Amerikai Magyar Újság, 2007 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2007-12-01 / 12. szám
14 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG Saáry Éva VANNAK MEG CSODÁK! Nagy Csaba: A Magyar Emigráns Irodalom Lexikona. Argumentum Kiadó, Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ, Budapest, 2000. - 1126 old. Nem túlzók, amidőn "csodának" minősítem ennek az elegáns, vaskos könyvnek a megjelenését, melyet egyetlen ember -Nagy Csaba- majd 20 évi szorgalmas, lelki- isméretes munkával és a kódexíró szerzetesek hitével hozott létre. Segítőtársai -Sárosi Attilán kívül, aki már a "tilalmas" időkben igyekezett kapcsolatot teremteni a nyugati magyarokkal-, nem voltak, anyagi támogatásban alig reménykedhetett. Mindezek ellenére sem kedvetlenedéit azonban el, nem "vágta oda" az egészet, hanem ment, ment csökönyösen tovább a maga útján... * 'Első "találkozásom" a szerkesztővel 1987. őszére nyúlik vissza, amikor is az alábbi levelet kaptam tőle: "Annak a felismerésnek a jegyében, mely szerint a határainkon túl élők alkotásai az egyetemes magyar irodalom szerves részei, az Irodalomtudományi Intézet, a Petőfi Irodalmi Múzeum és a Magyarságkutató Intézet munkatársainak együttműködésével megkezdődtek az Emigráciős Magyar Irodalmi Lexikon munkálatai. E lexikon mindazon magyarok életrajzát és munkásságát rögzíti, akik az irodalom, a publicisztika vagy a társadalomtudományok terén alkottak." Adataimat kérte, melyeket el is küldtem, noha nem bíztam a terv sikerében. Számos hasonló próbálkozás esett már kútba a politika "packázásai" miatt. Mily nagy volt azonban a csodálkozásom, midőn 1990-ben (már el is feledkeztem a dologról) értesültem róla, hogy a mű első része (A-G) napvilágot látott. Természetesen, azonnal megszereztem, s nekiestem a piros ceruzámmal. Mindenek előtt a hősies erőfeszítés nagysága hatott meg, hiszen Nagy Csaba egy számára teljesen ismeretlen, veszélyekkel és buktatókkal teli dzsungelnek vágott neki, méghozzá nem ilyen vagy olyan szakmai, politikai, esztétikai szempontok szerint válogatva, mint elődei tették, hanem a teljesség igényével, igyekezve fölkutatni, megemlíteni minden nevet, amely a nyugati sajtótermékekben előfordult. Mint várható volt, rengeteg hibát, hiányosságot fedeztem föl a könyvben, ami azonban nem vont le semmit a munka jelentőségéből. (Ha egyszer napvilágot látott, alapot szolgáltathat a későbbi kutatásokhoz!) Megkerestem a Petőfi Irodalmi Múzeum Károlyi Mihály utcai székházában a szerzőt, fölajánlva neki a segítsége2007. Karácsony met. Számomra sok minden, ami neki újdonság, magá- tólértetődő, szinte ösztönös tudásanyag volt. Elmesélte, hogy noha sokan kitörő lelkesedéssel fogadták a lexikon ötletét, mire a dolgok nehezére került a sor, magára hagyták - a "fogjuk meg és vigyétek"-elv alapján. Míg a lexikon első kötete 2000, a második (H-M) már csupán 1000 példányban került ki, 1992-es dátummal. a nyomdából. Az első tapogatózó bizonytalansága után, ez már komoly, kiforrott műnek bizonyult, ami nagyrészt annak volt köszönhető, hogy a megjelenés ténye fölébresztette, mozgásba hozta az emigrációt. Sokan jelentkeztek újabb adatokkal, többen segítettek kijavítani a hibákat. A lecsökkent példányszám azonban nem tette lehetővé, hogy az első kötet tulajdonosai a másodikat is megvásárolhassák. Maradt egy csonka, kétes jövőjű sorozat. Aztán "telt-múlt az idő". A teljesen kész harmadik kötet kiadására nem akadt se vállalkozó, se pénz. Mikor pedig a 2000-es "milleneumi évben" a Miniszterelnöki Hivatal Országimázs Központja megteremtette hozzá az anyagi alapot, fölmerült a kérdés, nem lenne-e célszerűbb a harmadik kötet helyett az egész gyűjteményt kiadni, annál is inkább, mivel időközben az első kettő szövegében sok javítás történt. E mellett döntöttek. * Mik a jellemzői ennek a hatalmas műnek? Elsősorban, miként fentebb említettem, a teljességre törekvés. Erről az Előszóban Nagy Csaba így vall: "A címjegyzék összeállításakor óvakodtam attól, hogy politikai vagy esztétikai megfontolásból bárkit ki- rekesszek, továbbá attól is, hogy a regisztráltak körét tér- és időkorlátok közé szorítsam. Hasonló megfontolásból szakítottam a hazai életrajzi lexikonok azon gyakorlatával, mely csak kerekké formált szócikkek közlését teszi lehetővé. Úgy véltem ugyanis (...), hogy a mégoly csekély információ közlése is hasznosabb szerkesztői elv az adathiány miatt kirekesztőnél." Fogas kérdés volt, hogy ki tekinthető magyarnak? A válasz: "...magyarnak a mindenkori Magyarország területén születetteket tekintem, függetlenül attól, hogy milyen nyelven alkottak, s hogy életük valamelyik szakaszában minek vallották magukat (...). Kirekesztő szempontot tehát csupán a másodgenerációs magyarokkal szemben voltam kénytelen alkalmazni: esetükben a magyar nyelvű publikációt tekintettem kritériumnak. (...) Tematikai okokból el kellett tekintenem a terü- letelcsatolások következtében határainkon túlra kerültek, valamint az ott születettek szerepeltetésétől is. Esetükben csak az onnan kivándorolt alkotókkal tettem kivételt." Más nehézségek is akadtak. "Amikor az 'emigráns' jelzőt választottam, jelentését
