Amerikai Magyar Újság, 2006 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2006-04-01 / 4. szám
AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 21 2006 április Ságomat. Cirill betűs regények. Otthon csak a Himnuszt tanultam meg a nagyapától. Aztán a szerb gimnázium, majd az első magyar költemény íze. Olvasni csak titokban lehet magyarul. Lopva leírt magyar szavak, nevek. Ez külön fejezet: Ismerkedés az élettel. Hová vitték katonának a kisebbségi magyar újságirót abban a régi Jugoszláviában? Macedóniába, egy kumanovói régi török laktanyába. Onnan meg már a frontot jelentő Oszogovo 1506 méter magas csúcsára, hátha betörnek Ko- csane végállomás alatt a bolgárok. A völgyben rizstelepek, a véremben már izzik a trópusi malária, amely egész életemen át végigkísér. Hogy ennek a fejezetnek mi legyen a címe, ha megírom? Szép ifjúság! Pedig hol van még a vég, az élet sok más szépsége, amely rám vár! Az 1941-es feltámadási harangzúgást puskaropogás váltja fel, már megásták a lövészárkokat, utána jönnek majd a tömegsírok. A keleti frontról éjszakánként lopva tartottam hazafelé, nehogy az oroszok felfigyeljenek rám és elhurcoljanak. Malenkij robot. Retúrjegyet ne váltson, aki ide indul. És a reményt is adja fel. Csak annyi időm maradt otthon, hogy megöleljem a mamát, aztán menekültem tovább Tito partizánjai elől. Éjszaka, szakadó esőben. Hogy milyen címet adnék a könyvben ennek a fejezetnek? Talán azt: Tanulóévek. Mert aki ezt végigéli, az megtanulja, mi az igazi szocializmus. Nem sima a lenini szakasz. Egy kis napszámoskodás, aztán visszatérés az imádott pályára. Veres Péter és Szabó Pál fogta meg a kezemet, Íróasztalt kaptam a Szabad Szó szerkesztőségében. Albérlet. Családalapítás. Egyszer krumplifőzelék, egyszer bableves, hús csak ritkán jutott a tányérunkra, de könyvet már tudtunk néha venni. És fogtuk egymás kezét. Egy használtan vásárolt piros, foszlott rekamién ültünk. A kisfiúnkat a Duna-partra vittem szabad időmben sétálni. A hajókat csodálta. Engem kapitánynak nevezett. Hogy mi lenne a címe ennek a fejezetnek? Talán ez: Otthonteremtés. Akkoriban gyakran előfordult, hogy máról holnapra megszűnt valamelyik újság. Egymás után jutottak erre a szomorú sorsra lapjaim, egyre szűkült a látótér, s küzdőtér már nem volt. Csak Rákosi kapaszkodott görcsösen a székébe. Aztán kimentünk az utcákra, kivágtuk a zászlókból a sarlós-kalapácsos címert, de árván maradt nemzetünk e harcban csak ígéreteket kapott, álnok szavakat, segítséget nem. Mi legyen majd ennek a fejezetnek a címe? Egy nemzet élni akar! Mi az, hogy szólni mertem?! írni! Lelkesedni! Megszüntették az állásomat, hallgatásra ítéltek, a nevem sehol sem jelenhetett meg. Még a betegbiztosító nyilvántartásából is töröltek, mert az ilyen megátalkodott ember nem érdemel orvosi ellátást, sőt egy jó szót sem. Jöhet ismét a krumplifőzelék és a bableves felváltva, amíg helyére nem rázó- dik a világ. Ki takarítja el majd azba sok szennyet, ami ránk rakódott? Lesz még más világ is? Lám, az ember megöregszik, és akkor jut eszébe, hogy mindezt meg kellene írni, tanulságként és figyelmeztetésnek, hogy legyen valami útjelző, eligazító. És ha egyszer mégis elkészülök vele, milyen címet adjak a könyvnek? Talán ezt: A szép magyar élet. (mno) Magyarok kínálnak a hüttében gőzgombócot Stefka István A téli hónapokban különösen Alsó-Ausztria sícentrumai telnek meg magyarokkal. Az 1808 méter magas, hochkari Gcischlagcrhaus menedékházban délben, szikrázó napsütésben egy szakállas fiatalember szolgált ki a pultnál. A sorba álló síelők, snowboardosok vitték a gcrmknödelt (mákkal szórt lekváros gőzgombóc), a bratwurstot (sült kolbász), afrittatcn suppét (húsleves metélt palacsintatésztával), a glühweint (forralt bor) és a korsó söröket. A hütte előtti padok hamar megteltek napozókkal, mindenkit vonzott a jóleső meleg napfény és a csodálatos panoráma a göstlingi és stájerországi Alpok hegyvonulataira. Délután kettő felé már csökkent a roham, sokan fclcsatolták a síléceiket, és irányba vették a csaknem húsz kilométer hosszú lesiklópályát. Kíváncsi voltam a szakállas fiatalemberre. Kiderült, hogy Hévízről jött, és még vagy tíz vendéglátóst hozott télre a Balaton környékéről, a hegyi falu különböző „gasthof- jaiba” dolgozni. Az osztrák vendéglőtulajdonosok nagyon meg vannak elégedve a magyarokkal, mert jó munkaerőnek tartanak bennünket - mondta. - Október végén jövünk, és április elejéig maradunk, addig tart a hó. Utána megyünk vissza a Balatonhoz, mert kezdődik a szezon. Érdemes ide jönni, mert jól megfizetnek berniünket, képzettségünket, munkakörünket is figyelembe veszik. Arra a kérdésre, hogy kevesebbet keresnek-e a velük dolgozó osztrák kollégáiknál, egyértelműen nem volt a válasz. Kevés osztrák vállalkozó engedi meg magának, hogy feketén dolgoztasson bárkit is. - Szigorú az ellenőrzés, és komoly büntetés vár a törvénysértőkre - mondta búcsúzóul a hévízi fiatalember. Hasonló tapasztalatokkal gazdagodtunk Hochkar más gast- hofjaiban is. Megtudtam, hogy átlagosan bruttó ezerhét- száz eurót keresnek itt az idényvállalkozók, a szállásért és a napi kétszeri étkezésért nem kell fizetni. Esténként - a méteres hóval borított pályaszállásunk környékét elhagyva
