Amerikai Magyar Újság, 2006 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2006-07-01 / 7-8. szám

2006. júl.- aug.

AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG

3

Szent István-i gondolatok a magyarság jövőjéről

(Folytatás az 1. oldalról)

Hitünk nem csupán egyéni spekuláció eredménye. Krisztus egyházat alapított, hogy művét folytassa, tanítását továbbadja az egész földkerekségen. Ha Szent István korában a világegyház segítségére volt szükség, hogy a magyar nép számára újnak számító keresztény hitet minél többeknek továbbadják, ma is - mint mindig - szükség van arra, hogy katolikus hitünk plébániáink, közösségeink, egyházmegyéink és a világegyház élő közösségében bontakozzon, váljon életünkké. Bármilyen hányatott lehet is hit és egyház sorsa a történelemben, Krisztus Szent Péternek azt ígérte: "Te Péter vagy, és erre a kősziklára épitem egyházamat". Szent Péter utódának küldetése, hogy az egyház krisztusi egységének látható központja és ereje legyen. Hitünknek ezt az igazságát az idei év kegyelmi napjai sokunk számára sodró erejű élménnyé tették.

Egyházunk ezen a földön látható nép és közösség. E közösség nagy egyesítő ereje az eucharisztia, amelyet az idei esztendőben különös szeretettel ünnepiünk. De oltári- szentség és érvényes szentmise nincs papság nélkül: az apostolutódok szolgálata létszükséglete Krisztus egyházának. A papi hivatásokat ezzel a tisztelettel és szeretettel őrizzük és támogatjuk. A hitnek ezzel a tekintetével szemléljük papjainkat, püspökeinket, a felszentelt diakónusokat és azokat, akik a szent szolgálatra készülnek. Bárcsak az idén szeptemberben tartandó Nemzeti Eucharisztikus Kongresszus új élet és új hivatások forrása lenne.

Hívő szemmel tekintve hazánk életére meghatottan idézzük fel Szent István negyedik intelmének szavait: "A királyi hatalom negyedik dísze a föemberek... hűsége, vitézsége, tettereje, kedvessége, szolgálatkészsége". Hazánkért, társadalmunkért felelősséget kell éreznünk. Egyéni érdekünk és boldogulásunk is szorosan összefügg népünk egész közösségének jólétével és előrehaladásával. Hogy mi is a jó élet, és merre van az előre, azt nem kell előzmények nélkül, puszta ízlésünkre és találékonyságunkra bízni. Az Isten képére teremtett ember méltósága, testi-lelki mivoltából fakadó igazi javai és szükségletei megmutatják a helyes utat. Sok olyan elemi szükséglete is van az embernek, ami pénzben nem kifejezhető. Élelmen, ruházaton, lakáson kívül igaz tudásra, hitre, optimizmusra, közösségre és szerető figyelemre, csendre, tiszta, levegőre, biológiai valóságunknak megfelelő, elviselhető életritmusra is nagy-nagy szükségünk van. De alapvető szükségünk van a család szere- tetközösségére is. És minden összefügg mindennel, senkinek sem lehet igazán és minden szempontból jó dolga, ha körülötte mások anyagiakban, lelkiekben, emberségben nyomorúságot vagy reménytelen emberi szükséget szenvedek. Innen hát a szabadságunktól elválaszthatatlan felelősség, a saját boldogságunkhoz is nélkülözhetetlen szolidaritás szükségessége. Ezért nézzünk mi, magyarok különös szeretettel és nyitott szívvel minden magyarra határainkon innen és túl, de ne zárjuk be szívünket senki ember előtt, mert Krisztus az ő személyükben teszi lehetővé, hogy neki segítsünk, amíg csak tart földi életünk: "Amit közülük egynek cselekedtetek, nekem tettétek".

A türelem és az elfogulatlan ítélkezés Szent István-i elve ma is igen aktuális: Hiszen a legszebb programhoz is elfogulatlan, tisztességes emberi magatartásra van szükség. E nélkül a legjobb intézmények sem működnek. Az utóbbi évtizedek is mutatják, hogy minden ellenkező külsődleges megközelítéssel szemben az igazi kibontakozás az emberek belsejéből indul. Türelem, elfogulatlan ráfigyelés kell ahhoz, hogy az emberekben, a dolgokban, a helyzetekben megtaláljuk a jobbítás útját. Ha ezt közösen kell keresnünk közös dolgainkban, akkor mindnyájunk érdeke, hogy ne viszály, gyűlölködés által felzaklatott légkörben, hanem az objektív igazságot keresve, egymást tisztelve viszonyuljunk új és új feladatainkhoz.

Mert értékes megoldások csak az igazság és a valóság alapján találhatók. A puszta vágyak és vélekedések követése, mindenre és mindenkire való tekintet nélkül, semmilyen ügynek és senkinek nem válik igazi javára. A tízparancsolat ősi szabályai ma is megtartó erői lehetnek egyén és közösség életének.

A valóssággal és Isten tervével való összhangban bizalommal nézhetünk a jövőbe. Fogyó nemzet vagyunk. Tudjuk, hogy nemcsak anyagi és életmódbeli nehézségek riasztanak el sok embert a gyerekek vállalásától, hanem a jövőtlenség életérzése is. Aki nem érzi felelősnek magát a jövőért, aki csak a pillanatban él, annak számára a jelen sem igazán értékes, annak az életéből kivész a remény és a bizalom. A jövő fényében van igazán értelme a jelennek. A keresztény ember számára - és hitünk szerint minden ember számára - az örök élet perspektívája mutatja az igazi jövőt. De ettől a jelen nem válik súlytalanná, hanem felmagasztosul, megtalálja a helyét a világmindenségben és a gondviselő Isten tervében. Az élet vállalása és szeretete tehát a legfőbb kérdés, mert reményünk és hitünk kérdése.

Szent István király őszinte keresztény hit alapján vezette be népünket az európai népek közösségébe. Nem szeszélyes döntés volt ez, de a kor parancsa. Sokan érezzük közel magunkhoz Szent István nagyszerű művét. Vajúdó, hitével, azonosságával is meghasonló Európa népeinek közösségében élünk. De ennek az Európának szüksége van a Krisztusba vetett hitre és a reményre. Ez pedig nem magától erősödik meg, hanem a mi hitünktől, reményünktől válik elevenné. Szent István nem alárendelt vazallusként kapcsolta hazánkat Európához, de nem habozott sok fontos egyházi és világi intézményt bevezetni nyugati mintára, nyugati segítséggel, mégis ébren tartva, tisztelve a bizánci kultúra és a keleti kereszténység értékeit is. Első királyunk ismerte és szerette népét, az egymás után eltűnő nomád népek példáján okulva tudta, hogy a változatlanság a pusztulásba vezet. De tudta azt is, hogy a még alig letelepedett, az új életformát alig megszokott néptől nem követelhet