Amerikai Magyar Újság, 2007 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2007-12-01 / 12. szám

2007. Karácsony

ellátást, és mellette politikai menedékjogot. A média tudtunkra adta, hogy a jövevények egy évig az Egyesült Államok költségén tartózkodnak hazánkban. Ezt követően két hétig csend borult a történtekre. Néhány napja érdekes hírt olvastak be a különböző tévécsatornák munkatársai. A Magyarországra érkezett kubai menekültek Bicskén egy éjszakai diszkóban szóváltásba keveredtek ottani fiatalokkal. (Utólag derült ki, hogy cigányokkal.) Szó, ami szó, „barátaink hamar megtanultak magyarul, (vagy a romák jól beszéltek spanyolul) mert e nélkül nehéz szóváltásba keveredni. A vita egy cigány nő miatt keletkezett, melynek gondolom szexuális indítéka lehetett. Mind ezt be lehetne tudni egy egyszerű kocsmai villongásnak, ha a végén nem kerültek volna elő a kések, melyek „megbontották három roma bőrének folyamatosságát.” Szerencsére, azóta már túl vannak az életveszélyen, és ahogy mondani szokták, életüket a gyors és szakszerű orvosi beavatkozás mentette meg.

Pont, itt vége a történetnek, a következő mondataim már nincsenek összefüggésben az esettel. Talán egy fél éve illegálisan több száz tonna szemét érkezett országunkba Németországból. Fodor Gábor SZDSZ-es környezetvédelmi miniszter, tévékamerák össztüzében kijelentette, hogy Magyarországra az elkövetkező időkben több szemét nem fog érkezni.

Vasutas sztrájk volt, és vasutas sztrájk lesz. No nem olyan nagy méretű, mint Nyugat-Európában, inkább csak figyelmeztető munkabeszüntetés. Az oka többek között, hogy a minisztérium újabb szárnyvonalak megszüntetését tervezi. Az ürügy, hogy ezen vonalak ráfizetésesek. Idehaza lassan az egész vasút ráfizetéses. Inkább arról van szó, hogy ez a folyamat tudatos SZDSZ- es falurombolásnak egy állomása, mely ellentétben a román diktátorral Ceausescuval, itt nem buldózerrel folyik, hanem egy tollvonással. Az igazi ok, a liberálisok bosszúja a vidéki embereken, ahol szinte teljesen elfogyott a szavazóbázisuk. Ma még nehéz eldönteni a tervezett vasútrombolás kimenetelét, már csak azért is, mivel az egyébként „igen jóllakott” szakszervezeti vezetőkben, most mintha hajlandóság lenne azokat képviselni, akikért létre jöttek. Minden esetre a következő munkabeszüntetés, úgy tervezik, hogy hat órás lesz, mely után még az is elképzelhető, hogy gondolkodóba esik ez a söpredék kormány.

Végül egy sporthír. Talmácsi Gábor a 125-ös géposztályban motoros világbajnok lett. Erre még nem volt példa, ezért az egész sportot kedvelő közönség felkapta a fejét. Anélkül, hogy a siker jelentőségét túl hangsúlyoznám, mégis azt kell mondanom, hogy ebben a sivár világban, melyben néhány csavargó belekényszerített egy egész nemzetet, felüdülésnek számít az ilyen jó hír, még akkor is ha a sport világából érkezett. Talmácsi Gábornak csak gratulálni tudunk hozzá.

Kérjük, terjessze lapunkat!

11

Nem vagyok hajlandó....

Aki figyelmesen végigolvasta Debreczeni József könyvét a jelenlegi miniszterelnökről, annak nem lehet kétsége afelől, hogy Gyurcsány Ferenc ámokfutásának csak akkor lesz vége, ha őt erre kényszerítik.

Debreczeni József, szándékosan vagy anélkül, talán legnagyobb szolgálatot azzal tette a magyar népnek, hogy engedett belenézni ennek a fanatikus embernek a lelkivilágába. Amelyben tulajdonképpen nincs semmi különös, vagyis szinte ugyanaz, ami általában a diktátoroké a történelem kezdetétől fogva napjainkig. Nem kell ahhoz pszichoanalitikusnak lenni, hogy ezt a zavaros pszichét megérthessük. Elég, ha Néróra gondolunk, akinek az apját a szeme előtt végezték ki, anyját pedig száműzték, így mostohagyerekként élt nagynénje udvarában, Hitlerre, aki szintén mély szegénységből érkezett, Ceausescu falujára, ahol még WC sem volt, apja pedig ideje nagy részében árokban hempergett holtrészegen s akkor még nem is szóltam Milosevicsról, aki saját maga vallotta be, hogy gyerekkorában egy traumán ment át és már akkor elhatározott ezt-azt.

Arról nem szól a könyv konkrétan, hogy Gyurcsány Ferenc mit határozott el alkoholista apja és munkakönyvvel rendelkező, különben tiszteletre méltó édesanyja mellett, de ezek után van elképzelésünk. Bosszúállást határozott el, tudatosan vagy tudat alatt, s ennek alanyai bizony mi vagyunk, a magyar nép.

Aki Október 23-át megelőző este végigsétált a belvároson s vaskerítéssel lezárt terekbe és rendőrök százaiba ütközött a különben teljesen üres utcákon, annak nem lehet kétséges, hogy ezt csak egy bomlott elme találhatja ki, aki labilis idegállapotának megfelelően még az árnyékától is fél. E félelemnek nem lehet az oka az a néhány záptojás, amit időnként kapott, az ő félelme belülről táplálkozik.

S trükkök ezreivel túszul ejtett egy jobb sorsra érdemes pártot, majd azon keresztül bennünket, a magyar népet.

Mi pedig itt állunk az ő szégyenén szégyenkezve.

Egy nép, melynek húszadik századi történelme során szinte minden tagja átment egy-két traumán. Ilyenkor megálltunk, feldolgoztuk, leporoltuk magunkat és tovább léptünk. Ha nem tudtuk egyedül megtenni, segítséget kértünk hozzátartozóinktól, orvostól, paptól, pszichológustól. Mert tudtuk, hogy egy lelki teherrel nem lehet normálisan élni.

De nem próbáltuk másra kivetíteni, elégtételt venni mástól. Ez önérzet kérdése s a szegény ember önérzetes.

Nem tudom más hogy van ezzel, de én egy demokratikus ország állampolgáraként ezennel kijelentem, hogy nem vagyok hajlandó asszisztálni, még ha szenvedő alanyként is, egy diktatúra felállításához.

Nem vagyok hajlandó vaskerítések között élni, sem

AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG