Amerikai Magyar Újság, 2007 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2007-04-01 / 4. szám

2007. április AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 5 leg Szt. Pálé e hit elterjesztésének az érdeme, de ő is a feltámadt Jézussal való találkozásának tulajdonítja meg­térését és apostollá avatását. Az elszánt üldözőből minden szenvedés elviselésére képes Pál apostol csak egyike azoknak a csodáknak, amelyek kisérték az evangélium gyors elterjedését, a szinte állandó üldözések ellenére. Mint Szt. Lukács, az Apostolok Cselekedetei könyv szerzője írja: "Isten számtalan csodával és jellel igazolta az apostolokat." így voltak képesek megtéríteni az ak­kori világot jelentő Római Birodalom népeit. Ha megcsodáljuk a Róma-i Szt. Péter, vagy a London-i Szt. Pál, vagy a Budapest-i Szt. István bazilikát, akkor mindez bizonyítja a 2000 éves kereszténység életerejét, mint az isteni igazság világitó fáklyáját. Nem csoda, hogy a világ vezető politikusai, államfői, valláskülönbség nélkül, iparkodnak tisztelegni Szent Péter utódja, Krisztus földi helytartója előtt. A kereszténységet s főleg a Katolikus Egyházat érő és minden nemzedékben meg­ismétlődő támadásokat illetőleg, eszünkbe jut az ősi klasszikus mondás: "Stat crux, dum volvitur orbis." Sza­badon fordítva: "A kereszt áll rendületlenül, mig csak ez a föld forog tengelye körül." Minden kedves Olvasónknak áldott és kellemes Húsvéti •• Ünnepeket kívánunk! Kiss-Rigó László püspök beszámolt az Egyesült Államok fővárosában tett látogatá­sáról. A Washingtonban lévő Szeplőtelen Fogantatásról nevezett nemzeti szentélyben ugyanis lehetőséget kapott a Magyar Katolikus Egyház egy magyar kápolna kiala­kítására. E jeles kegyhelyen már több mint tíz nemzet­nek van kápolnája. Az amerikai püspöki konferencia olyan országoknak ajánlja fel a kápolnakialakítás lehető­ségét, amelyek emigrációjuk révén jelentős mértékben hozzájárultak az egyesült államok sikeréhez. A több hullámban, de különösen az 56-os forradalom után itt új hazát találó magyar menekültek sikeres beilleszkedé­séért mond köszönetét ezúton is Amerika a magyarság­nak. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia meghí­vásos pályázatot hirdet a kápolna megtervezésére és mű­vészi kivitelezésére. A magyarok Nagyasszonya kápol­na felszentelése elreláthatólag 2008 nyarán történhet. Magyarország hét csodája A világ hét csodája mintájára a Népszabadság hazai ver­senyt hirdetett a magyar hét csoda megtalálására. A lap március 14-én hirdetett eredményt, a beérkezett csak­nem harmincezer szavazat alapján a következő lista ala­kult ki: 1. Országház, Budapest 2. Fogadalmi templom és a dóm tér, Szeged 3. Mátyás-templom és a Halászbástya, Budapest 4. Érseki pincerendszer, Eger 5. Bencés Főapátság, Pannonhalma 6. Nagyboldogasszony és Szent Adalbert Prímási Főszékesegyház, Esztergom 7. Lánchíd, Budapest Nem jutott be többek között a fertődi Esterházy-kastély, a hortobágyi Kilenclyukú híd, a jáki templom és a viseg­rádi királyi palota. Megjelent a 2005.évi nagysikerű XLV Magyar Kongresszus eseményeit és tárgyalási anyagát tartalmazó KRÓNIKA! A díszes vá­szonkötésű könyv több mint háromszáz oldalon sok-sok képpel mutatja be, mi történt a clevelandi Magyar Találkozón a 2005. év novemberének utolsó napjaiban. Ez a kötet az amerikai ma­gyarság egy évi munkájáról ad hű képet s ezért nélkülözhetetlen kézikönyv mindenki számára, aki a magyar ügy iránt érdeklődik. Aki megrendeli a könyvet, a Magyar Társaságot támogatja közér­dekű hazafias munkájában. Hungarian Association, P. O. Box 771066 Cleveland, OH 44107 Tel: 216-521-7183

Next

/
Thumbnails
Contents