Amerikai Magyar Újság, 2006 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2006-09-01 / 9. szám
AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 9 2006 szeptember televízióadás vételéhez volt szükséges. Kíváncsiságból becsöngettek a házba, ahol egy káderasszony fogadta őket, aki szemmel láthatóan megrémült a fegyveres fiúk látványától. A televízió akkoriban csak kísérleti adásokban működött, emlékszem sokszor megálltunk a Corvin Aruház előtt, ahol Rátonyi Róbert sziluettjét láthattuk a kirakatba kitett készülék képernyőjén. A forradalom napjai alatt a Pasaréti Nemzetőrség tagjai semmiféle atrocitást nem követtek el. Őrködték a környék biztonságát, védelmük kiteijedt mindenkire, beleértve a rendszer híveit, kegyeltjeit is. Az október végi, november elejei izgalmas napok alatt többször jártam a városban. Különösen emlékezetes számomra az a nap, amikor a Rákóczi út és Akácfa utca sarkán, a ledöntött Sztálin szobor szétverésén ügyködtem. Az öreg postarabló szobra nehezen adta meg magát a hatalmas kalapáccsal folytatott közdelemnek. Szüleim éveken keresztül ereklyeként őrizték azt a lepattintott bronzdarabot, amely azután apám halála után tűnt el a költözésben. A Tűzoltó utcai munkahelyemre is eljutottam, ahol november 5-én készültek megindítani a munkát, de abból már nem lett semmi. November 4-én hajnali 5:30-kor a Szabad Kossuth Rádió Budapest a következő szöveggel szólalt meg: Figyelem! Figyelem! Figyelem! Figyelem! Figyelem! Nagy Imre, a Magyar Népköztársaság minisztertanácsának elnöke szól a magyar néphez! Itt Nagy Imre beszél, a Magyar Népköztársaság minisztertanácsának elnöke! Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar kormányt. Csapataink harcban állnak! - A kormány a helyén van! - Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével! Majd a Himnusz és a Szózat következett. A következő órákban a fenti szöveget többször megismétlik, valamint angolul, németül, franciául és oroszul is felolvasták. Szüleimmel döbbenten hallgatjuk a Rádiót, nyolc óra előtt pár perccel a Magyar írók Szövetségének felhívását a nagyvilághoz Háy Gyula író olvasta be. Segítsetek Magyarországon! Segítsetek a magyar népen!...Segítsetek! Segítsetek! Segítsetek! A Szabad Kossuth Rádió nyolc óra után pár perccel beszüntette az adást. Apám tekergette még a rádió gombját, de nemigen jár sikerrel, majd jóval később egy alig fogható adón, Münich Ferenc közli, hogy Apró Antal, Kádár János, Kossá István és Münich Ferenc kezdeményezték a Magyar Forradalmi Mun/cás-Parasztkor- mány megalakítását. Apám halkan mondta: ez a vég! Utána még napokig állt a harc a városban, amelynek intenzitása napról-napra gyengült. A ruszkik visszajöttek és velük együtt megjelentek a Kádár-huszár pufajkások is. Napok múlva nyilvánvalóvá vált, hogy a forradalom elbukott. November 10 után pár nappal mentem be a munkahelyre, ahol pénzt kaptunk, előleget az elkövetkező teljesítményre. munkahelyre, ahol pénzt kaptunk, előleget az elkövetkező teljesítményre. Az üzem kapujában találkoztam Cseri István üvegtechnikus kollégámmal, akivel arról beszélgettük, hogy mit is csináljunk az elkövetkező napokban. Pista mondotta, hogy menni, disszidálni készül. Menni vagy nem menni, mindannyiukat ez foglalkoztatott, de Cseri Pista volt ott és akkor, aki tökéletesen pontosította az értékeket. Arra a kérdésemre, hogy hová akarsz menni? Azt felelete: Ami bal (Amerikába) Amikor megkérdeztem, hogy miért? Azt válaszolta: Figyelj, Amiban mindig jó volt, és mindig jó lesz. Itt mindig szar volt, és mindig szar lesz! Nem hiszem, hogy rajta kívül bárki tömörebben, tisztában megfogalmazta volna a XX. század magyar történelmét, politikai helyzetét és jövőjét. Ekkor döntöttem én is. Nyugatra megyek. (Folytatjuk) Saáry Éva MIKLÓS BÁCSI Magas egyházi rangja ellenére mindenki csak "Miklós bácsinak" szólította, s ezzel Ő meg is volt elégedve, nem kívánt magának semmiféle titulust. 1956-ban, midőn ide érkeztünk, noha már nyugdíjas korban volt, fáradhatatlanul járta a menekülttáborokat, hogy a maga barátságos, humoros módján bemutassa honfitársainak a svájciakat, mintegy "használati utasítást" adva hozzájuk. Tőle hallottuk először a híres anekdotát, hogy a Jóisten, megteremtve a világot, Helvéciának adta a legcsodásabb tájakat. A nagy munkában azonban erősen elfáradt, megszomjazott.- Adj fiam nekem egy pohár tejet! - mondta az egyik hegyi parasztnak.- Igen Atyám! Egy frank ötven. Vagyis, hogy a helvétek melegszívűek, segítőkészek, de nagyon józanul, pénzben gondolkodnak. (Hosszú, keserves történelmüket tekintve, ez nem is csoda. A kopár sziklák közt nem termett meg semmi. Éheztek, nélkülöztek, s évszázadokon át a férfiak elmentek a pápához, a francia királyhoz, az olasz hercegekhez zsoldos katonának. Csak a bankszakma és a 19. század elején divatba jött túrizmus javított a helyzetükön). Amíg erejéből futotta, rendszeresen fölkereste a forradalom után is a magyar közösségeket. Misézett, prédikált, beszélgetett, orvosolta a sérelmeket, sőt (például nálunk, Lugá- nóban) a helyi börtönbe is mindig belátogatott, hogy vigasztalja az ott sínylődő, lopásért, rablásért jogosan "hűvösre tett" magyarokat. Nem szerette a fellengzős okfejtéseket, a nagy szavakat. Rengeteg kedves történet forgott róla közszájon.
