Amerikai Magyar Újság, 2007 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2007-12-01 / 12. szám
15 2007. Karácsony AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG eredeti értelmében (kivándorló) fogtam fel, vagyis egyaránt alkalmazhatónak véltem a hazájukat politikai vagy gazdasági kényszerből, tanulmányaik során, családegyesítési célból vagy pusztán kalandvágyból elhagyókra." Az "Író" fogalmát igyekezett a szerkesztő "a lehető legtágabban értelmezni." Címjegyzékébe sorolta a társadalomtudományok valamennyi művelőjét, a teológusokat, a sajtó és könyvkiadás munkásait stb.stb. A személyi szócikkek struktúrájával hosszan kellene foglalkozni, ám erre itt nincsen lehetőség. (Folyamatos átolvasásuk heteket venne igénybe. Csupán "stichpró- bákat" tudtam tenni. Hibák, hiányosságok természetesen akadnak (hol nem?), de dicséretes a szerző tárgyilagosságra törekvése. Az adatok nagy része helytálló, és fontos forrásanyagnak számít. A pontos név, a születési, halálozási hely és dátum meghatározása után, az előszóban ezt olvashatjuk: "A foglalkozások esetében az eredeti szakma vagy szellemi tevékenység feltüntetése mellett a lexikonba kerülés okát jelölöm, függetlenül attól, hogy ez utóbbi foglalatosságot az illető hivatásszerűen, kenyérkereseti céllal üzte-e." "A Lakóhely adatsora rögzíti az anyaország elhagyásának időpontját, továbbá a letelepedés helyét, illetve az ott töltött idő évhatárait." Nagyon fontos a részletes műjegyzék és a kötet végén található álnévlexikon. * A bizonytalanság az intézmények és a sajtótermékek tárgyalásánál köszönt be. "Az emigráció intézményeiről szóló szócikkekben arra törekedtem - mondja Nagy Csaba- hogy elsősorban azokat mutassam be, amelyek kultúraközvetítő szerepet játszottak. A több mint kétezer sajtótermék közül azokat válogattam ki, amelyek kifejezetten irodalmi tematikájúak." A "kifejezetten irodalmi" lapokat (Új Látóhatár, Irodalmi Újság, Szivárvány...) nem nehéz elkülöníteni, de milyen szempontok alapján lehet rangsort fölállítani a többiek között, melyek szintén mindig közöltek-közöl- nek szépirodalmi anyagot (verseket, novellákat, kritikákat) is? Csupán azokat az újságokat veszem sorra, melyeket közelről ismerek, melyeknek magam is a munkatársa vagyok. Örömmel látom, hogy a müncheni Nemzetőr, a Bécsi Napló szép ismertetést kapott, a svájci Duna viszont már csupán "könyvkiadóként" van jelen (Gilde Barnával és feleségével külön szócikk foglalkozik). Az Életünknek nyoma sincs. Hiányzik a Kanadai Magyarság, pedig talán az a legnagyobb példányszámban megjelenő nyugati hetilap. (A Vörösváry Kiadó és a szerkesztők - Vörösváry István, Nyáry Irén, Gaál Csaba külön szerepelnek). Az ausztráliai Magyar Élet hetilapot is hasztalan kerestem (Csapó Endre, Márffy Attila benne van). Hiányzik a Los Angeles-i Új Világ (Orbán Ferenc lapja), ugyanakkor a rivális újság, a Californiai Magyarság jó méltatást kap (a Napnyugat-melléklet miatt?). Soós József ritkaszép köntösű folyóiratáról, az Amerikai Magyar Újságról nem esik szó. A fentiek talán akadékoskodásnak tűnnek, de nem hallgathattam el a kifogásaimat, noha tudom, mindez terjedelem-kérdés, no meg vitatható. A szerkesztő maga is számot vet a csonkasággal, midőn ezt írja: "...nincs teljességre törekvő hungarika bibliográfiánk, és máig sem született meg az emigráns sajtó és intézményrendszer feltárása." Bizony, rengeteg teendő lenne, de ezt nem egyetlen embernek, hanem -miként Gosztonyi Péter hangoztatta-, egy egész kutatócsoportnak kellene elvégeznie. Az, hogy ez a korszakalkotó és úttörő munka -a nehéz körülmények ellenére!- megszületett, világ csodája, amelyért hálás köszönetét kell mondani a szerkesztő Nagy Csabának és a lektor Sárosi Attilának. Kár, hogy ez a fontos könyv csupán 1000 példányban került forgalomba, mely mennyiség még a hazai könyvtárak szükségleteit sem elégíti ki. Reméljük, lesz idővel egy második kiadása! (Nagy előny, hogy a lexikon fölkerült az internet-hálózatra, és megtekinthető a "pim.hu" címszó alatt!) „Ha szeretsz valakit, mond meg neki, - mielőtt megelőz valaki.”
