Amerikai Magyar Újság, 2006 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2006-02-01 / 2. szám
2006 február AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 11 életreszóló emléknek, hanem pár spontánul adott, meleget árasztó apróság. Az 1975-ös torontói Magyar Világkongresszus egyik résztvevője például a búcsúzásnál hirtelen gesztussal a kezembe nyomta saját, az 56-os Forradalom emlékére készült, "Freedom for Hungary" feliratú golyóstollát, amit ma is szeretettel őrzök. Legkedvesebb ecsetemhez pedig az alábbi módon jutottam hozzá: Menekült "fiam", Kázmér, elkísért a festéküzletbe. Mikor mindent megvásároltam és kifizettem, hirtelen rátévedt a szemem egy kis ecsetre.- Jaj, ezt még jó lett volna megvenni -sopánkodtam-, de most már nem akarok újra sorbanállni miatta a kasszánál. Hazafelé, az autóbuszon ért a meglepetés.- Éva néni, az ecset! - húzta elő zsákmányát cinkos mosollyal a zsebéből Kázmér. Nem mártottam soha festékbe, mert sajnálom, de néha- néha ránézek, kezembe veszem, és - mosolygok. Harmath István Chicagói szemmel _ r a Magyar Állami Operáról! A nyári magyarországi vakációm pozitív és negatív élményei mélyen leülepedtek emlékeimben, és várhatóan addig lesznek bennem, amíg ki nem írom magamból őket. Ez idáig írott cikkeimben a gasztronómia és az irodalom játszott főszerepet, most a Magyar Állami Operaház körüli változások, bonyodalmak kerülnek véleményezésre. Itt tudni kell, hogy augusztus elseje óta, a pályázatot nyert Hegyi Árpád Jutocsa főigazgató és csapata: Kesselyák Gergely művészeti vezető és főzeneigazgató, valamint Müller Péter Sziámi stratégiai igazgató személyében új emberek, új ideákkal kerületek az egykoron dicső Magyar Királyi Opera vezetői tisztségébe. A kinevezett főigazgatót és Bozóki András kulturális minisztert a szept. 2-án tartott évadnyitó társulati ülésen a tagság füttykoncerttel inzultálta. A társulat példátlan botrányos viselkedése természetesen nagy sajtóvisszhangot keltett úgy a napilapokban, mint a bulvársajtóban. Újabban az itemetes honlapokon lehet a friss hírekhez leggyorsabban hozzáférni, ahol a nagyközönség is hozzászólhat névtelenül, sokszor durva, trágár kifejezéseket használva, amelyre egyébként az írott sajtóba nem volna lehetőség. Jómagam az utóbbi tizenöt évben rendszeresen látogattam a Magyar Állami Operaház előadásait, de miután Chicagóban élek, idényenként legfeljebb egy - két előadást láthattam. Elkerülhetetlen az összehasonlítás az Andrássy úti palotában átélt előadások és Lyric Opera of Chicago társulatnál bemutatott művek, művészi színvonala között. Ezt azért kell kihangsúlyoznom, mert Operában történt botrány egyik főszereplője, Kovács János a dalszínház első karmestere, azzal vádolta az új vezetőket, hogy „nincs fogalmuk az előző időszakokról”. A miniszter beszédét megszakítva kérdezte: „mi volt a baj a korábbi színvonallal?” A távozó Szinetár Miklós főigazgató pedig kijelentette: „Szerinte eddig is Európa egyik vezető dalszínháza volt a magyar Operaház és érdeklődve várja a változást”. Gondolom a fent említett urak, nem járnak sűrűn a chicagói Operában, pedig igazán kiváló előadást, én az utóbbi 15 évben Budapesten nem láttam. Rosszat sokat, csaknem kizárólag rosszat. Meggyőződésem, hogy ma már csak az emléke él a háború előtti és közvetlen utáni időkben bemutatott előadások színvonalának. A szocialista társadalomban megváltoztak érdemek, a rossz megfelelőnek, a közepes pedig kiválóak minősült. Belátom nem fair összehasonlítani a két intézményt, a chicagóit a budapestivel, de önkéntelenül is megteszem, hiszen fülem és szemem van, tehát érzékelni tudom a hatalmas differenciát a világ egyik legkiválóbb és egy provinciális társulat előadásai között. Tudom, hogy sokak hazafias érzékét sértheti a negatív ítélet, de az igazságot ki kell mondanom, tetszik vagy sem, az olvasóknak vagy a szakértőknek. Tisztába vagyok azzal, hogy a pénz hiánya megköti a kezét a művészeknek, de éppen ezért kell az állóvizet felkavarni új emberekkel és ideákkal. A bevezető után rátérek annak a két operának megítélésére, amelyeket idén nyáron láttunk, az augusztus 2 és 17 között rendezett, immár hagyományos Buda/ést Nyári Opera- és Balettfesztivál keretében. A halhatatlan olasz zeneszerző, Giuseppe Verdi két örökbecsű operáját játszották három - három alkalommal az Ybl Miklós által tervezett pompás palotában. Augusztus 8-án A trubadúr volt a műsoron, míg 12-én a Traviata ment az Operaház művészei előadásában. Mindkét operánál rögtön szembetűnt az egyszerű színpadkép látványa, amelyet a szegényes díszletek és jelmezek jelképeztek. A trubadúr szereposztása papíron sok jót ígért, a színpadon azonban más lett az eredmény. Verdi operáihoz különlegesen kiváló énekesek kellenek, akikből nagyon kevés van a magyar operavilágban. Az egyik közülük azonban, éppen ez este énekelt. A cigányasszony, Azucena szerepét éneklő, nagyszerű mezzoszoprán Wiedeman Bernadett nevével 2002. tavaszán találkoztam először, amikor Verdi Don Carlos című operáját láttuk a budapesti Operában. Az arról írt beszámolómból idézem: feltétlenül megemlítendő Wiedemann Bernadett, Eboli hercegnő szerepében. Ez a csodálatos hangú énekesnő ma bárhol a világon - Metropolitan, Lyric Opera of Chicago etc. - megállná a helyét. Érdemes lesz megjegyezni a nevét, hisz világraszóló tehetség, aki Eboli alakításával nemzetközi méretűvé tette az előadást. A Mosonma
