Amerikai Magyar Újság, 2005 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2005-04-01 / 4. szám
6 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 2005 április lyeszthetők. A koncertterem teljes befogadóképessége összesen 1794 férőhely. Ebben az épületrészben lelt otthonra próbatermekkel, irodákkal, raktárakkal a Nemzeti Filharmonikus Zenekar, de természetesen más magyar zenekarok is fellépési lehetőséget kapnak a Nemzeti Hangversenyteremben. A Ludwig Múzeum az épületegyüttes Duna-part felé néző szekciójában helyezkedik el, háromszor akkora területen, mint a budai Várban. Az első emelet az időszaki kiállítások helyszíne, a második, valamint a harmadik emeleti kíállítószint terei az állandó kiállításnak adnak otthont. A Fesztivál Színiráz a Művészetek Palotája keleti harmadában helyezkedik el, és a Nemzeti Táncszínház második otthona lett. Nem véletlenül, hiszen a 452 főt befogadó, legkorszerűbb technikával felszerelt akusztikus terem alapvetően zenés produkciók számára készült. Lehetőség van itt folklór, táncprodukciók, klasszikus zenei kamarakoncertek, kamaraoperák, jazz estek rendezésére is. A színpad oldalszínpaddal és hátsószínpaddal együtt összesen 750 négyzetméter alapterületű, különlegessége a mobil színpadnyílás. Csökkent az álllaini kötelezettségvállalás A Művészetek Palotájának létrehozását az Orbán-kor- mány kezdeményezte még Rockenbauer Zoltán minisztersége alatt. Az akkori koncepció szerint Modem Magyar Művészeti Múzeum néven létesült volna a 20. századi magyar képzőművészetet bemutató kiállítóhely az épületben, a kormányváltást követően azonban módosult az elképzelés - eszerint a Nemzeti Filharmonikus Zenekar mellett a Hagyományok Háza és a Ludwig Múzeum Budapest — Kortárs Művészeti Múzeum kapott volna helyet a Duna-parti tömbben, ám később ez a terv annyiban módosult, hogy a Hagyományok Háza helyett a Nemzeti Táncszínház kapott lehetőséget. Az Orbán-konnány idején a 31 milliárdos építkezésre - amelyet a TriGránit Rt. saját tőkéből és bankhitelből valósított meg - 52 milliárd forintos állami kezességvállalást kapott a cég. Az állam tíz év alatt törlesztette volna az épület árát. Az új kormány azonban több ponton is módosította a szerződést. Másfélszeresére növelték az épület alapterületét, és előbb tizenkettő, majd harminc évre emelték a törlesztés időtartamát, a beruházás formáját pedig úgynevezett PPP- konstrukcióra cserélték. Ez utóbbi azt jelenti, hogy a beruházó magáncég az épületegyüttes karbantartását, állag- megóvását, üzemeltetési költségeit is fedezi az elkövetkező harminc évben. A kulturális tárca tavaly a Draskovics-csomag okozta hiányt látszólag csökkentendő átütemezést kért, aminek következtében még a 31,2 milliárdos beruházás első részletét sem utalták Demján cégének. A visszafizetés ideje ezért módosult harminc évre, és a teljes összeg a kamatokkal együtt 97,9 milliárd forintot tett ki, amely a harmincéves hiteltörlesztés részletei mellett az üzemeltetés költséeeit is tartalmazza. A kulturális tárca táiékoztatása szerint a 97,9 milliárd forint állami kötelezettségvállalás 73,54 milliárd forintra csökkent, mivel az állam kivette ebből a csomagból a művészeti programok támogatását, így ezt nem fizeti ki kamatköltségként. Az NKÖM ebben az évben a megállapodás szerint 2,2 milliárd forintot fizet a Művészetek Palotáját üzemeltető konzorciumnak. Ezenfelül a létesítmény működésére és programjaira további 2,5 milliárd forint jut 2005-ben. /MNO/ Hazudnak, hazudnak, hazudnak... A SZOCIALISTÁK SZERINT MÉG MINDIG FELSZABADULTUNK Gondban van idehaza a magyar. Képtelen eldönteni, hogy mi történt Magyarországon a háborúval kapcsolatban. Negyven évig a hazug kommunista történészek azt sulykolták belénk, hogy a hős szovjet katonák az életük feláldozásával, de önzetlenül felszabadították az országot. A szovjet hadsereg nem használt nehéz lövegeket, hogy kímélje a fővárost. Az öregek viszont egészen másra emlékeznek vissza. Egy kiéhezett rablóbanda szabadult rá az országra, mely nem szabadságot hozott nekünk. Bejárta az országot az a kép, amint az ostromlott Budapesten, egy lovagias szovjet katona átkísér az utca másik oldalra egy idősödő hölgyet. Erre mondta egy ismerősöm, ha tudta volna az a hölgy, hogy mi vár rá a másik oldalon, valószínű, hogy az út felénél visszafordul. Ismerve a kommunista propagandát, amikor is onnét lehet felismerni, hogy az elvtárs hazudik, hogy mozog a szája. Ami viszont teljesen érthetetlen, az az, hogy 15 évvel a rendszerváltásnak nevezett nagy népi átverés után, még mindig azon van a vita, hogy Magyarország, illetve ezen belül Budapest fel- szabadult-e vagy megszállták. Egyes zsidó újságírók váltig állítják, hogy itt bizony minden józan érvvel szemben felszabadítás történt. Mondanám, hogy azok számára akiket gettóban ért a áború vége, azok valóban felszabadítódnak érezhették magukat. Csakhogy az ott élő zsidók egy részét is megmotozták, némi ékszer vagy óra reményében. Ez még a kisebbik baj. De milyen felszabadítás az, amikor majd néhány év múlva a zsidó szatócstól, kisiparostól a „fajtestvérei” veszik el az üzletet, a műhelyt, vagy ne legyünk szégyenlősek, a gyárat, a bankot. A rózsadombi villát ugyanúgy elvették mint a Dob utcai bérházat, melynek a jövedelme adta a megélhetést. Zsidó veretett zsidót az Andrássy út 60-ban és internáltak Hortobágyra és Recskre. Ki ne ismémé azt a régi pesti viccet, amikor Kőim és Grün beszélgetnek a recski tábor gettójában. Kohn mondja Grünnek, hogy ennyit még mióta ismerik egymást, nem éhezett. Mióta is isméjük egymást, kérdez vissza Grün. Hát még Dachauból. Ó Dachau, nosztalgiázik Grün, azok voltak a szép idők. Mint a legtöbb politikai vicc sarkos, talán ízléstelen is, de éppen olyan ízléstelen annak a sok százezer magyar hozzátartozójának fel- szabadulást emlegetni, akiknek szeretteit elhajtották „ma- lenkij robot”-ra. Az egészben az a legérthetetlenebb, hogy
