Amerikai Magyar Újság, 2007 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2007-06-01 / 6. szám
2007. június AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 25 Kétezer toll egyetlen fészekben A kora reggel még hűvös volt, de ahogy emelkedett a nap, úgy melegedett a levegő is. Megmozdultak a rovarok, lepkék, darazsak, méhek repültek, és a fény felé tárták aranysárga szirmaikat a tavaszi hérics gyönyörű virágai. A budaörsi kopár dombok felett erdei pacsirta dalolt, a fehérbe öltözött kökénybokor legfelső ágán cigánycsuk pompázott, a fű közül kibújt fehér dolomitsziklán fali gyík sütkérezett el mélyükén. Az őszapópár halk, cserregő hangjaira az erdőszélen figyeltem fel. Nem volt nehéz rájuk bukkanni, egy bokor ágán ültek, és mindketten tarka pihetollat tartottak a csőrükben. Félelem nélkül néztek rám fekete gombszemükkel, aztán együtt továbbrepültek. Követtem őket, és rövidesen meg is találtam azt az iszalaggal átszőtt bokorcsoportot, ahol művészi fészkük rejtőzött. A mohából készült, zuzmókkal gondosan álcázott remekmű már készen volt, de hosszúkás zacskó alakja olyan tökéletesen beleolvadt az ágak és indák sűrű szövevényébe, hogy ha a madarak nincsenek ott, biztosan nem veszem észre. A tollakat már a béleléshez hordták. Egyikük a fészekben volt, a másik, parányi csőrében a tarka pillével, türelmesen várakozott. Amikor aztán párja dolga végeztével kibújt a szűk bejárónyíláson, ő tűnt el a fészekben. Néhány perc múlva együtt repültek el, de közben folytonosan beszélgettek egymással kedvesen cserregő hangjukon. Megvártam még két fordulót. A hoszszú farkú madárkák nem törődtek velem, szorgalmasan hordták az avarban talált tollacskákat. Az őszapófészekben a környék szinte teljes madárfaunája képviseltette magát, a széncinege sárga pihéitől kezdve a vörösbegy narancspiros és a zöld küllő névadó tollain át egészen a fácánkakas tarka tolláiig. A bokrok és fák alacsony ágain röpködve keresik őket, ha pedig valahol sokat találnak, oda folyamatosan visszajárnak. Evekkel ezelőtt széttépett fácánkakas maradványait találtam a Budakeszihez közeli erdőben, és megfigyelhettem, amint egy őszapópár boldogan oda jár "guberálni". Az ócsai égerlápon egy alkalommal ugyancsak szétszedett tőkés réce tolláit hordták, de ha az épülő fészek közelében baromfiakat tartanak, azok pihéit is összegyűjtik az élelmes madarak. Kíváncsi tudósok a költések befejezte után elhagyott fészkekben megszámolták a tollakat, és több esetben két-, sőt háromezer tollat találtak. Elképesztő teljesítmény két ilyen apró madárkától! Néha akkora tollat cipelnek, hogy szinte eltűnnek mögötte, és csak alul kilógó hosszú farkuk árulja el, hogy a fácán vagy más madár pihéi nem maguktól indultak sétára a bokrok között. Az őszapó társaságkedvelő madár, a költési időn kívül csaknem mindig többedmagával látni. De megfigyelhetjük ezt tavasszal is. Ha egy pár fészkét kifosztja a szajkó, ami nemegyszer előfordul, a fiókáikat veszített madarak gyakran egy szomszédos párhoz társulnak, és ettől kezdve négyen hordják a táplálékot azok kicsinyeinek. A fiókák kérő hangjainak egyszerűen nem tudnak ellenállni. Sten Bergman, svéd zoológus írja egyik könyvében, hogy amikor kísérleti céllal hazavitt egy fészekalj nyi fiókát és a verandán etette őket, a kicsinyeket meghallotta egy éppen arra repülő, a sajátjait valószínűleg elveszített őszapópár. Nyomban a verandára, a fiókákat rejtő dobozhoz szálltak, megnézték őket, majd táplálékért repültek. Ettől kezdve Bergmannak nem volt gondja a fiatalokkal, az önkéntesek folyamatosan etettek, és amikor a dobozt a szobába vitte, a nyitott ablakon át oda is berepültek. Amikor pedig gondolt egyet és a dobozt a kezében tartotta, a két madár habozás nélkül ott is megetette az éhesen tátogó apróságokat. Schmidt Egon Fotó: Bécsy László Kis kút, kerekes kút van az udavarunkban, De szép barna kislány van a szomszédunkban. Csalfa szemeimet rá se merem vetni Fiatal az édesanyja azt is kell szeretni. Ennek a szép barna lánynak dombon van a háza. Sudár jegenyefa van az udvarába Sudár jegenyefa, földre hajlik az ága, Ennek a szép barna lánynak én leszek a párja. Népdal
