Amerikai Magyar Újság, 2007 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2007-09-01 / 9. szám

A_ 1956-os napló. (Érzelmi hozzáállásával nem tudok minden szempontból egyetérteni.) Molnár Ferenc unokája, a Londonban élő Sárközi Mátyás szellemes, könnyed tárcákkal jelentkezett, míg az Európa sátránál Lukács Jánosra (John Lukacs) bukkantam. Ezúttal magyar nyelven írt munkái sze­repeltek. A fent említettek nagy része előadó volt a Svájci Magyar Irodalmi és Képzőművészeti Kör (SMIKK) 1977-1992 között tartott Lugánói Tanulmányi Nap­jain. Örömmel üdvözöltük egymást. Végül, talán nem tűnik szerénytelenségnek, ha azt is megemlítem, hogy a könyvnapra nekem is megjelent egy új versgyűjteményem "Éjbe szórt szavak" címmel, de nem Budapesten, hanem Zalaegerszegen, a Pannon Tükör Könyvek-sorozatban. A kötetet a hasonló nevű, igen rangos és tetszetős kivitelű folyóirat főszer­kesztője, Péntek Imre gondozta, aki egyre jobban ér­deklődik (ritka erény!) a nyugati magyar alkotók iránt. (van-e választásunk...) Kristóf Attila Én nem tudom, hogy az a tény, miszerint Magyarország csordultig van keserűséggel, bizalmatlansággal és re­ménytelenséggel, azt jelenti, hogy népe megelégelte az erkölcsi nihilt. Nyilvánvalóan nemcsak politikai, hanem mentális változás is kell ahhoz, hogy öröklött balsor­sunk véget érjen. Mindig a fejétől bűzlik ugyan a hal, de attól a farka még egyáltalán nem jó illatú. Amikor ezeken a dolgokon kezdek tűnődni, rögvest a magyar populáció változékony meggyőződései és ér­tékrendjének állandó hiányosságai jutnak eszembe. Elonnan származik ez a bizonytalanság, amely a szocialista rendszer állítólagos bukása után, időszakos nosztalgiával fordul a Kádár-kor létmódja és politikai metódusa felé, ily módon lehetővé téve és meg­szilárdítva a posztkommunista elit gazdasági hatalmát és kormányzási esélyeit. Ugyanaz a választási közös­ség, amely alig egy esztendeje a jelenlegi kormányt hatalomra emelte, most undorral és gyűlölettel utasítja el, de van rá esély, hogy három év múlva ismét legitimálja. A nálunk tapasztalható politikai ingadozás aligha példa Európában. Persze nincs olyan társadalmi jelenség, amelyre ne volna magyarázat. Ha beérjük azzal, hogy az ön- sorsrontás nemzeti sajátságunk, máris fejünkre húz­hatjuk a szemfedőt. Kimondom nyíltan: én úgy vélem, itt inkább a nemzeti tudatlanság van jelen, amit hiszékenységnek, sőt hülyeségnek is nevezhetnénk, s amit — mellesleg - a szelektív irigység motivál. Valószínűleg abszolút nem vagyok politikailag korrekt, 2007. szeptember amikor megjegyzem, hogy az irigység bizonyos esetekben az egyenlőség vágyából fakad, viszont sem­mi köze a szabadsághoz és testvériséghez. A szocia­listák mindig is ezekkel a lózungokkal operáltak, így válik némelyek számára hihetővé, hogy szeretve utált kormányfőnk és aranycsapata szem előtt tartja a nép ér­dekeit, sőt milliárdosként is közelebb áll a szegények­hez, mint egy-egy középkategóriás fideszes vagy ke­reszténydemokrata. Ez a már-már horrorisztikus jelenség politikai éle­tünk lényege. Ennek még úgysem lehetett volna elejét venni, ha, teszem azt, a jelenlegi ellenzék elitje sze­génységi és szüzességi fogadalmat tesz, és azt látvá­nyosan betartja. Ez csak ábránd, s egyáltalán nem tar­tozik a demokrácia lényegéhez. Félő azonban, hogy a magyar populáció egy karthauzi szerzetesre is gya­nakodna. Hát nem furcsa? Jelenleg azok a szoci hívők, akik a megszorítások láttán kissé elkedvetlenedtek ugyan, de lelkűk mélyén azért még őrzik a lángot, leg­főbb érvként azt hangoztatják: „Az egyik kutya, a má­sik eb.” Tragikomikus volt látni például a nemzet ün­nepén, hogy a magyar politikai-ideológiai-erkölcsi harc abban testesül meg, hogy az Árpád-sávos radikáli­soknak a liberális nagykutya dühödten visszaugat. Van-e ebből a helyzetből kiút? Gyors változással kecsegtet-e, ha a mostani kormányzat előbb vagy utóbb megbukik, s félve tisztelt miniszterelnökünk az emberi lelkekkel való sáfárkodás helyett, viszszatér a kádkő- iparhoz? Aligha! A gödör, amelyben vagyunk, mélyebb annál. Bár köztudott, hogy a népet nem lehet leváltani, mégis a népiélekben kellene alapvető fordulatnak be­következnie. A népiélek és népképzelet formálója pe­diglen kétségkívül és immár szinte kizárólagosan a mé­dia. Ha a média jelenlegi gyakorlatát folytatja, s egy­oldalúan elkötelezettje marad a balliberális ideológi­ának és politikának, tovább viszi a hülye sztárkultuszt, elsilányítja a közízlést, ha minden pórusából az anyagi javak dicsérete, az agresszív sikerre törés ösztönzése árad, ha még jobban eluralkodik az érzelmek, a szo­kások és a gondolkozásmódok felett, akkor itt semmi sem változik. Lehet, hogy a szociálliberális kormányzat és men­talitás egy időre háttérbe szorul, de akkor is - miként ezt tapasztaltuk már — aktívan tovább munkálkodik, kézben tartva a kultúrát és az anyagi javakat, s a hozzá mindig lojális sajtón keresztül befolyásolja a kordivatot, összezagyválva beand a múltat és jövőt. Itt nálunk nem csupán politikai váltógazdaságról van szó, hanem a de­mokrácia létezéséről. Ugyanis könnyen eljöhet az az idő, amikor nincs már választásunk. Hogy jelenleg van- e, én nem tudom... (MNO) Végy egy elnyomásban élt népet, adj neki egyrész szabadságot és rendelj mellé három rész ellenőrzést, ígéretekkel tálald. Garantáltan megfogják enne. AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG

Next

/
Thumbnails
Contents