Amerikai Magyar Újság, 2006 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2006-10-01 / 10. szám

2006 október

AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG

17

Tápay Miklós

MI ELLEN IS TÖRT KI A FORRADALOM?

‘56 TÖRTÉNELMI HÁTTERE

A MEGSZÁLLÁS

„ Szuronyokon nem lehet sokáig ülni. ”

Napoleon

Mikor 1944 őszén hazánkra zúdult a Vörös Hadsereg hordája, hazánk 15 millió lakosából 1 millió menekült nyugatra. (Ezek lettek a „nyugatosok”) Ennek felét a visszavonuló honvédség, csendőrség, rendőrség és a közigazgatás nyugatra irányított vezetői és családtagjai tették ki, de a másik fele a szovjet megszállás elől menekülő civil lakosság volt. Ennek az 1 milliónak kb. a fele 1945-46-ban visszatért Magyarországra, de a másik fél millió nyugaton maradt és történelnünk legnépesebb menekült emigrációját alkotta.

Ezt a tömeges menekülést a Vörös Hadseregtől és az előre látott kommunista uralomtól való félelem okozta. A felnőtt lakosság ugyanis jól emlékezett az 1919-es első kommün1 4 Vi hónapjának véres terrorjára, a 30-as évek sztálini tisztogatásainak borzalmaira és nem hitte, hogy a szovjet megszállás alatt lehetséges lesz egy nyugati értelemben vett szabad, demokratikus politikai élet. Éppen ezért hazánk lakossága a Vörös Hadsereget nem felszabadítóként, hanem újabb megszállóként várta és ennek a megszállásnak akkor nem volt előre látható vége. Sehol nem voltak diadalkapuk, utcára özönlő, örömtől mámoros tömegek, akik virágcsokrokkal, öleléssel és csókkal köszöntötték volna a bevonuló szovjet katonákat, mint ahogy ez történt Nyugat-Európában a szövetséges csapatok megérkezésekor. Az emberek vidéken házaikba bezárkózva, a fővárosban romos házakba és pincékbe húzódva várták a vörös csillagos szovjet katonákat, a legrosszabbra felkészülve. És félelmük nem bizonyult alaptalannak: a szovjet katonák szabad prédának tekintették a polgári lakosságot és elzabráltak mindent, ami kedvükre való volt. Egy karóráért, egy üveg borért vagy nőért képesek voltak emeberéletet kioltani. így érte halálos lövés a győri Püspökvár óvóhelyén rejtőző nők védelmére kelő báró Apor Vilmos püspököt 1945 Nagypéntekén. (II. János Pál pápa 1997 nov 9.-én avatta boldoggá ezért a mártír főpapot.)

A magyar női társadalom, beleértve kiskorú lányokat is, volt a szovjet megszállás legszerencsétlenebb áldozata, különösen azon a vidékeken, ahol a front nem gyorsan vonult át. Közülük ezreket becstelenítettek meg, sokszor férjük vagy apjuk szeme láttára, súlyos nemi betegségek

következményeivel. (Pápa Irgalmas Kórházában kezelt több, mint 1000 nő közül kereken 800-nak volt szifilisze.) A veszprémi székesegyházat a Vörös Hadsereg női katonái a harisnyák fosztoták ki és a szétvagdalt miseruhákból készítettek maguknak' ruhákat. A Somogy megyei Iszká- zon, a templom kifosztása után, a katonák miseruhákba öltözve nyargaltak végig a falun, gúnyt űzve a vallásból s jót mulatva a megbotránkozott lakosság rémületén. Alkoholért a szovjet katona mindenre képes volt. Megtörtént eset, hogy a Békés megyei Gyoma polgári iskolájának természetrajzi szertárában, üvegben őrzött kipreparált békákról itták le az alkoholt, de közszájon forgott még ehhez hasonló számtalan eset. Mindszenty József esztergomi érsek, a 20. század legnagyobb magyarja, Emlékirataim c. könyvében olvashatjuk, hogy „a szovjet katona rombolt, eszeveszetten pusztított és részegen, fegyverrel a kezében tömegesen fajtalankodott. Romokat, leégett házakat, kifosztott plébániákat, lesújtott embereket találok mindenütt.”

Miután a hadsereg élelmezése nem volt kielégíő, úton- útfélen rekviráltak, ami nagyban nehezítette a polgári lakosság élelmezését. A németek által még meghagyott állatállományt egyrészt a Vörös Hadsereg ellátására vágták le, másrész csordákban terelték kelet felé anélkül, hogy ez a jóvátételbe beszámított volna. 1945 tavaszán a magyar mezőgazdaság főleg a vontató állatok hiánya miatt alig tudott beindulni.

Az ország ki foszása azonban nemcsak a katonák egyéni zabrálásának volt az eredménye, mert volt egy jó előre megszervezett, felülről irányított kifosztás is, mely az egész országot károsította meg elszámolás nélkül. Ilyen volt a még megmaradt gyárak egy részének leszerelése és a gépeknek a Szovjet Únióba (Sz.U.) való kiszállítása, ahol azok gyakran a szabad ég alatt rozsdásodtak. - Szerencsés véletlennek összejátszása folytán tudódott ki, hogy a sárospataki Református Kollégium könytárának nagyrésze Nizsnij-Novgorod múzeumában hányódtak és olyan ősnyomtatványok hevertek egy pinceraktárban, melyek egyedülállóak a világon. (Ezeket most visszakaptuk 400 000 dollárért, könyvenként 1 millió forintért, de az orosz kormány 10 kötetet visszatartott.) - Tudjuk például, hogy 1945 január-februárjában, mikor Budán még el sem hallgattak a fegyverek, szovjet teherautók sorakoztak fel a Magyar Kereskedelmi Bank és más pest bankok előtt és a kocsikon érkező tisztek - akiknek többsége egyenruhába öltöztetett művészettörténész, pénzügyi és műkincs szakértő volt - pontos listával a kezükben hatoltak be a páncéltermekbe, ahol a széfektől az ott tárolt ládákig mindent kiürítettek és elvittek. Ma már tudjuk, hogy ezeket a listákat Igor Grabar orosz festő és művészettörténész állította össze a Vörös Hadsereg számára, hogy a megszállt országok bankjaiból, múzeumaiból és magángyűjteményeiből mit kellene elvinni. (A szárazföldi háborúk szokásairól és jogairól szóló 1907-es Hágai Egyezmény megtiltotta az úgynevezett zsákmányszerzést, azaz a Sz.U.- nak semmi joga nem volt kulturális javakat zsákmányként, de