Amerikai Magyar Újság, 2006 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2006-02-01 / 2. szám
2006 február AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 21 oras ébrenlét után, vagy mikor valaki részeg. Egy most nyilvánosságra hozott tanulmány szerint az úgynevezett „alvás utáni tehetetlenség” miatt az ügyeletes orvosok, a mentők és a tűzoltók veszélyeztethetik saját és mások életét. —The Wall Street Journal. Demográfia, te ostoba címmel a vezető amerikai pénzügyi napilap cikke előre figyelmeztet: csak azok olvassák, akik erős idegzetüek. A jelenlegi demográfiai trendek alapján ugyanis a nyugati világ nem éli túl ezt az évszázadot. A hatalmas terjedelmű írás idézi a brit történész, Arnold Toynbee híres mondását, amely szerint a „civilizációk öngyilkosságot követnek el, nem pedig gyilkosság áldozatai lesznek”. Az elemzés a liberális „multikulturalizmust óriási humbugnak” nevezi, csakúgy, mint az összes „progresszív” dogmát, kezdve az abortusztól a szekularizmusig (a vallást elutasító evilági- ság), és ezeket teszi felelőssé a civilizáció haláláért.-Még az idén Magyarországra látogathat George Bush amerikai elnök - jelentette be az Egyesült Államok budapesti nagykövete. Elhangzott: a látogatásra az 1956-os forradalom 50. évfordulóját követően kerülhet sor. A nagykövet hangsúlyozta: Washingtonnak mind az ellenzékkel, mind a mostani kormánypártokkal jó a kapcsolata.-Varsói káderforradalom. Végleg leszámolnak a múlttal a lengyel külügyminisztériumban. Bátor lépésre szánta el magát a kormányzó Jog és Igazságosság Párt, miután a kampányában és a programjában ígéretekhez híven folytatja a társadalom és a politikai elit megtisztulását célzó lépéseit. A rendszerváltás előtt és után is besározódott, az ezidáig lényegében katonai elhárítás meghirdetett reformja után a kormány most hozzálátott a külügyminisztérium állományának megtisztításához. Továbbiakban nem lehetnek nagykövetek, akik a lengyel kommunista pártnak tagjai voltak. Ok - fogalmaz a dokumentum - elvesztették az állam- hatalom bizalmát, így nem vehetnek részt a külpolitika alakításában. Az intézkedés jelenleg 17 nagykövetet érint.-Szégyenpad vagy bizalom? Egyedül Magyarország konvergencia programját nem fogadta el az Európai Bizottság. Amint az várható, hazánk meg kapta az uniós intót, egyetlenként az érintett tagállamok közül. Az Európai Bizottság szeptember elsejei időt szabott az euróövezeti csatlakozási menetrendről szóló psogramunk átalakítására. Az unió túlzottnak tartja a magyar költségvetés hiányát, konkrét és szerkezeti jellegű kiadáscsökkentéseket vár el a kormánytól. Az Európai Parlament magyar néppárti frakciója szerint szégyenpadra került ismét az ország, a szocialista képviselők pedig úgy látják: Brüsszel megértő hazánkkal szemben.-Adminisztrációs hibára hivatkozva márciusra napolta a bíróság a tárgyalást Berecz Mária, a Millenáris Kht, volt vezetője elleni büntető ügyben. A bíróság az utolsó pillanatban telefonon értesítette a vádlót védőjét, hogy a tárgyalás elmarad, mert nem küldték ki a tanuknak az idézést. Az eljárás így akarva-akaratlanul kampányperré válik. Jelenleg a Berecz ügy az egyetlen, amely a szocialista Keller államtitkár által a jobboldali politikusok ellen kezdeményezett harminchat büntetőeljárás közül még folyamatban van. A többiről már kiderült alaptalanok voltak.-Aladdin örökérvényű meséjét láthatta a közönség a showtánc világbajnok és látványtánc új produkciójaként január közepén. Magyarország volt és jelenleg legjobb versenytáncosai mutatják be a klasszikus történetet, amelyban a szegény fiú elnyeri jutalmát, a szultán lányának a kezét, a gonosz pedig, aki még nagyobb hatalmat akar magának, elbukik.-Minden új tiszthelyettest Budapesten dolgoztatna Ger- gényi. Gergényi Péter, a budapesti rendőrfőkapitány azzal a kéréssel fordul az országos főkapitányhoz és Lamperth Mónika belügyminiszterhez, hogy a nyáron végző fiatal tiszthelyettesek mindegyike Budapesten kezdje meg munkáját. Gergényi a komoly létszámhiánnyal indokolta a kérést, melyet ismertetett a fővárosi MSZP-frakció tagjaival. A rendőrfőkapitány kiemelte, hogy jelenleg 858 rendőr, vagyis mintegy négy kapitányságnyi ember hiányzik a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) állományából. A rendőrfőkapitány hozzátette, hogy a tiszthelyetteseket két év múlva kiképezve, megfelelő szolgálati háttérrel tovább tudnák adni a vidéki megyéknek. —Megcsapolták a Velencei tó 170 centiméteres vízszintjét a Dinnyés-Kaj tori-csatornán át. A környezetvédelmi tárca tájékoztatása szerint a kéthetes beavatkozással tíz centit csökkent a vízállása. A csapadékos idő miatt felduzzadt a víz, a parti védművek több helyen mintegy egy kilométer hosszan víz alatt áltak, a csapadékvíz-elvezető árkok pedig telitettek voltak.-A magyar Kultúra Napja alkalmából a Hagyományok háza két műsorral is kedveskedett a közönségnek. Ifjú Szívek Magyar Táncegyüttes: Felföldi levelek, valamint a Magyar Állami Népi Együttes: Az Örök Kalotaszeg című műsora került bemutatásra. —Liza Minnelli, minden idők egyik legnagyobb dívája, április 10-én a Budapesti Sportarénában lép fel. Az amerikai énekesnő és színésznő azzal a műsorral mutatkozik be a magyar közönség előtt, amellyel Nyugat-Európa nagyvárosaiban is szerepelt.-Rábukkantak az eddigi legrégebbi maja írásra. A Kr.e. 250-ből származó írásjegyekre a guatemalai San Bar- tolóhozt közeli piramisok egyik falán bukkantak rá. A most megtalált szöveg értelmezése nem lesz könnyű - vélik a kutatók. Az írás pontos korának meghatározása sem volt egyszerű. „Az írott törvények olyanok, mint a pókháló: a gyengék és a szegények fennakadnak rajta, de a gazdagok és hatalmasok darabokra tépik őket”. — Anacharsis (Kr.e. 6. század)