Amerikai Magyar Újság, 2006 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2006-06-01 / 6. szám
12 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 2006 június nulási épület bódéi mellett, mögött. A lányok -a«.? itt is, mint mindig sokkal kedvezőtlenebb, kényelmetlenebb volt. Valaki mondta, hogy delegáció ment az épületbe azzal a követeléssel, hogy oltsák el a Parlament csúcsán lévő hatalmas vörös csillag kivilágítását. Egyszerre minden utcai lámpa kialudt, az egész tér elsötétült. Elrendelték a lámpák eloltását, gondolták az emberek előbb-utóbb megunják a sötétségben a várakozást és hazamennek. Valaki a zsebében lévő Szabad Népből fáklyát gyújtott, lassan mindenki kezébe ott égett valamelyik napilap. Azután lassan oszlásnak indult a tömeg. Egyesek a Rádió hoz indultak, másoknak a Sztálin szobor volt a végcél. Mi elég sokáig tanakodtuk azon, hogy mit tegyünk. Arany Tibi Pesten lakott a Szabadság híd közelében, de mi ketten Török Sanyival a Budán a Pasaréti tér környékén. Vajon mikor érnénk haza, ha a Sztálin szobornál végződne az esténk. Végül megindultunk a tömeggel a Bajcsy Zsilinszky út felé. Az egyik lakóház erkélyén már a Lyukas Zászlót lengetett egy hölgy, megéljeneztünk és folytattuk utunkat a Sztálin út felé. Odaérve már látszott, hogy emberek egymás vállára állva verik le a gyűlölt utcanevet viselő táblát. A Rákóczi út felé közeledve távoli lövöldözést hallottunk, a Nyugati pályaudvar felől pedig tankok zöreje hallatszott a macskaköveken. Emberek rohantak és mondták, hogy a Rádiónál az Avó belelőtt a tömegbe. Sebesen száguldó buszok, sebesülteket vittek távoli kórházak felé. Rendőr járőrrel találkoztunk, a fiatal altiszt beszédbe elegyedett velünk: menjenek haza srácok, talán még elérik az utolsó buszt, szólt a tanács, amit megfogadtunk és befejeztük a csodálatos napot. Jóval éjfél után érhettem haza, Anyám zokogva szorított magához, Apám arcán is látszott az öröm. 1953- ban szabadult Recskről, ahova a gyűlölt Rákosi rezsim internálta, három évre bűn és ítélet nélkül. A budai Ferenc hegyen a Gárdonyi utca környékén csend és béke honolt. Másnap kora reggel a Kossuth Rádió jelentkezett: Ellenforradalmi, reakciós elemek fegyveres támadást intéztek középületeik ellen és megtámadták karhatalmi alakulatainkat. A rend helyreállítása érdekében további intézkedésig tilos minden gyülekezés, csoportosulás és felvonulás....nem sokkal később még hozzáteszik: felhívjuk Budapest lakosságát, miután a fosztogató e- llenforradalmi csoportoktól való tisztogatás még folyik, 9 óráig csak feltétlenül halaszthatatlan ügyben közlekedjenek az utcán. Apuval összenéztünk, nekünk nem volt halaszthatatlan ügyünk. 8.45-kor a kormány statáriumot hirdet, majd 9-kor bejelentik, hogy behívták a szovjet csapatokat. Az ellenforradalmi bandák felszámolása minden becsületes magyar dolgozó, a nép, a haza legszentebb ügye, a jelen pillanatban erre összpontosítsuk minden erőnket! Később ebéd után a rádió kommentátora íija: ..Ez lenne a magyar függetlenség? Rabolnak, fosztogatnak, munkásvért ontanak, a nemzeti függetlenség, szuveré- nitás szent gondolatával takarózva. Ezek nem hazafiak. Ezek sötét gazemberek, vagy megtévesztett kamaszok. Ezután Szepesi György áll a mikrofon előtt: Ezekben a nehéz órákban engedjétek meg, hogy az egész magyar sporttársadalom, olimpiára készülő nagyszerű versenyzőink és a magyar labdarugóválogatott valamennyi tagjának érzéseit, gondolatait tolmácsoljam. Ismerjük egymást jól...A Nemzet becsülete, sportolóink sok-sok jövőbeli sikere forog most kockán! Mi nem egymás vérét akarjuk ontani!..Értsétek meg, hogy azok, akik most rombolnak, gyilkolnak, rabolnak, akik a ti békés tüntetéseteket várfürdővé akarták változtatni, a magyar ifjúság jövőjét próbálják tökre tenni! Ne engedjétek! Ez így ment egész nap. Apámmal megértettük, hogy a váratlanul kitört felkelésnek még nincs vége. (Folytatjuk) A MÚLT ÉKESSÉGEINEK MEGÖRÖKÍTÉSE "Az a nemzet mely emlékeit veszni hagyja, a saját síremlékét készíti elő." A fenti idézet Myskovszki Viktor (1838 - 1909) észak-magyarországi magyar régész és műtörténésztől való. Ő volt az első szakember, aki felébresztette a műemlékeink iránti figyelmet még jóval a XIX-ik század vége előtt. Ez a féltő és cselekvő figyelem annál is fontosabb most, amikor műemlékeink nagy része, immár közel háromnegyed évszázada, idegenek kezében van. Az "utódállamok" uralják azokat, a területekkel, épületekkel és az ott lakó magyar néppel együtt. Ezek közűi az Első Világháború után összeeszkábált államok közűi kettő már darabokká esett (Jugoszlávia, Csehszlovákia), míg a harmadik, Románia, a teljes belső összeomlás, gazdasági, politikai és erkölcsi tönkremenés tüneteit mutatja immár több mint egy évtizede. Ebben az írásban az erdélyi helyzettel foglalkozunk, mert ott, azon az ősi magyarlakta vidéken nemzeti létünk vagy nemlétünk forog kockán. * 1918-ban, az államiság tapasztalatát teljesen nélkülöző, egységes történelmi múlttal és nemzeti műveltséggel nem rendelkező tömeg kapta meg őseink földjét. Lejöttek a hegyekből, átszivárogtak a Kárpátokon, számbelileg fölénk kerekedtek és elözönlötték várainkat, városainkat és falvainkat. Irigységgel, tudatlansággal és gyűlölettel vegyes félelemmel álltak meg fába faragott, kőbe vésett, bronzba öntött alkotásaink előtt. Es mi telhetett tőlük? 1918 évétől kezdődően mind a mai napig, szünet nélkül rombolták és
