Amerikai Magyar Újság, 2006 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2006-09-01 / 9. szám
10 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 2006 szeptember Egy vacsora alkalmával például, ahol heves politikai vita folyt, fölszólították:- Szóljon valamit maga is Miklós bácsi!- Kérek még egy kis süteményt! - mondta szerény mosollyal. Fribourgi lakásában, a 70-es években, volt alkalmam meglátogatni. Egyszerűen, majdnem szegényesen élt. Bútort sohasem vásárolt, a lomtalanítások alkalmával kidobottak közül válogatott. * Hogy "ki" is volt valójában, azt csak most, az 50. évforduló idején tudtam meg Dr. Szabó Lajos református lelkész Budapesten, 2000-ben, "Utolsó szalmaszál" címen kiadott önéletrajzi könyvéből. Idézem: "Dr, Pfeiffer Miklós kanonok, majd nagyprépost, a felvidéki magyarság egyik kultúrvezetője volt a csehszlovák érában és azután is. Intelligencia és mélységes humánum sugárzott belőle mindenki felé. A freiburgi jezsuitáknál tanult, és maga is kiváló tudós volt, mint az egyik legjobb thomista, Szent Tamást magyarázó, de mint közíró is, aki napilapokba is írt erkölcsi vonatkozású írásokat. A legtöbb cikkét megmutatta nekem, hogy nem találok-e benne valamit, ami református szempontból nem helyes, vagy bántó volna." “Miklós bácsi maga a megtestesült egyszerűség. Kopott reverendát viselt, s bár jövedehne megengedte volna, nem autón, hanem egy kopott kerékpáron rótta a kassai utcákat, különösen a városvégi szegénytelepet, melynek lelki gondozója volt, és az is maradt nagyprépost korában is". Kassa polgármestere el akarta bontani a szegénytelepet - anélkül, hogy az ottaniak helyzetéről megnyugtatóan gondoskodott volna. Miklós bácsi próbálta jobb belátásra bírni, de mereven elzárkózott a kérés elől. A főispánnál se járt jobban. Akkor elment a belügyminiszterhez, akivel személyes ismeretségben volt. "Teljes nagypréposti ornátusban jelent meg a kihallgatáson. Egy altiszt nyitott ajtót, s mikor meglátta a főpapot, mélyen meghajolt. Miklós bácsi kezet nyújtott neki:- Jó napot kívánok!- De méltóságos uram, én... én altiszt vagyok!- Tudom, kedveském!" A belügyminiszter udvarias volt, de csak annyit ígért meg, hogy javasolni fogja a felszámolás elhalasztását. Ezt azonban már a történelem intézte el. Ismét idézek: "A katolikus egyházmegye esze és lelki vezére dr. Pfeiffer Miklós volt, aki tudott a háttérben maradva primus motor lenni. Mi mindenre jutott neki a jól beosztott idejéből? Hivatali teendői mellett a szegénygondozásra, az fjúsággal való foglalkozásra is. Az "anyás" származású plébánosok és papnövendékek közül többen nem szerették, mert nem az ő szájuk íze szerint volt magyar, illetve magyarkodó, és mert a szlovákokkal is jó kapcsolatot tartott fenn. Nagyon kiterjedt levelezést folytatott egykori tanítványainak seregével. Nagyon sok volt a vendége mindig a primitívnek mondható lakásában, amit a mennyezetig mindenütt könyvek és folyóiratok sokasága borított. Soha el nem dobott volna egyetlen cédulát sem, amelyen nyomtatott betű volt." Majd másutt:. "Kassáé lett az a szomorú nevezetesség, hogy Magyar- országon ott szervezték meg az első hazai gettót. A város régi téglagyárában tízezer kassai és környékbeli zsidó családot zsúfoltak össze szörnyű körülmények között. Hiába próbálkoztak a szerzetesek, hogy legalább a katolikus zsidókat meglátogaüiassák. Az egész nagy Kassa városában egyetlen ember volt csupán, aki szólni és tenni mert: Pfeiffer Miklós nagyprépost, öregségében is szálegyenes férfi, sólyomszerű arccal, mint egy magyar Savonarola. Ezt mondta:- Tudod, mi lesz ennek a folytatása? Nem egészen egy éven belül, ott, ahol most zsidók ezrei dideregnek és haldokolnak, abba a gettóba, a téglagyári színek alá magyarok ezreit fogják összezsúfolni, halálra adni. De Miklós bácsi nem az a férfi volt, aki csak magában emésztődik, vagy szűk baráti körben siránkozik és szűköl." Elmentek először dr. Madarász István megyéspüspökhöz, majd a rendőrtábornokhoz. "A küldöttség vezetője dr. Pfeiffer Miklós lett, aki egyénisége folytán, kitűnő nevelése folytán, meg azért is, mert Kassán töltötte a csehszlovák megszállás nehéz korszakát, a kisebbségi sors és harcmodor kiváló, avatott ismerője volt". Persze, O is, a jelenlévő, idős Vécsey kanonok is hiába érvelt. Örülhettek, ha magas egyházi méltóságukra való tekintettel, nem tartóztatták le őket. * A fenti könyvből még sok mindent lehetne idézni, ha nem kellene tekintettel lennem írásom terjedelmére. így befejezésül Nagy Csaba 2000-ben Budapesten megjelent "A magyar emigráns irodalom lexikona" című könyvének szócikkére támaszkodom. Pfeiffer Miklós 1887. március 12-én Sopronban született és 1948-ig Csehszlovákéban élt, majd tanulmányai színhelyére, Fribourgba költözött. 1956-tól svájci magyar főlelkész, pápai prelátus volt. Az 1960-as években a Hiszek folyóirat felelős szerkesztője. Annyit fűzök még hozzá, hogy halála után unokaöccse, Dr, Ikvav László, aki a Mindszenty-per kapcsán évekig a kommunista börtönök lakója volt, vette át a svájci magyarok lelki gondozását. Mindkettőjüket jól ismertem, mindkettőjükkel gyakran találkoztam. Most, a forradalom 50. évfordulóján, úgy érzem, az ő emléküket is föl kell eleveníteni.--Szeptember utolsó szombatján hóstáti szüreti bált rendezett Kolozsváron a Kalandos Társaság vezetősége. A színes népviseletbe öltözött csősz-párok a délutáni órákban gyülekeztek a vendégfogadó gazda portáján, és hagyományos pózokban páros, majd csoportos fényképek és mozgóképek készültek róluk. Ez után énekszóval indultak a bíró által vezetett csősz-párok a Hóstáti Kalandos Társaság kul- túrházába, ahol a látványosan feldíszített teremben a szőlőgazda fogadta őket.
