Amerikai Magyar Újság, 2006 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2006-05-01 / 5. szám

2006 május AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 13 1956 200 Emlékek az 1956-os forradalom és szabadságharc napjaiból Napi összefoglaló — 1956. október 27. Új kormány alakul. A minisztertanács elnöke Nagy Imre. A kormány tagjai között szerepelnek Tildy Zoltán és Kovács Béla is. A Szakszervezetek Országos Tanácsa felhívást intéz a munkásághoz és ígéretet tesz, hogy „az üzemeket a mun­kástanácsok fogják vezetni”. A miskolci rádió közli, hogy „ megbünhődtek azok, akik fegyvert használtak a miskolci felkelők ellem” Kossuth Rádió hírei: Nagy Imrét, a minisztertanács el­nökét Inotáról és környékéről 3 tagú küldötség kereste fel a dolgozók követeléseivel. Nagy Imre elvtárs, a követelések zömével egyetért, egyéb kérdésekről még tárgyalnak. Ha­sonló küldöttség járt fenn a Dunai Vasműből, akik a kor­mánytól ugyanazt a választ kapták * Kassák Lajos: A DIKTÁTOR Alámerült örökre. Semmi kétség. Sosem volt rútabb halál soha engesztelhetetlenebb gyűlölet cserben hagyták a gyávák s a hizclkedők elárulták. Zászlók erdelyéből lépett elő és ordított és toporzékolt vészesen kivégeztette, akiknek szemük volt kivégeztette, akiknek szájuk volt ki akarta folyatni egy egész nép vérét s végül is eltiportan hever a hóban, a vizeletben, vagy a tüzes romok alatt. Bünhődött-e, ha megölte magát bűnös-e aki megölte a hajszás nappalok s a rémisztő éjszakák nélkül szegényebb lett-e a világ? Nem! Nem! Most hasad ketté a fekete ég. Most fakasztja csíráját az új gabona. Napi összefoglaló — 1956. október 28. A fegyveres ellenállói és a hadsereg megbízottai között tár­gyalások kezdődtek. A Szabad Nép beismeri, hogy itt nem fasiszta felkelésről van szó, hanem „az egész népünket átfogó és eggyé for­rasztó, nemzeti demokratikus mozgalom fejlődött ki ha­zánkban...” A honvédelmi miniszter, a belügyminiszter és a Magyar Néplöztársaság kormánya tűzszüneti határozata alapján pa­rancsot adtak a csapatoknak az azonnali tűzszünetre. Nagy Imre beszédet mond. Elismeri, hogy a szabad­ságharc a nemzeti függetlenségért és az emberi jogokért harcol. Közölte, hogy a szovjet csapatok azonnal meg­kezdik kivonulásukat Budapestről, majd megkezdődnek a tárgyalások a Magyarországon állomásozó szovjet haderők visszavonásáról. A Magyar Dolgozók Pártja (Kommunista Párt) 6 tagú ve­zetőséget választ. Tildy Zoltán, Rónay Sándor beszédet intéznek a magyar néphez. A győri rádió sürgeti, Nagy Imre azonnal hívja fel az orosz csapatokat, hogy kezdjék meg kivonulásukat Ma­gyarország területéről. A Borsod megyei rádió követeli, hogy „egy igazán, de­mokratikus, független, önálló, szabad és szocialista Ma­gyarországért küzdő, új ideiglenes kormány alakuljon meg ..., amelyet csak általános és titkos választások alapján lehet létrehozni.” Az önként megalakult munkástanácsok, valamint a rádi­ók szinte egyhangúlag követelik, hogy az orosz csapatok azonnal kezdjék meg Magyarországról való kivonulásukat. Kossuth Rádió hírei: A Belügyminisztérium értesíti a budapesti lakosságot, hogy ma október 28-án a kimenési tilalom továbbra is fennáll a fővárosban. A legszükségesebb élelmiszer beszer­zésére d e. 10-től d.u. 3 óráig egyenként ki lehet menni az utcára, s ezt a rendelkezést mindenki a saját érdekében pontosan tartsa be. - A salgótarjáni bányászok népőrséget alakítottak, együtt portyázzák a várost, hogy megelőzzenek minden vérontást. - Békés megyéből jelentik, hogy a megye területén általában nyugalom van. Békéscsabán és Gyulán a felvonulás és tüntetés során semmiféle összeütközésre nem került sor. - A Szabad Ifjúság című lap beszámol arról, hogy az olimpiai csapat egyik része Tatabányán, a másik része Szabadsághegyen van. Jelenleg még kétséges, hogy az olimpiai válogatott elindulhat-e Melboume-be. - A Moszkva-téri gócnál a honvédség parlamenteijei tegnap este többszöri előzetes tárgyalás utáni fegyverszünetet kö­töttek a felkelőkkel. A fegyverletételre vonatkozóan ma reggel 7 óráig gondolkodási időt kértek... - Budapesten az éjszaka folyamán nyugalom volt. Fegyveres összeütközé­sekre nem került sor. A fegyveres ellenállók és a hadsereg megbízottai között az ellenállók kérelmére tárgyalások kez­dődtek Forrás: Free Europe Press

Next

/
Thumbnails
Contents