Amerikai Magyar Újság, 2007 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2007-12-01 / 12. szám
2007. Karácsony AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 21 November 4. Szerető Szabolcs Magyar Nemzet Régi fájdalma a magyarországi közvéleménynek, hogy vezető politikusai a nemzeti ünnepeken sem hajlandók félretenni vitáikat. Az efölötti sajnálkozás mellett a miértről keveset hallani. Pedig annak például, hogy az 1956-os magyar forradalomra és szabadságharcra nem tud - legalábbis felső szinten - együtt emlékezni a két tábor, az aktuálpolitikai szembenálláson túlmutató oka is van. Hiszen igaz ugyan, hogy az Apró-villából a hermetikusan lezárt városrészbe „ünnepi” beszédet mondani alászálló miniszterelnök személye önmagában gátja a méltó közös emlékezésnek, távozása még nem oldaná fel az 1956 körüli konfliktust. Némelyek ravaszul időzített provokációt sejtenek az újdonsült MSZP-s képviselő asszony nyilatkozatai mögött, melyekben az 51 évvel ezelőtti eseményeket forradalom helyett lényegében a „nyilas” csőcselék őrjöngésének nevezte. A coming outot követő felháborodás egyszerre volt hiteles és mímelt. Wittner Mária és társai őszinte megrökönyödéssel vonták kérdőre a honanyát és pártját, annál kétszínűbb volt az úgynevezett SZDSZ vagy a szocialistákhoz igazolt Mécs Imre reakciója. Mintha nem tudnák, kikkel is vállalnak másfél évtizede politikai közösséget! A szabad demokraták felháborodásának a legkevésbé a liberális elvekhez volt köze: ők hol kitüntetik, hol megtagadják Gergényit; hol kikacagják a tavaly október 23-i rendőrzavargás áldozatait, hol elítélik az állami törvénysértést. Mikor mit diktál a vélt politikai érdek. Állampolgári jog ragaszkodni a Kádár-kor történelemfelfogásához, hiba volna bárkibe beléfojtani a szót, vagy családi tragédiája miatt is személyes meggyőződésévé vált véleménye megtagadására kényszeríteni. A demokrácia nem ismer inkvizíciót, gondolatrendőrséget. A gyalázatos tartalom dacára hasznosnak gondolom a képviselő asszony megnyilvánulásait, azokkal ugyanis leleplezte pártja vezetőinek őszintétlenségét, szólamaik álszentségét 1956 ügyében. Mert ne gondoljuk, hogy véleményével egyedül van frakciójában; hogy a párttagok és a maszszív baloldali szavazóbázis jelentékeny része nem ugyanígy érez. Ők talán azt sem bánták volna, ha az ötvenedik évfordulón halomra lövi a hőbörgő „fideszes fasisztákat” a rendőrség, ahogy a karhatalom tette a régi időkben. A kormányfőnek és az MSZP-nek eszük ágában sincs lemondani diktatúrapárti szavazóikról, dehogy hagyják őket másnak! A riválistól annyiszor követelt éles elhatárolódás helyett így csak maszatolást, triviális bölcsességet kapunk a személyesen megélt ’56-ok sokszínűségéről. A politikusi kettős beszéd iskolapéldája ez. Az „ellenforradalmi” hagyomány egy „modern szociáldemokrata” számára vállalhatatlan, ezért ápol Nagy Imre-ídtuszt a baloldal vezére, aki eközben időről időre megtalálja a módját, hogy a bázis mást igénylő részének is üzenjen (lásd: kitüntetések). A mostani botrány éles fénnyel világította meg, miért is lehetetlen az együtt emlékezés. 1956-nak az 1989-es újratemetés (amit a szintén százezreket vonzó Kádár-temetés követett mint ellendemonstráció, s aminek a súlyát és jelentőségét akkor senki sem érzékelte) és a szabadon választott parlament első törvénye igazságot szolgáltatott, alkotmányos értékrendünk, a köztársaság fundamentuma a diktatúra tagadása. De néhány paragrafustól a lelkekben még nem születik meg a nemzeti egység. Holnap, a forradalmat eltipró szovjet agresszió, a kádári árulás gyásznapján fejet hajtunk az áldozatok, 1956 hősei - Angyal István, Mindszenty József, a pesti srácok, Nagy Imre, Gérecz Attila, Báli Sándor, Pongrátz Gergely, Brusznyai Árpád, Iván Kovács László, Bibó István, Tóth Ilona és a többiek - előtt. A tiszteletadás alól november 4. örökösei felmentést kapnak. Éljenek vele! A Magyar Nemzetben Ferkó Zoltán nyilatkozik, aki negyvenöt nap alatt négyezer kilométert kerékpározott, hogy e különleges zarándoklattal hívja fel a világ figyelmét a csángó magyarok anyanyelvi vallásgyakorlásának nehézségeire. Elmondta: „Meggyőződésem, hogy ha az ember áldozatot hoz, lemond valamiről a közösség és Isten javára, akkor azt többszörösen visszakapja. Most egy multinál dolgozom a személyzeti osztályon. Az út előtt egy másik multinál dolgoztam, és nem engedtek el fizetés nélküli szabadságra, ezért ki kellett lépnem. Most sokkal jobb állásom van. Azt hittem, hogy a zarándoklattal én adok valamit az embereknek, de magam is rengeteg szeretetet, pozitív energiát, barátságot kaptam. Naponta volt torokszorító élményben részem, sokat változtam, átformált az út, megerősített és bizalmat adott... Nem hittem, hogy ettől egy csapásra minden megváltozik. Vannak eredmények: felfigyeltek az ügyre politikusok, személyes kapcsolatok révén sikerült elérni, hogy a Szentatya asztalára kerüljön a zarándoklevelem. Július elején négy csángóföldi származású pap magyar nyelvű misét tartott Lujzikalagorban, a templom zsúfolásig tele volt. Somoskáról elmozdították azt a papot, aki kiprédikálta az egyik csángó vezetőt. Gyulafehérváron megalakult a moldvai származású papok köre. Tizennyolc faluban van magyar nyelvű oktatási program, a tanárok vállalták az alapimádságok megtanítását. Elkészült a három nyelvű, román, magyar és latin miserend. A keresztszülők egyesületében alakult egy vallásügyi csoport azzal a céllal, hogy