Amerikai Magyar Újság, 2006 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2006-06-01 / 6. szám
2006 június AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 15 pénzeket fizetnének, ha lenne megfelelő propaganda, no meg „infrastruktúra“: rovarmentes szállodák, utak, vasutak, posta stb. Mindezt velünk feledtette a hazafias lelkesedés és a mindig jó pohár vodkával kezdődő, kitűnő ebédek. Zoltánnal első pillanattól kezdve „azonos hullámhosszon“ lévén, tréfálkoztunk a bonyodalmakon, s minden fontos kérdést töviről-hegyire megvitattunk. Azonnal rádöbbentünk, hogy az emigráns és a kisebbségbe kényszerült magyaroknak tökéletesebb az egyetértése, mint egyiknek is, másiknak is a hazaiakkal. Ma is elém villannak a csodálatos felvidéki fatemplomok, a soha nem látott, óriásfejű pipacsok, bogáncsvirágok (igaz, a szúnyogok is „nagyobbak voltak egy lónál“!) Vidám szalonnasütést rendeztünk a Vereckei hágón, szemerkélő esőben. A kiránduláson résztvevő Európa Club társasága ritka jókedvű volt. Aztán szomorú búcsúzás Bécsben, a soha viszont nem látás szorongó félelmével. De a Kárpátalján fonódott „szál“ ezúttal, csodálatos módon, nem szakadt el. Immár majd 10 esztendeje levelezünk Zoltánnal, örömet és vigaszt adva egymásnak. Többször meghívtam hozzánk Svájcba előadni (történelmi témákról, erdélyi gondokról), s ritka együttléteink Claire Kenneth regénycímeire emlékeztetnek: Május Lugánóban, Séta Zürichben, Tavaszi napfény a Maros partján, Sepsiszentgyörgy, de néha-néha Budapest is... ' st 3. Az egész Európában uralkodó gyilkos hőség kényszerített 2003 nyarán egy asztriai körutazásra. Enyhülést, folfrissü- lést kerestem - hiába. Viszont megismerkedtem egy kedves bajorországi fényképésznővel, Frau Tre-vel. Nem volt tudós „intellektüel“, de bejárta az egész világot, sok hasznos tapasztalatot gyűjtve össze. A növények, a virágok különösen érdekelték. Főleg ezekről beszélgettünk, és igen sokat tanultam tőle. Rengeteget tudott a gyógyfüvekről, a természetes gyógymódokról, s igen örült, hogy figyelmes hallgatóra talált. Szép volt persze Salzburg és Innsbruck, séta a Gross- glockner jégárja közelében, a Kőnigsee titokzatos, komor pompája és a berchtesgadeni „sasfészek“... Mi maradt meg? Az utitársnőm ajánlotta, „szerencsét hozó“ bambusznövényke, mely most is itt fényeskedik az asztalomon.-Washingtont is aggasztja a magyar költségvetési hiány. Washington a költségvetési hiány lefaragását és az átláthatóság megteremtését várja az új magyar kormánytól. Erről George Herbert Walker amerikai nagykövet beszélt újságírók előtt. Szerinte a hiányt a központi kormányzat karcsúsításával, valamint az önkormányzatok számának csökkentésével lehetne elérni. Gólyafészek Borcsa néni, bácskai szülőfalum gyepsorának lakója a napokban Budapestre látogatott, és hozta magával kis unokáját is, Misikét. Bekopogott hozzám egy délelőtt, és megkért, vigyáznék Misikére, mert ő a rokonokkal az üzleteket járja. Sok mindent szeretne vásárolni. Vállaltam, van időm, én úgyis otthon betegeskedem, legalább kifaggatom a gyereket, mi újság mostanában a faluban. Miről beszélnek vasárnap délutánonként a gyepsoriak. Misiké értelmes fiú volt, mindent elpletykált. Legtöbbet persze a családról mesélt, a kis házról, a kerti diófáról, a kisborjúról, s így került szóba a gólya is. Egyszerű a történet, az ősszel a gólyapár közül csak az egyik indult vándorútra. A másiknak megsérült a szárnya, a régi fészkében maradt. Meghatóan mesélte el a gólyapár búcsúzását. A távozó madár egész nap csak kelepelt, féllábon állva verdesett a szárnyával, aztán útra kelt a csapattal. Hosszú az út a melegebb tájakra, lehet, hogy vissza se tér, vagy talán útközben baj éri. Lehet, hogy búcsúzáskor újra hűséget fogadtak egymásnak... "Aztán lejött az udvarra a gólya, amikor a mama etette a baromfit, mert éhes volt - mesélte, és elmondta, hogy az istállóban a kisborjú mellett készített számára télire vackot, kis meleg fészket az árván maradt madárnak. A konyhából lopva hordta ki neki az ételmaradékot, olykor szemet is. De legjobban a húst kedvelte a gólya. "Kitelelt a madár, a szárnya is meggyógyult, az első tavaszi napon egy kis segítséggel már vissza tudott menni a fészkébe" - mesélte Misi. Aztán együtt várták a párját. Egymás után érkeztek a falusi házak kéményén üldögélő fészkekbe a visszatérő madarak. Csak az ő gólyájuk nem jött. Még akkor sem ért vissza, amikor a nagyival Pestre indultak. Lehet, hogy közben történhetett vele valami. Megnyugtattam. Vigasztaltam is: előfordulhat néhány napi késés, de azért biztosan visszatér, mert a gólyáknak is ez az igazi hazájuk. Legyen csak türelemmel... A nagyi közben bevásárolt, Misikének is vett egy pár szandált, aztán összecsomagolt és hazaindult. Feleségem kikísérte őket a pályaudvarra. Én meg el is feledkeztem az esetről sok gondom közepette. Aztán egy este, már lefekvés után visszaidéztem magamban a gólya történetét. Egyre gyakrabban gondoltam rá. Tűnődtem: vajon mi lehet azzal a hűtlen madárral? Ha emberi társadalomban szokásos logikával közelítek hozzá, akkor még azt is elképzelhetem, hogy a gólya el-
