Amerikai Magyar Újság, 2007 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2007-06-01 / 6. szám

2007. június

AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG

Dr. Miskolczy Kálmán, S.P.

AZ ATEIZMUS VÁLSÁGA

E dolgozat címén a legtöbb olvasó megütközhet: Az "ateizmus válsága"? Nem inkább előretörése? S ami a legszomorúbb főleg a keresztény kúltúrkörbe tartozó országokban: mert például a Hindu vagy Izlám vallásban erről szó sem lehet. Az előbbi szerint minden létező az istenség egy része: a szúnyogtól a szent tehénen át az emberig: egy szóval panteizmus. Az izlám vallás segédpapja, a müezzin, naponta ötször hívja imára az "igazhitűeket" a minarettből - modern időkben a hangszórón keresztül - s a férfinembeliek térdre borulva imádják az egyetlen, mindenható Istent: "Allah akbahr"-t.

Az ószövetségi zsoltárok telve vannak Isten dicsőítésével s az 53. zsoltár így kezdődik "Mondá az esztelen az ő szivében: Nincs Isten." Az eredeti héber szöveg erősebb:

"Amar NABAL belibbó: én Elohim". "Mondá a BOLOND az ő szivében: nincs Isten."

Tehát csak az olyan, akinek nincs esze, vagy nem használja istenadta értelmét és csak érzelmeire (szivére) támaszkodik. Pedig éppen ez az értelem jellemző sajátja, hogy keresi mindennek az okát. Megfigyelhetjük ezt már a kis gyermekeknél, milyen gyakori a kérdésük: Miért? Miért süt a nap? Miért van az elefántnak ormánya?...

Az ateista tehát erőszakot követ el saját értelmével szemben, s egyben a legnagyobb sértést követi el Isten ellen, mert igazában egyedül O az aki öröktől fogva VAN, minden egyébb létező a földünktől a legtávolabbi csillagrendszerekig csak lettek és egyszer elmúlnak. (Még az anyagról sem állíthatjuk, hogy örökkévaló, mióta a csillagászok felfedezték az "anti anyagot", mely képes megsemmisíteni azt.)

Vegyük észre, hogyan mutatkozik be Isten Mózesnek az "égő de el nem égő" csipkebokorban, mikor megbízza népe kivezetésével az egyiptomi szolgaságból.

Mózes felteszi a kérdést: "Mit mondjak a népnek és vezetőinek, ha kérdik: Ki küldött?"

Ezt feleli neki: "Mondd nekik: AKI VAN az küld téged."

Valóban ez a legfőbb tulajdonsága Istennek és csupán ez az, amit az emberi ész felfoghat Istenről, mint a körülötte levő világnak ős-okát. Hogy aztán milyen ez a legfőbb valóság, azt már csak a hittel megvilágositott értelem foghatja fel: vagyis amit Isten önmagról kinyilatkoztat prófétái által, hogy Ő mindenható, a világot a semmiből, akaratával hozta létre, hogy O végtelenül igazságos de végtelenül irgalmas is, hogy Őt Atyánknak szólíthatjuk, amint azt a Miatyánkban imádkozzuk.

Ismételjük: valóban a legnagyobb sértés Istennel szemben a nyílt ateizmus, mely semmibe akarja venni Öt, amint embertársunk iránt is a legnagyobb sértésnek tekinthetjük, ha semmibe vesszük, "levegő"-nek nézzük,

7

úgy teszünk, mintha nem is létezne. (Később rámutatunk arra, hogy az ateista magatartás mélyén, amolyan "ha- ragszomrád" bújik meg, csalódottság Isten gondviselő jóságában: "ha Isten volna nem engedné ezt meg.")

Az ateizmus tehát, mint az eddigiekből láthatjuk, teljesen "ész-szerütlen", mert tagadni csak azt lehet, ami VAN, ami nincsen azt nem lehet "tagadni". Továbbá, mivel az ateista egy negatívumot állít, a bizonyítás terhe reá hárul: úgy amint a bíróságon is, aki "bűnösnek vallja magát" (pozitív állítás) nem szorul bizonyításra. Ha tagadja bűnösségét (negativ állítás) akkor azt bizonyítania kell. Tehát, bár vannak bőven "istenérvek" a hivő nem szorul rájuk, legfeljebb a hitetlenkedőkkel szemben. Hires Szt. Anzelm bencés tudós istenérve:

Isten fogalmán mindenki a Legtökéletesebb Lényt érti, ámde, a létezés szükségszerűen hozzátartozik a tökéletességhez, tehát Isten kell hogy létezzen. Kant istenérve, már sokkal ingatabb: szerinte a tiszta Ész (reine Vernunft) nem, de a gyakorlati Ész (praktische Vernunft) megkívánja Isten létét, mert nélküle nincs erkölcsi rend.

Mik viszont az ateisták érvei? A szenvedések, főleg az ártatlanok szenvedései, továbbá a természeti csapások, kínos betegségek, járványok és mindennek tetőzéseként, a sokszor értelmetlen halál. Mindez kizárja egy személyes, gondviselő Isten létezését. Szerintük: egyedül az anyag az öröktől fogva létező valóság, alávetve az evolúció törvényének.

Mindezek, főleg a szenvedések, a hívők számára is kisértést jelentenek. Ha azonban meggondoljuk, hogy az ember és vele az állatok élete, bele van ágyazva a természet törvényeibe, születés - növekedés -hervadás - akkor ezt tényként kell elfogadnunk és értelmével a természeti csapások ártalmát csökkentheti, a kölcsönös segélynyújtással a "szolidaritás", együttérzés erényét növelheti. Ami pedig az erkölcsi rosszat illeti, azért az ember felelős, mert értelmén kívül Isten ellátta őt szabad akarattal is, azzal a képességgel, hogy választhat jó és rossz között, elfogadja, vagy elveti Isten parancsolatait, melyet a lelkiismeret révén beirt minden ember leikébe. Világos, hogy ez csak azokra érvényes, akik eljutottak akaratuk használatára. Az isteni kinyilatkoztatás rámutat arra, hogy még ebben az esetben is, az u.n. eredeti bűn miatt, az emberi értelem elhomályosult, nem minden esetben ismeri föl mi az ami tényleg jó és javára szolgál, akarata pedig rosszra hajló lett.

DE Isten felkínálja kegyelmét mindkét hiány pótlására. A mi Madách-unk, az Ember Tragédiájában, meglepő teológiai szabatossággal fejezi ki ezeket az igazságokat a záró jelenetben, az angyalok karának énekével: "Szabadon bűn és erény között Választhatni, mily nagy eszme,

S tudni mégis, hogy felettünk Pajzsul áll Isten kegyelme."

Ugyanakkor a keresztény vallás magasabb értelmet adott a szenvedésnek is. A világ a legnagyobb rossznak a