Amerikai Magyar Újság, 2006 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2006-09-01 / 9. szám
8 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 2006 szeptember HARMATH ISTVÁN: EMLÉKEIM AZ 1956-OS FORRADALOMBÓL III. rész A Pasaréti Nemzetőrség szerepe október 28 után vált fontossá főként azért, mert akkorra már megszűnt minden rendőrségi kontroll a környéken. A csoport tagjai, közöttük jómagam és Fekete István barátom, nem rendelkeztünk sem fegyverrel, sem pedig a közismert Nemzetőr igazolvánnyal. A kerületi központ messze a Fő utcában működött, ami gyalogosan - miután a buszok és villamosok nem közlekedtek - félnapi járásra volt a Pasaréti tértől. A csoportról Eörsi László a Széna tériek 1956, az 1956-os Intézet Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára által 2004-ben kiadott könyvében olvasható néhány sor a 78. oldalon: „A Széna téri parancsnokság hamarosan kiépítette kapcsolatait a környező civil nemzetőregységekkel. Olyan kisebb létszámú csoportok, mint a pasaréti nemzetőrség...Azonosított tagjai Hirschler György, Ili István, Pénzes Gábor, Csapó Ferenc, Fórján Tibor. Csapón kívül mindannyian emigráltak a forradalom bukása után. ” Ezen kívül még egy jegyzet található, a 86. oldalon: A II. kerületi Pasarét Támpont Parancsnokság (Pasaréti tér), Pénzes Gábor parancsnokságával, tíz fős létszámmal (fegyverek: 4 géppisztoly, golyószóró, 5 puska, 2pisztoly, 7 kézigránát); ” Ennyi és nem több az írott anyag, ezt is Csapó Ferenc periratából bányászta ki a történész. Az igazság, hogy Csapó Ferencet nem ismertem, és nem ismerte Fekete István barátom sem. Pénzes Gáborról pedig egészen más az információnk. A 60-as évek végén barátaink elbeszéléséből értesültünk, hogy Pénzes Gábor közvetlenül a forradalom utáni időkben, a hatóságok állandó letartóztatása és zaklatása miatt, önkezűleg vetett véget életének. A többiek valóban disszidáltak. Hirschler György előbb Torontóba majd Floridába került, Ili István pedig Vancouverbe, Foiján Tibor, New York közeli New Jersey államban hunyt el évekkel ezelőtt. A csoport tagjai közül még jó néhányat tudok az emlékezetemből felsorolni: Purgai László, Purgai Sándor, Róth Ferenc, Barta István, Szegő István, Török Sándor, Török Kálmán, Ferenczi Sándor, König Pál, Slézinger György, Balogh László, Tóth Árpád, Takács István és Vajda László. Emlékezetem szerint a Pasaréti Nemzetőrség főhadiszállása a téren álló Ferencesrendi katolikus templom egyik helyiségében volt. A templommal szemközt állt egy jelentéktelen üzletház, amelyben hátul lakások is voltak. Elől, egykor Róthék festék és Baloghék cipészüzlete működött. Itt álltak őrséget a fiúk, idejüket ké- nyük-kedvük szerint beosztva, akik a környék közbiztonságának védelmét is ellátták. Jómagam, akárcsak Fekete Pista barátom, messzi laktuk a Pasaréti tértől, így mi éjjel sosem maradtunk ott őrséget állni. A többiek mesélték, hogy késő éjjel többször is megállították és igazoltatták azt az autót, amely Nagy Imrét szállította, a közeli Orsó utcai lakására. A mártír sorsú miniszter- elnök, bizonyára fürödni, tisztálkodni ment haza, valamint azért, hogy tiszta alsóneműt és ruhát váltson. A srácok mesélték, hogy amikor megállították a kocsit, az öregúr arcán őszinte öröm látszott. Boldog volt, hogy lám még itt, a békés Pasaréten is milyen nagyszerűen működik a jól szervezett helyi Nemzetőrség. A srácokat megdicsérte, ők pedig Isten vele Imre bácsi! kiáltással búcsúztak el tőle. Sosem tudtam kideríteni, hogy volt-e igazságalapja ennek a történetnek, vagy ez is a forradalom egyik mítosza közé tartozott, mint mindmegannyi sok más adoma. A Pasaréti tér, Budán az 5-ös végállomásánál található. Akik nem ismerik a környéket, azoknak ajánlom, nézzék meg az 1943-ban készült Makrancos hölgy című filmvígjátékot, amelyek első jelenetében Karády Katalin és Jávor Pál állítják meg az autóikat az ott soha nem létező közlekedési rendőr előtt. Pasarét a második világháború előtt exkluzív környéknek számított, a lakóság összetétele az ostrom utáni években azonban alaposan megváltozott. Sokan Nyugaton maradtak, később sokan disszidáltak, másokat bebörtönöztek vagy kitelepítettek Rákosiék. Helyükbe a rendszer barátai jöttek, kommunista potentátok, akik nemigen illettek be a megmaradt művelt polgárok közé. A környék fiataljai télen a Szilfa utcai Ságvári Endre kultúrotthonban találkoztak, ahol nagyszabású zsuga- partival ütötték el az időt. Nyáron pedig a Pénzügyőr fútballpályán fociztak, látástól-vakulásig. Érdekes volt a tér köré gyűlt fiatalság társadalmi összetétele, hiszen jóformán minden srác családjának különféle vallási, származási és anyagi háttere volt. Egy valami volt közös, az uralmon lévő kommunista rendszerrel semmiféle közösséget nem éreztek. Ezért nem volt meglepő, hogy a forradalom kitörése után valamennyien szolidaritást vállaltak a szabadságharcosokkal, nemzetőrökkel. Pasaréten a forradalom alatt egyetlen puskalövés sem dördült el. A nemzetőrök senkit sem zaklattak, pedig köztudott volt, hogy számos villában a rendszer barátai, kegyeltjei, vezetői laktak. Talán csak egy ilyen esetről tudok írni, bár ez is inkább a forradalom humoros epizódjai közé sorolható. A Bognár utcában fegyveresen járőröző Ili Istvánnak és Hirschler Györgynek feltűnt az egyik villa tetején látható furcsa antenna, amelyről később kiderült, hogy az akkoriban még teljesen új,
