozhat végre és megnyugodhat. Nagy sokára én is megtaláltam. Volt egy kis tanyánk, ahová a mama is kijárt dolgozni a földre. Ebéd után leheveredtünk a nagy akácfa alá pihenni. A mama fogta a kezemet, és néha egy mozdulattal elhajtotta rólam a legyeket. Azóta esténként oda járok aludni. És álmodom is ilyenkor. Mert a falum határában, a bácskai akácok alatt édesebb az álmom. Erzsébet tér Szepesi Attila MNO Kíviil-belül borongós ősz volt és éjszakai kijárási tilalom. Az iskolában szünetelt a tanítás. Közeli géppuskasorozatok és robbanások hallatszottak sötétedés után, a város terein pedig alkalmi sírhantok domborultak itt is, ott is - rajtuk őszirózsák és szél hajtogatta gyertyalángok, de kósza fények gyúltak az ablakokban is. Az egész város forradalmára és annak áldozataira emlékezett, félig jelen, félig már múlt időben. Mindenki érezte még a levegőben az angyal szárnyának suha- nását, amelyet a korom és a pernye fojtogató bűze egyre jobban háttérbe szorított. Köd borongott és lidércfények lobogtak az Erzsébet téren is, amelyet ekkor a változatosság kedvéért Engels térnek illett mondani. Aki ma átsétál rajta a Kálvin térről ide telepített, szökőkutat övező virágágyások között, aligha tudja elképzelni, milyen volt az ötvenes években a Belváros egyik legszínesebb múltú tere, ahol hajdan, amikor kívül esett még a városfalon és a közeli Váci-kapun, részben sásos-lápos, vadrécék lakta mocsár terebélyesült, részben egy temető húzódott, amelyet később felszámoltak. Utóbbinak több oka volt. A közeli, ma Vörösmarty nevét viselő téren leégett a Német Színház, amelynek alkalmi faépületét ide telepítették át, másrészt itt kapott helyet a főváros új vásártere, ahol időnként a kereskedők szekerei és tarkabarka sátrai közelében katonai parádékra és egyéb obskúrus látványosságokra is sor került. Ezek fénypontjául a kardnyelők, tüzönjárók, kártyavetők és egyéb kóklerek mellett az „ördöglovas”, Sándor Móric produkciója szolgált. Ettől fogva viselte a korábban anonim terület az Új Vásártér nevet, legalábbis viselte volna, ha - mint a derék Porzó, Pest krónikása megjegyzi — valaki netán magyarul akarta volna megnevezni. Amire ritkán kerülhetett sor, főként német szó járta még a Duna partján, szegény Arany János panaszkodott miatta eleget. Amikor aztán a város hirtelen terebélyesülni kezdett, kitelt a vásárok, huszárcsinnadratták és egyéb mulatságok ideje. Sándor Móric átköltözött Krúdy müveibe, a változatos múltú tér 1 858-tól az Erzsébet nevet kapta, és ide húzták föl a jó emlékű Nemzeti Szalont, amelynek első emelete részben kiállítások, részben táncvigalmak helyszínéül szolgált, hátsó fertályához meg egy kioszkot ragasztottak, és itt épült föl sebtiben a Marokkó-udvarnak mondott ikerbérkaszárnya is, amúgy átjáróház (jó pestiesen: „durchház”), amelynek udvara számtalan apró üzletnek, kékfestőnek, órásnak, szabónak és gyertyamártónak adott otthont. Ezek az épületek álltak még a múlt század ötvenes éveiben. A Marokkó-udvarból eltűntek ugyan az üzletek, nyomorult proletárok költöztek ide, a Nemzeti Szalonban pedig vegyes nívójú tárlatokat rendeztek: a svájci Hans Érni grafikus és Edvi Illés Aladár művei mellett meg lehetett csodálni Ék Sándor szervilis szénrajzait, valamint Szamuely Tiborné Szilágyi Jolán osztályharcos hevülettől áthatott grafikáit és plakátjait is. Talán épp e híres szalon hajdani kiállításai kapcsán írta epésen Karinthy egyik-másik futurista festményen meg- hökkenve: „Ezt nektek!”, ám úgy látszik, a közérthetet- lenség mellett a közérthetőség is képes megfeküdni a gyomrot. Érni „csuklóból rajzolt” figurái, Edvi Illés kispolgári ásítást kiváltó táj- és életképei, valamint Ék és Szilágyi Jolán agitatív grafikái avítt unalmat árasztottak. Később, valamikor tán a hatvanas évek elején a rommá züllött durchházakat elbontották, helyükre a sárga buszok pályaudvara költözött, de halálra ítélték a Nemzeti Szalont és a hozzá ragasztott kioszkot is, amely nappal kocsmául, este moziként szolgált. Épületes filmeket vetítettek itt a Lúdas Matyitől az Egy igaz emberig, a Pixi és Mixi a cirkuszban című Latabár-blődlitől és Az őfelsége levest főz című cseh bohózattól a Tizenöt éves kapitányig, amely - szemben az alapjául szolgáló Verne-regénnyel - derűsen végződött, a kincstári optimizmus jegyében. Álltak még az öreg épületek, amikor — emlékezetem szerint tán ’52-ben - az az eszement ötlete támadt valamelyik politikai hatalmasságnak, hogy a város tereire, így az Engels (leánykori nevén Erzsébet) térre is hatalmas, homokkal teli gödröt kell ásni. Állítólag azért, mert a homok véd az atomrobbanás ellen, és - ezzel volt tele minden újság, ezt harsogta minden plakát, a karikatúrák Amerikát jelképező cilinderes figurája, Samu bácsi szivar helyett atombombát csócsált a fogsorában - az imperialisták atomtámadása a haladás és a
