Amerikai Magyar Újság, 2005 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2005-03-01 / 3. szám

2005 március AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 25 Koncert az égerlápon Néhány napja történt, Budakalász környékén jártam, amikor az erdei úton hirtelen előttem állt egy fiatal énekes rigó. Csak nemrég, talán aznap hajnalban hagyhatta el a fészket. Valószínűleg éppen akkor akart átugrálni az úton, amikor megjelentem. Most ott állt kicsit tanácstalanul, rö­vidke faroktollakkal, szétvetett lábakkal, alig öt lépésnyi­re, és nagyon megvolt illetődve. Testvérei a közeli bokrok alatt tejtőzhettek. Bájos látvány volt a riadt kismadár, bar­na kabátkájában, fehér alapon sötéten pettyezett mellény­kéjével. A legszívesebben az ujjamra ültettem volna. A szülők persze már észrevették, hogy ott vagyok fió­kájuk közelében, és úgy érezhették, a kicsi életveszélyben van. Lármásan riasztva biztaták, hogy meneküljön a bok­rok alá, de ő még mindig ugyanott állt, ahol megpillan­tottam. Nem mozdult, én sem léptem előbbre, csendesen néztük egymást. Én kíváncsian és szeretettel, s kisrigó sö­tét szemeiben azonban, sajnos, aggodalom és félelem buj­kált. Az egyik öreg madár végül egy pillanatra kiröppent az útra, majd folyamatosan riasztva a közeli bokor alá su­hant. Ez hatott, a kicsi megmozdult, és tőle telhető gyor­sasággal utána ugrált. A váratlan kis élményt ízlelgetve mentem tovább. Hátam mögött a két rigó még lármázott néhány percig, aztán elcsendesedtek. Barátka kezdett éne­kelni, a lombok között sárgarigó flótázott, valahol harkály kopogott. Az erdőben helyreállt a béke. Az énekes rigó gyakori madár Magyarországon, erde- inkben mindenütt előfordul. A feketerigóéhoz hasonló fészket épít, de csészéjét nem béleli ki, hanem nyálával kevert sárral és fazúzalékkal olyan simára tapasztja, hogy bármelyik kőműves megirigyelhetné. Ebbe rakja négy-öt, égszínkék alapon feketés pettyekkel ritkásan mintázott to­jását. A hím egyike Európa legjobb énekeseinek, hangos, tagolt és többször ismételt strófáit magas fák koronájáról hallatja. Tavasszal korán, márciusban érkezik Dél-Európa felől, és ilyenkor, hajnalban vagy alkonyat idején csodála­tos koncertekben volt alkalmam gyönyörködni. Nagysze­rűen éneklő madarakat hallottam például a Badacsony- hegyen vagy Visegrád közelében, az Apátkuti-völgyben, de a legszebb emlékem mégis az ócsai égerláphoz fűző­dik. Évekkel ezelőtt, egy márciusi alkonyaikor jártam ott. Barátomat kísértem, aki vadász, és szalonkát szeretett vol­na lőni. Március a szalonka vonulásának időszaka, a hosz- szú csőrü vándorok esténként szerelmesen korrogva és pisszegve húznak az erdei tisztások és vágások felett. Én persze nekik drukkoltam, és sikerrel, mert nem láttunk egyet sem, a puska barátom vállán maradt. Helyette felejt­hetetlen koncertben gyönyörködtünk. A nap már alábu­kott, vörösen izzott a nyugati égbolt, amikor az égerfákon megszólalt az első énekes rigó. Nyomban követte a má­sodik, aztán még egy, és perceken belül tucatnyi pettyes mellű madár dalolt körülöttünk, éneküket a vörösbegyek gyöngyöző dala festette alá. Álltunk a majd csizmaszárig érő tiszta lápvízben, szemben a még mindig vöröslő nyu­gati égbolttal, és megfeledkeztünk a szalonkákról. Csak ezt a csodálatos koncertet hallgattuk. A távoli országút lármá-ját elnyelte az erdő, felettünk a tavasz illatait hordozó szellő mozgatta az égerfák ágait, és körben hangosan da-loltak a madarak. Ilyenkor érzi az ember, hogy nagyon közel van, talán meg is érinti lelkét az Isten. (Új Ember) Schmind Egon Fotó: Bécsy László Hol vagyunk? Azt vettem észre, hogy mostanában mindenki hazu- dozik, azt mondja az illetékes elvtárs, hogy ők aztán majd rendet tesznek, nekünk annyi a dolgunk, kapaszkodjunk erősen, meg az időjárásjelentést figyeljük, el ne verjen bennünket a nyári zápor. Ennyi botrány, panama, zsi- ványság még soha nem volt ebben a hazában, pedig itt élünk jó ideje... Az érdekesség az egészben az, hogy a lakosság sokáig bevette a barokk szöveget, szenvedélyesen tapsikolt bül- bülszavú Kovács László pártvezérnek, akihez képest a kaméleon ipari tanuló lehetne. (Most mintha változott volna a helyzet, reménykedhetünk.) A szocialista szöveg természetesen a régi: húzzuk szorosra a nadrágszíjat, de ez csak átmeneti állapot, nyugi, ha így cselekszünk, ha­marosan Kánaánba jutunk, van hely a parkolóban. Tetszik, nem tetszik, a Kulcsár Attilák országában élünk, ahol amelett, hogy titkosszolgálati eszközökkel hallgatják le a hatalmat ellenőrizni hivatott sajtót, talics­kával viszik a lopott pénzt, ahol meg éppen nincs ellop- nivaló, ott mossák vagy vegyszerezik, itatóspapírral keze­lik. Európába igyekezvén elakadtunk a Balkánon. Szerin­tem jót tenne a hazai közállapotoknak, ha fölbukkanna egy Deák Ferenc. Remélem, egyszer eljő a Rend, és magunkhoz öleljük a másik oldalon állókat. Jövendőmondók szerint hamarosan véget ér az igehirdetők zaja, lesz még búza, lesz még lágy kenyér... Amúgy magunk csináltuk, ami itt van. Vérrel, verejtékkel, bugrisságunkkal... Jöjjön el a Rend! Pilhál György

Next

/
Thumbnails
Contents