Amerikai Magyar Újság, 2006 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2006-01-01 / 1. szám
4 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 2006 január •J r Saáry Éva AZ ÉV VÉGI CSALÁDI BESZÁMOLÓK Sok rossz áramlik át hozzánk Amerikából, de néha akadnak hasznos ötletek is, amiket érdemes elfogadni. Ilyen többek között a “karácsonyi levelek” írásának a szokása. De nézzük, miről is van szó! Az embereknek év közben általában rengeteg dolguk van (okkal-ok nélkül lótnak-futnak) vagy egyszerűen lusták “tollat” ragadni. Családi és baráti körük viszont tág, sőt a földgömb “összezsugorodásával” egyre kiterjedtebb. Mindenki kiváncsi a másik életére, de százszor leírni ugyanazokat az eseményeket lehetetlen, de értelmetlen is lenne. Mindenki megteheti (megtehetné) azonban, hogy év végén, egy csöndes órában, nekifohászkodik, átgondolja, papírra veti, s “legjobb kívánságaival” lesokszorosítva, postára teszi a körlevelet. Eleinte akadtak, akik megsértődtek a közlésnek ezen a “személytelen” formáján, de aztán -miként sok más újítás-, átszivárgott a köztudatba, “polgárjogot” nyert, sőt mint új műfaj helyet kért magának az Irodalomban is. Persze, nem minden évvégi összefoglaló üti meg a tartalmi és stilisztikai “mértéket”, de itt is, ott is születnek kiemelkedő alkotások. * Miről szólnak ezek a levelek, melyeket sokszor nem is mások, hanem a magunk számára, okulására írunk? Egyfajta számvetés és lelkiismeretvizsgálat ez: mi történt velünk és szeretteinkkel (esetleg hazánkkal és a világgal) az elmúlt esztendő folyamán, mit tettünk és mit mulasztottunk el. A leggyakoribbak természetesen a családi beszámolók: Péter új munkát kapott, Ilonkát vakbéllel operálták (de szerencsésen fölgyógyult), Juliska elkezdte a jogi egyetemet, Pali jól tanul a középiskolában, de még nem tudja, milyen pályát válasszon.... stb.stb. A másik, szinte kötelező témakör - az utazás. Némelyek leírják apró-cseprő, mulatságos (vagy mulatságossá szelídült) kalandjaikat, mások azonban bédekker- szerűen történelmi adatokat s más pontos információkat halmoznak egymásra, szövegüket vérszegénnyé és halál-unalmassá téve. Ez utóbbiaknak ajánlom elolvasásra Gárdonyi Géza “Amit az útleíró elhallgat” című könyvét, ahol összehasonlítja a társaságban kedélyesen elmondott anekdoták és a szigorúan papírra rögzített események hatását. Úgy véli, egy akármilyen gyűrött fénykép többet mond, mint a leglelkiismeretesebb beszámoló. Sokan beszélnek a munkájukról, de főleg az év folyamán elért szakmai eredményeikről, sikereikről - gondosan fölsorolva minden kitüntetést. A szellemi dolgokról (töprengéseikről, belső lelki fejlődésükről) azonban csak kevesen emlékeznek meg. (Erősen materialista világunkban ezek “szégyellnivaló” témák), akad viszont aki egész filozófiai értekezést prezentál a barátainak, nem gondolva át, hogy azoknak, az ünnepi rumliban, sem idejük, sem kedvük “magasabb szférákba” emelkedniük. A politikai okfejtés ezzel szemben veszélyes, különösen magyarországi rokonaink felé, akikről az áprilisi választások óta (!) nem tudhatjuk, hogy a két ellenséges, gyűlölködő tábor melyikéhez csatlakoztak. A közéleti (és vallási!) elmélkedés kényes téma, bolygatása esetleg “örök haraghoz és magázáshoz” vezet. Van, aki az éwégi beszámolót használja föl arra, hogy köszönetét mondjon mindenkinek, aki kedvezett neki, aki valamiben támogatta Magasztaló, hálálkodó szavak kíséretében sorolja föl az illető ebben az esetekben a neveket, folytonosan aggódva hogy esetleg valakit kifelejtett. Egyesek alapelve, hogy csupán a “szerencsés fordulatokról, kellemes eseményekről” számolnak be, a negatív tapasztalatokat, az őket ért szomorúságokat elhallgatják, pedig -megint szerintem-, a “karácsonyi levélben” mindennek benne kell lennie, mert elsősorban a magunk számára készül, s évek múltával valóságos “önéletrajzzá” terebélyesedhet. Ejtsünk végül néhány szót a formáról és terjedelemről is. Sohase újunk sűrű sorközökkel, mert az ilyen szövegtől eleve elriad az olvasó. Vigyázzunk a bekezdésekre, hogy levelünk esztétikailag is vonzó, “levegős” legyen. Beszámolónk legfőbb erénye a tömörség. Kellő önfegyelemmel és mértéktartással mindent el tudunk (el kell tudnunk) mondani két gépelt oldalon. Ne engedjük, hogy “hosszú lére” eresztődjön a szöveg, mert akkor igen könnyen olvasatlanul a papírkosárban végzi. Mindezek természetesen szerény és alázatos tanácsok, amiket hasznos átgondolni, de nem kötelező megfogadni. * Minden kedves olvasómnak boldog, békés és sikeres Újévet kívánok!
