Amerikai Magyar Újság, 2007 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2007-09-01 / 9. szám
2007. szeptember AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 3 r ízelítő a nyári Magyarországból (Folytatás az 1. oldalról) Csak olyankor bújik ki a szög a zsákból, mikor a miniszterelnököt valaki túlságosan elmarasztalja. Ilyenkor azonnal kész a válasz: "Orbán is..." Az ország két gyűlölködő, egymást nyomdafestéket nem tűrő kifejezésekkel illető félre szakadt, bár úgy hírlik, a napról napra foganatosított megszorítások hatására, a mérleg egyre jobban az ellenzék javára billen. A hazugság, a rágalmazás és a korrupció általános, ami alól a rendőrség egy része sem kivétel (a tények túlságosan ismertek ahhoz, hogy sorolnom kelljen őket). * Huszas évekből származó, régi házban lakom egy budai kisutcában. A falakon háborús belövések nyomai. Az, hogy mindezt papírra tudom most vetni, isteni szerencse, mert ottartózkodásom idején, világos nappal szakadt le az orrom előtt a homlokzatot díszítő stukkók egy része. Az orvoslás? Létrát, hálót hoztak, és egyszerűen leverték a "veszélyeseknek" ítélt darabokat. (Ahol eladott lakások vannak, ott persze megfizettetik a fölújítást a tulajdonosokkal; ahol azonban bérlakások is találhatók, az önkormányzatnak kell hozzájárulni a javításokhoz. Pénz azonban nemigen van.) Na, de hogy dicséretet is mondjak, a lépcsőházat kifestették, sőt hébe-hóba takarítanak is. Sok látszatja ugyan nincs, mert az emberek, ahelyett hogy bedobnák a szemetet (papírt, cigarettacsikket) a karnyújtsnyira lévő kukába, a földre szórják. A padozat megsüllyedt, a pince előbb-utóbb be fog omlani. A XII. kerület utcáinak nagy részét szépen lekövezték. Drága mozaikkockákat használtak, holott a beton lényegesen olcsóbb lett volna. Takarékoskodás és pazarlás így egészíti ki egymást. * Televízióm nincs (rövid ottartózkodásaim idejére nem érdemes fizetni érte), viszont reggeltől estig szól a Kossuth rádió. A hírekben minden alkalommal van valami megdöbbentő: elbocsátanak 15 ezer pedagógust, 600 orvost... Kórházakat zárnak be (csökkentik a mentőautók számát), vasútvonalakat, postahivatalokat szüntetnek meg, és eladnak minden eladhatót (még az új nemzeti színház árúba bocsátása is szóba került). Az egészségügyet, közoktatást, kultúrát "kereskedelmi" alapra akarják helyezni, pedig ezeket még a Kádár-korszakban is támogatták. Az akkor fölvett kölcsönöknek legalább volt látszata; az azóta fölvettek azonban, mint a kámfor... éppen csak az előzőek kamatainak törlesztésére futja. Az állami rádiók adásai még mindig színvonalasak; toronymagasságban állnak a nyugatiak fölött: irodalmi-történelmi felolvasások, eszmecserék, színdarabok, érdekes interjúk, klasszikus és könnyű zene vegyesen (mert hát nem didaktikus a kettőt élesen elválasztani egymástól). A műsoroknak csupán az a szépséghibájuk, hogy majdnem mindegyik sokéves ismétlés - nincs pénz újak készítésére. Pesti tartózkodásom alatt folyamatosan hallgathattam Cervantes "búsképü lovagjának" történetét és a Pál utcai fiúkat (Gábor Miklós előadásában). A háború alatti-előtti könyvnapoknak ünnepi, előkelő hangulatuk volt. Az ez alkalomból megjelent kötetekre külön, erre a célra nyomtatott reklámszalagok kerültek. Milyen nagy szó volt akkor egy Márai, egy Herczeg Ferenc, egy Gulácsy Irén... Most a Váci utcában és a Vörösmarty téren, az összezsúfolt, vásári bódék környékén tarka, rosszulöltözött tömeg hömpölyög. Rengeteg új könyv van - köztük sok jó is -, de remekmű?? Az emberek lökdösődnek, nézelődnek, a vásárló azonban kevés, amiben az is szerepet játszik (főleg az játszik szerepet), hogy az újgazdagok nem érdeklődnek a nívós irodalom iránt, az értelmiségi középréteg lecsúszóban van, a fiatalok pedig - ha tehetik -, a számítógép előtt gubbasztanak. Mint a banánköztársaságokban: dölyfös luxusban élők és nyomorgók. A két osztály között: semmi. A legnagyobb siker Orbán Viktor "Egy az ország" című műve, mely nem annyira olvasmány, mint díszes album. Az érdeklődők órákig állnak sorba a dedikációért, és a népszerű szerzőt ínhüvelygyulladás fenyegeti. Feleségének is megjelent egy, "A konyhaablakon át" c. könyve, de ezt közelről nem láttam. Állítólag gyakorlati tanácsok (receptek stb.) s szellemi táplálékok váltogatják benne egymást. Mindent nehéz lenne fölsorolni, mérlegelni. Én főleg nyugati ismerőseim futó bemutatására szorítkozom. A Várdy-házaspárral, Czigány Loránttal, Ferdi- nandy Györggyel nem találkoztam, de elüldögéltem a lakiteleki Antológia kiadó asztalánál, ahol a "főnök" Lezsák Sándoron kívül, Nagy Alajos, az egyre élvezetesebb regényeket író Lányi Irén s a "Kocsisból" Tunyogi-Csapó Gáborrá visszavedlett, kedves, régi ismerősöm dedikált. Az Argumentumnál Kabdebó Tamást fedeztem föl. Két move is napvilágot látott, de én csak "Életút" c. visszaemlékezéseit láttam. Legterjedelmesebb része az
