Amerikai Magyar Újság, 2005 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2005-12-01 / 12. szám
8 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 2005 Karácsony FEKETE ISTVÁN KARÁCSONYEST A csend az erdőből indult el. Ekkor még kora délután volt. Mire kiért a rétre, ott várta már szürke palástjában a köd, és a falu alatt melléjük lépett a téli délutánok rövid árnyéka: az alkony. A városba már egyszerre értek. Először a külvárosi boltok ablakai csukták le előttük szemüket, de aztán üresek lettek az utcák: a rendőrök a fal mellé húzódtak és hazagondoltak: az állomásról elmentek az utolsó vonatok is, és a kaszárnyában sem hallatszott más, csak a Bóka honvéd tollának sercegése, aki napostizedesi minőségben de teljes szolgálaton kívüli hangulatban írt a levélpapírra, melynek bal felső sarkában nefelejcsvirágok között két galamb csókolódzott... A csend, a köd és az alkony benéztek az ablakon, aztán ráborúltak az egész kaszárnyára. A homályos, hideg folyosókon ekkor mintha léptek koppantak volna, és Bóka honvéd arra gondolt, hogy talán betlehemesek jönnek. De nem jött senki, csak a karácsonyest békessége és vágyakozása lépegetett a hosszú folyosón, a városban, talán az egész világon. Ekkor nyitott be hozzám Pacolai hadnagy feldúl- tan, az ajtót nyitva hagyva és végigrobogva szobámon. —Hát ilyet még nem hallottál! —Pacolai, légy szíves, tedd be az ajtót. —Hanyatt esel, ha elmondom! —Édes Pacolai, tedd be az ajtót, és ne izgass! Látod, hogy borotválkozom. —Becsukatom ezt a gazembert! Be én, ha száz évig volt is a legényem! Erre már megállt a kezemben a borotva, mert nagy dolognak kellett történnie, ha Pacolai ilyesmire vetemedik. Miska ugyanis, Pacolai legénye, nemcsak közönséges tisztilegény volt, hanem ezenfelül egy személyben: anyós, pénztáros, szerelmi futár, gondnok, titkár, szakács, hajtó és - minden. Ha este valahová készültünk, Pacolai először hozzá fordult. —Hogy állunk, Miska? —Sehogy... —De mégis? Miska erre elővette a családi kasszát, kiutalt valami nyavalyás összeget, és "több nap van, mint kolbászát morogva otthagyott bennünket. —Holnap kidobom - káromkodott ilyenkor Pacolai, de ezt már senki sem hitte el, mert Pacolai Miska nélkül nem élhetett. De ennél többet is mert Miska! Amikor a szomszéd erdőben csináltunk egy nagy összejövetelt az előléptetések örömére, Miska lekésetté Pacolaival a vonatot, aminek következtében Pacolai nem vett részt abban az általános lecsukásban sem, mely a kirándulás következménye lett. Mi másnap fejfájósan ődöngtünk a gyakorlótéren, gyomrunk és erszényünk üresen émelygett, Pacolai pedig üdén nyikorgatta vadonatúj csizmáját.-Hallom, jól mulattatok... —Jól! - néztünk rá sötéten, és majd rosszul lettünk, amikor tízóraira kolbászt és bort rendelt. - Bort! - mondta kajánul, és csettintett melléje. És aznap, a rendkívüli zavaros kihallgatás után Pacolai - állítólag - homlokon csókolta Miskát, és őrangyalának nevezte... ...és most lecsukatja.-Csak csukasd le, Pác, nagyon szemtelen volt már. Pacolai csak legyintett.-Emlékszel a kőgáti erdőre? Sokat meséltem róla.-Valamire emlékszem, de akkor még nem voltál katona.-Nem, sorozás előtt volt. Nagybátyám ott a főerdész. Mint diák minden szabadságomat ott töltöttem, és szabadon puskázhattam az erdőben. Most van négy éve, karácsonykor is ott voltam, és őzeket hajkurásztunk. Lőttem is kettőt, aztán hazaküldtem a kocsit. Egyedül bolyongtam tovább, mert csodálatos szép volt az erdő, lassan esni kezdett a hó, és én észre sem vettem, már kiértem a határra, hol kétméteres drótkerítés zárta le a mi erdőnket a szomszéd községitől. Itt aztán megálltam. Mind jobban esett a hó, és abban a süppedő ünnepi csendben jó volt nem mozdulni. Egyszer csak megfordult velem a világ. A kerítés mellett, az egyik bokor mögül kiviláglik egy alak. Vállán keresztbevetve egy óriási bak. Mire magamhoz tértem, már fenn volt a kerítésen. Irtózatosan felháborodtam. Drillingemben golyó és sörét. Agyon nem lőhettem, de annyi időm volt még, hogy kicseréltem a patront madársöréttel... éppen a vastag részét mutatta felém...-Szóval megtorpedóztad. Pacolai megakadt az előadásban, és mérgesen nézett rám.-Hogy érted ezt?-Ez finoman van mondva, ha egy hajót fenékbe lőnek.-Hát igen. Az alak odakapott, káromkodott, és eltűnt a túlsó oldalon. Később már bántott az eset. Nagybátyám csúnyán leszidott, de hiába érdeklődtünk jegyzőtől, csendőröktől, orvostól, nem hallatszott semmi, hogy valakit meglőttek volna...-Elhibáztad, Pacolai. Előfordul ez nálad...-...és most - ugrott fel -, ahogy hazajövök váratlanul, Miska az én mosdótálamban mosdik...-A fogkefédet is használja... ha ez hozzá tartozik zavaros előadásodhoz...-Az nem igaz! Szóval szidom, mint a bokrot, hogy most már irgalmatlanul elzavarom, amikor azt látom, hogy a háta csupa himlőhely, vagy mi a fene... még valami betegséget kapok tőle. "Nem himlő ez hadnagy úr - mondja Miska bűnbánattal -, csak belém lőtt egy marha a kügáti erdőn: hadnagy úrnak elmondhatom. Úgy volt az, hogy fogtam egy őzikét..." "Fogtad?" "Puskával, tetszik tudni, aztán amikor mászok át a dróton, csak durr" Úgy meglütt a nyavalyás, hogy csak lefordultam. A sógorom egész szent karácsony napján bics- kázta ki a sok sörétet, de még most is van bennem egy
