Amerikai Magyar Újság, 2007 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2007-10-01 / 10. szám
2007. október AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 3 Golgota - ötvenöt kopjafával (Folytatás az 1. oldalról) Székelyhídi doktor a városi ‘56-os egyesület egyik aktív tagja. Útközben először erről beszél: "Az egyesület 1992-ben alakult, akkor 100-120 aktív tagja volt - köztük az egykori áldozatok és hozzátartozóik. Feladatunknak éreztük, hogy valamiféle segítséget kaphassanak az ötvenhatos özvegyek és árvák. Erre egy alapítványt is létrehoztunk, amely azonban 2001-ben forráshiány miatt megszűnt. Az egyesület még működik, de a politikai él lenszélj árásban ©gyre csökken a súlya, ma mintegy negyvenen vannak az aktív tagok, mind kevesebben vesznek részt a megemlékezéseken is. Nemcsak érdektelenségről van szó, hanem félelemről is. Talán elárul ennek okáról valamit, hogy a városnak három cikluson át az egykori MSZMP-s párttitkár volt a polgármestere, és a több ezer embernek munkahelyet biztosító timföldgyár többségi tulajdonosát Gyurcsány Ferencnek hívják... Az október 1-jei önkormányzati választás végre friss levegőt sodort a városba, a polgári oldal került többségbe a képviselő-testületben, és az új polgármester, Szabó Miklós ugyancsak a nemzeti oldal jelöltje volt..." Az első színhely a Lajta folyó egyik ága mellett álló vár. Ennek területén található a - ma éppen a Nyugatmagyarországi Egyetem keretében működő - mezőgazdasági akadémia főépülete. A bejárattól nem messze, a fűben egy márványlapon fekvő, fiatal bronz emberalak emlékeztet arra a hat akadémistára (Horváth Gyula, Nagy Árpád, Pintér Gizella, Szalai István, Varga Erzsébet és Wesztergom Imre), aki a sortűz áldozata lett. A tűzparancsot kiadó ávós parancsnok, Dudás István pere hosszan húzódott, végül 1997 nyarán született meg az elsőfokú ítélet. Az elsőrendű vádlottat több ember ellen elkövetett emberiség elleni bűntettben találták bűnösnek, és ezért három év fegyházbüntetést kapott - amelyet (egy korábbi amnesztiarendelet értelmében, magas kora miatt) nem kell letöltenie. A másodfokú eljárás idején a vádlott elhunyt. A tragikomikusán enyhe ítélet csalódást és felháborodást keltett nemcsak az egykori áldozatok hozzátartozói, hanem a jogállamiságot igazi értéknek tekintők körében is. Ha a tömeggyilkosok ítéletét összevetjük a 2006. szeptemberi "események" alkalmával előállítottakat fenyegető, sok esetben sokkal súlyosabbnak ígérkező elmarasztalásokkal, akkor minden okunk meglehet a jogállamiságban való kételkedésre. Minderről már a városháza és a bíróság felé sétálva mesél Székelyhídi László. "Október 25-én az akadémisták a pesti eseményeket hallva már kivonultak, de a város lakói ekkor még nem csatlakoztak hozzájuk. Egy kollégám viszont szemtanúja volt, hogy röviddel előttük egy teherautónyi fegyveres is érkezett az ávós laktanyából, akik a pártbizottság zárt ablakai mögül figyelték őket. De ekkor még nem történt semmi. Másnap reggel aztán a Kühne-gyárból, a Mofém gépgyárból, a Hunyadi szakközépiskolából, a gimnáziumból és az akadémiáról kisebb-nagyobb menetek érkeztek a város központjába, Kossuth-nótákat énekelve. A bíróság előtt már elég jelentős tömeg gyűlt össze, néhányan bementek az épületbe, és ki is hoztak néhány fogva tartottat. Innen a timföldgyár felé indultak, és onnan visszafelé a két-háromezres tömeg útja az ávós határőrlaktanya előtt vezetett el. Látták, az épületen még kint van a vörös csillag. Látták a laktanya előtt frissen ásott lövészárkot és a kihelyezett három géppuskát is. A tömeg lassított, csak néhány “parlamenter” ment tovább, és felszólították a kapuőrséget, hogy távolítsák el a vörös csillagot. Az őrök közölték: legfeljebb parancsra. Nem baj, mondták a “parlamenterek”, megteszik ezt szívesen ők, ahogy a gyárakról és középületekről is leszedték már korábban. A fegyvertelen tömeg lassan, gyanútlanul közeledett. És akkor minden előzmény nélkül iszonyatos sortűz zúdult az emberekre: az ablakokból, a kerítés mögül, az épület előtti lövészárokból. Legalább fél percig lőtték a tömeget, és hullottak közéjük a kézigránátok is... Az emberek a földre vetették magukat, aztán menekülni kezdtek, és ekkor jött a második sorozat. A halottak és a sérültek közül nagyon sokan a hátukon kaptak sebet, menekülés közben..." Gyásztémek hívják ma ezt a térséget az egykori laktanya előtt. 1989-ig a népharag áldozatául esett ávósok emlékműve állt itt, 1991 óta pedig Rieger Tibor szobrászművész megrendítő alkotása, a Golgota. A kereszt már üres, a rajta átvetett leplen egy szám, 1956, Jézus teste a kereszt alatt fekszik, Mária és János térdelnek mellette. A tér hoszszában pedig 55 - Horváth Tibor és Németh Alajos faragta - kopjafa. "Tizenegy óra körül dördült el a sortüz. Én akkor a műszaki alakulat laktanyájában voltam. Amint hírét vettem a történteknek, előállíttattam a mi mentőautónkat, a sofőrt és az egészségügyi katonát. Nem akartam önhatalmúlag intézkedni, ezért telefonon felhívtam az éppen a tanácsházán tartózkodó parancsnokomat, Ambrus őrnagyot. O azt mondta, ne menjünk sehová, mert újabb események várhatók, már ott is hatalmas tömeg áll az épület előtt. Ekkor azonban már saját felelősségemre - végül is orvos voltam - a mentőautóval a helyszínre robogtunk. Iszonyú látvány fogadott: emberi testek feküdtek vagy vergődtek a vértől fölázott földön. Mire odaértünk, a sebesültek nagy részét a civilek, a környékbeliek teherautókkal, kerékpárral már elvitték a kórházba, a halottak közül sokan nemzetiszínű zászlókkal letakarva feküdtek. Sorra jártam a mozdulatlanul fekvőket, ki él még közülük. Két fiatalembert találtam: súlyos fejsérü
