Amerikai Magyar Újság, 2005 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2005-03-01 / 3. szám
14 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 2005 március Dr. Tápay Miklós: A MAGYARSÁG KRITIKUS FOGYÁSA E téma részletesebb tárgyalása előtt szükséges néhány alapvető demográfiai adat ismertetése. A népességdinamika legfontosabb meghatározói a születési és halálozási arányszámok és a termékenység mutatója. Ez utóbbi az egy nőre jutó gyermekszámot jelenti egy országban. Ez a szám 1,0, ha az egyke rendszere általános volna. A fejlettebb országokban egy nőnek 2,1, a fejletlenebb országokban 2,3 gyermeket kell szülnie ahhoz, hogy a népesség egyszerű reprodukciója - tehát nem a szaporodása - biztosítva legyen. A 2000-es adatok szerint ez az USA-ban 2.13, Ausztriában, Németországban és Olaszországban 1,3 körül volt. Az európai átlag 1,37. Magyarországon ezek a mutatók a következőképpen alakultak: 1980-ban 1,92; 1990-ben 1,84; 2001-ben 1,31; 2002-ben 1,31; 2003-ban (előzetes becslés szerint) 1,28; tehát mind reprodukció alatti értékek és csökkenő tendenciát mutatnak. Századunk történelmének fontos, meglehet fo szerepe lesz majd Földünk népessége alakulásában. E tekintetben jelenleg két, egymással ellentétes dinamikájú helyzettel állunk szemben. A legtöbb fejletlenebb ország lakossága még mindig gyorsan növekszik, bár a termékenység ezek közt is többnél csökkenő tendenciát mutat. Indonézia és Irán pl. elérte már a zéró lakosságnövekedés értékét. A fejlettebb országok lakossága ezzel szemben egyre gyorsuló ütemben fogy. Európában pl. valamennyi nép lélekszáma csökken az albánok és a romák kivételével. Az európaihoz hasonlóan csökken az északamerikai fehér lakosság száma is. Mig a túlnépesedésre van megoldás, addig a lakosság csökkenésére mind ezideig nem láttunk átfogó tervet és hatásos ellenintézkedést sem hazánkban, sem más európai államban. A lakosság növekvő iramú fogyása az érintett társadalom elöregedését jelenti az eltartottak és a munkavállalók közötti szükséges 1: 4, vagy 1: 4,2-es arány megváltozásával. Ez egy újfajta társadalmi-gazdasági-egészségügyi kihívást jelent, amelyre az érintett társadalmaknak, kormányoknak is reagálni kellene, mert ellenkező esetben Európa lassan, de elkerülhetetlenül eltűnik a történelemből, ahogy ezt nemrég az Európa jövőjével foglalkozó brüsszeli konferencia beszámolója megállapította. A magyarság fogyása és annak történelmi háttere. A magyarság termékenységi arányszáma 1890-ig magas volt, 5.0 fölött lehetett. A tartós csökkenés az 1890- es években indult meg és 1897-től pontosan követhető. Az I. Világháború alatti átmeneti gyors csökkenés után a termékenység csökkenése mérséklődött, de tovább folytatódott a háború előttinél valamivel gyorsabb ütemben, majd a 30-as évek végére viszont megállt. A termékenység csökkenésére először Illyés Gyula hívta fel a figyelmet 1933-ban és 34-ben megjelent cikkeivel, majd Németh László a Tanú c. Folyóiratában pontokba szedte az általa szükségesnek vélt intézkedéseket. Hazánk II. Világháborús embervesztesége az ország lakosságához viszonyítva közvetlenül a szovjet, szerb, lengyel és a német veszteségek után következett. Ennek tetejébe jött azután a háború végén az 1 millió magyar nyugatra menekülése, amelynek kb. csak a fele tért vissza 1945-46-ban. A másik fél millió nyugatos kint maradt és történelmünk legnagyobb, politikai okokból menekült emberveszteségét jelentette. Az 1956-os forradalmunk eltiprása után, hozzávetőlegesen 180 ezren menekültek ismét nyugatra, akikből kb. 30 ezren tértek vissza 1957- 58-ban. így az 56-os menekült veszteség kb. 150 ezerre tehető és csaknem kizárólag fiatalokból állt. Emiatt a népességfogyás nálunk 15 évvel hamarabb következett be, mint a szomszédos államokban. A magyarság önpusztítása az anyaországban 1958-ban kezdődött a pártállam ezt célzó ösztönzésével. Egy növekvő létszámú társadalom életnívóját emelni képtelen lévén, 1957-58-ban a párt kiadta a jelszót az agitprop siserahadának, hogy „Nem kell ennyi gyerek!” A párt sajtómonopóliuma is megtette a magáét ebben az irányban. És ez pont akkor történt, amikor a termékenységi mutatószám a népesség egyszerű fenntartásához szükséges szint alá esett és azóta is ott maradt, kivéve az 1974-78 közötti időszakot, amikor elérte vagy kissé meghaladta ezt a szintet. A művi abortuszok száma — és csak a legálisan végzett és nyilvántartottaké - évi 200 ezer fölé emelkedett! Ennek eredményeként 1962-ben a népesség számához viszonyítva nálunk született a legkevesebb gyermek a világon! A Központi Statisztikai Hivatal 2003 évi első 10 hónapjára vonatkozó adatai is változatlanul aggasztóak: 33 ezerrel volt több halott, mint újszülött. 670-nel volt kevesebb házasságkötés és több, mint 1 000 gyermekkel született kevesebb, mint az előző évben. A népességfogyás 16%-kal haladta meg a 2002-es értéket! Az ország lakosságát 10 180 000 főre becsülték. Bár a népfogyatkozás szempontjából Nyugat-Európa is agonizál,
