Amerikai Magyar Újság, 2005 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2005-03-01 / 3. szám
2005 március AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 21 Náci tervek a pápa ellen? Felkorbácsolt holokausztvita XII. Pius boldoggá avatásának fényében Stefan Lázár (Köln) Hatalmas irodalom foglalkozik azzal a történelmi témával, amelynek felfrissítéséről legutóbb az olasz La Repubblica gondoskodott. A római lap a hitleri Németország szándékát taglalta, miszerint el akarták hurcolni XII. Pius pápát, és az olasz püspöki konferencia legutóbb nyilvánosságra hozott irataira hivatkozva közölt szenzációként tálalt részleteket. A kalandos terv már a Harmadik Birodalom összeomlását követően a háborús bűnösök elleni, Nümbergben lefolytatott perben napirendre került. Ezúttal a pápa boldoggá avatását célzó eljárás kapcsán nyert újabb aktualitást, ismételten felkorbácsolva XII. Piusnak a holokauszthoz való viszonyáról folytatott vitát. A német sajtó hajlik arra, hogy a nemzetiszocialista terror időszakát a római katolikus egyház egyik sötét fejezetének minősítse. Ezen összefüggésekkel több magyar egyháztörténész is behatóan foglalkozott, így a már elhunyt szegedi Eördögh István és a Bonn közelében élő Adriányi Gábor. Az egyetemi professzor a hitleri kalandorötlet megszületését elsősorban két okra vezeti vissza. A Szentszék a világháború kitörése előtt diplomáciai úton minden követ megmozgatott annak érdekében, hogy kibékítse az egymással szemben álló feleket. „A békével még nem veszett el semmi, a háborúval minden elveszhet!” — intett a pápa. A meghiúsult fáradozásokat követően a Vatikán teljes semlegességre törekedett, látva azt az igyekezetei, amellyel mind a tengelyhatalmak, mind az amerikai-brit szövetség maga mellé akarta állítani az egyházat. „Ebből a konfliktusból csak a totális semlegességre való törekvéssel lehet kimaradni. A pápának több kérdésben is állást kellett volna foglalnia, de ezt nem tehette meg, mert akkor a politikai beavatkozás vádjával találja szemben magát. Ilyen körülmények között került sor a németek tervére, hogy elhurcolják XII. Piust, azzal a jelszóval, hogy meg kell őt menteni!” - mondotta Adriányi. A római források szerint Karl Friedrich Otto Wolf SS- tábomok kapott parancsot az emberrablásra, mondván, a pápát meg kell büntetni, mert az egyház több ezer zsidót bújtatott el kolostorokban. „Hitler személyesen adta ki a parancsot, hogy a pápát egy baden-württembergi kastélyba vigyük. Nyilvánvalóan fizikai megsemmisítését is számításba vette” — írta a tábornok abban a memorandumban, amit 1972-ben juttatott el a Vatikánhoz, hozzátéve, hogy nem volt hajlandó a parancsot végrehajtani, sőt a veszélyre figyelmeztette a pápát. Egyes szakértők szerint az olasz püspökök ma azért hoznak nyilvánosságra ilyen adatokat, hogy kedvezőbb hangulatot teremtsenek XII. Pius boldoggá avatásához. Izrael többször is tiltakozott, arra hivatkozva, hogy a pápa nem lépett fel határozottan a holokauszt ellem Az erről a témáról megjelent kutatások merőben ellentétesek. Adriányi Gábor utal a holland püspöki kar zsidóüldözések elleni tiltakozására, amelyre válaszul az SS - beváltva fenyegetését - több mint ezer, részben kikeresztelkedett zsidót deportált. „Ez megdöbbentette a pápát, hiszen a tiltakozó nyilatkozat nem visszafogta a németeket, hanem inkább bosszúállásra késztette őket. Okosabbnak látta tehát titokban segíteni, semmint nyilvánosan tiltakozni, így utasította például a magyarországi nunciust, hogy mindent tegyen meg az üldözöttek érdekében” - mondta a bonni egyháztörténész, hozzátéve, hogy Angelo Rótta Budapesten 15 ezer hamis menlevelet és keresztlevelet állított ki és adott a zsidók kezébe. Horthy Miklós XII. Pius felszólítására állította le a deportálásokat, miután ezeket a pápa Magyarországra nézve szégyenteljesnek nevezte. Az elhurcolások csak a nyilas hatalomátvétel után folytatódtak. „A háború befejeztével számtalan zsidó világszervezet mondott köszönetét a pápának a segítségért” - emlékeztet Adriányi Gábor az egyre inkább feledésbe merülő tényre.--Már a drogot is hamisítják. Hamisított ecstasytab- lettákra bukkant a napokban a rendőrség Tolna megyében. A szakértői vizsgálat kiderítette: a tabletták lisztből, fájdalomcsillapítóból és ételfestékből állnak. JÖN A TAVASZ Nemsokára búcsúzunk a téltől, A hideg s a hóvihar csak emlék már, A gyermek és felnőtt, jószág és madár, Öntudatlanul is a tavaszra vár. Tavasz jöttével a természet ébred Rügyezni kezd a sok fa, virág, Erdő, mező üdezöldbe öltözik, Hogy gyönyörűbb legyen e csúf világ. Ilyenkor a legtöbben a szabadba vágynak, Ideje, hogy vége legyen a szobafogságnak. Egyre erősebb a természet hívása, A játék, a zene, a napsütés vonzása. Egyesek halászni, vadászni vágynak, Előre örülnek a kikelet jöttének, Lélekben már a korzón sétálnak, Mintha már a fecskék s gólyák jönnének. Mindaddig marad az ábrándos várakozás, A napsütéses emlékek és a vágyakozás, Hisz a tavasz előbb-utóbb hozzánk is beoson, Hogy melegségében velünk osztozzon. Fábián Tibor