Amerikai Magyar Újság, 2005 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2005-10-01 / 10. szám
16 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 2005 október Soós Géza: HAZAI TÜKÖR A két háború között Magyarországon igen erős szak- szervezetek voltak, melyek egyetlen feladatuknak tagságuk érdekvédelmét tartották a munkáltatóval szemben. Az állami alkalmazottak legendás jólétükhöz nagyban hozzájárult az érdekvédelmi szervezetek kemény kiállása a munkavállalók érdekében. A szocializmusnak nevezett diktatúrában a szakszervezetek feladatát a kommunista párt abban jelölte meg, hogy minden erejével elősegitse a szocialista társadalom „békés fejlődését”. A szakszervezeti vezetőket felülről nevezték ki a megbízható aparatcsikok közül. A rendszer- váltásnak nevezett lépésváltás különös helyzetben találta ezt az élősdi réteget, mert igazából nemtudták, hogy mit is kezdjenek önmagukkal. Mindenesetre, hogy „hasznosan teljen az idő”, elkezdték saját zsebre privatizálni a szak- szervezeti tulajdont. Balatonparti üdülők, telkek és nyaralók kerültek magántulajdonba. így a volt szakszervezeti vezetők, hasonlóképpen mint a pártelit, gyorsan tollasodni kezdtek a tagság vagyonából. Közben egyfajta tevékenységet is fenntartottak, mely leginkább abból állt, hogy ha szakterületükön valóban független szakszervezet alakult, azt igyekeztek lejáratni, szétbomlasztani, vagy beolvasztani, több kevesebb sikerrel. 1994-ben, amikor először kerültek a balliberálisok hatalomra, ezek az élősdi alakok, ázonnal felajánlották szolgálatukat, melyet a Hom-kormány örömmel elfogadott. Idővel lecsendesült a szakszervezeti vezetők fosztogatásait kisérő népharag, és a hálás kormány parlamenti képviselői mandátummal, vagy államtitkári, esetleg miniszteri bársonyszékkel honorálta ezeknek az egyéneknek a támogatását, lojalitását. Ez a jól bevált együttműködés ma sem változott. Miközben a multinacionális vállalatok tízezer számra teszik az utcára a melósokat, fittyethányva jogra és erkölcsre, ezen eljárásra a szakszervezeti vezetőknek egy rossz szavuk sincsen. Ugyanakkor a baloldali tömörülésen belül, mely az MSZP „segédcsapata” egyre hangosabban hangoztatják, hogy a MSZOSZ „segítséget nyújt” a szocialista párt választási programjának kidolgozásában. Természetesen nem önzetlenül. A beígért jutalom képviselői szék a Tisztelt Házban. Mindez úgy történik, hogy ezeket a „címeres elvtársakat” a párt ráteszi az országos, vagy a megyei választási listára. Mégpedig olyan helyre, ahonnét nagy esélye van a „sikeres szerepléshez” a következő megfontolásból: egy-egy képviselői mandátum, a velejáró bizottsági helyekkel, ami tisztán az egymillió forintot is elérheti havonta. Ehhez jön még a különböző kuratóriumi, igazgató tanácsi, felügyelőbizottsági tagság, mely igencsak szépen jövedelmez. Sokszor mind ez csak zsebpénz ahhoz a jövedelemhez, melyhez korrupció által tudnak hozzájutni. Márpedig ezek a szakszervezeti vezetők a pénzek „lenyulásában” igazi szaktekintélynek számítanak. Gátlástalanságuknál csak a pénzéhségük a nagyobb, ezáltal jellemben igen közel állnak „kenyéradó gazdájukhoz”, és a szocialista párthoz. * Következő írásom valahol csatlakozik, sőt alátámasztja az előző írás megállapításait. Orbán Viktor, Erdélyben a bálványosi beszédében „azt merészelte mondani”, hogy a magyar történelemben, amikor csak tehette a baloldal rárontott a népre. Érvként emlegette Kun Béláék Tanácsköztársaságnak nevezett gyilkos tobzódását, Rákosiék féktelen terrorját, Kádárék nyílt diktatúráját. Sőt, a végén ide sorolta a sikertelen népszavazást, a határainkon kívülrekedt honfitársaink kettős állampolgáságának ügyében. A balliberálisok egyemberként üvöltöttek fel. Még, hogy őket Kun Bélához, Rákosi Mátyáshoz merte Orbán hasonlítani. Kádárral való azonosítás már nem keltett ekkora felháborodást, hiszen kapcsolódásukat a „gulyáskommunizmushoz” nehéz lenne letagadni. Ami persze a Tanácsköztársaság tobzódását illeti, ez még ma is tabu téma, pont ezen elvtársak jóvoltából. Lendvai Ildikó, aki Aczél György alatt „tanulta a demokráciát” a rá jellemző rángatózás közben, arra szólította fel a Fidesz elnökét, hogy itt és most azonnal kérjen bocsánatot a baloldal még élő és elhunyt tagjaitól. A Fidesz elnöke már régóta nem veszi komolyan Lendvai Ildikót és így válaszra sem méltatta. Megtették ezt helyette mások. Emlékeztették a balliberálisokat arra a kampányra, mely a választások előtt, a népszavazást megelőzte. Itt a volt „elvtársak” a határainkon kívül rekedt magyarságot úgy állították be, mint akik veszélyeztetik a hazai lakosság egzisztenciáját anyagilag a munkavállaláson keresztül, vagy az egészségügyben a szociális elosztórendszeren be- ; lül. Nem egyszer olyan éhenkórászként definiálták, akik ugrásra készen állnak a határon túl, és csak az alkalmat lesik, hogy megrövidítsék az itt élők egyébként is nyomorúságos életlehetőségét. És ezt sokan el is hitték, melyen nem szabad csodálkozni, mert az elmúlt ötven év iskola- rendszere kitermelt egy több mint egymilliós népcsoportot. Akiknek a szellemi színvonala sajnos nagyon alacsony. Ok alkotják a szocialisták biztos szavazóbázisát. Végül is Orbán Viktor üzenetszerű kijelentése, nem is nekik szólt, hanem részben azoknak, akik ezeket a szerencsétleneket manipulálják. A határainkon túl élők pontosan megértették, sőt úgy tűnik egyet is értettek Orbán Viktor kijelentésével. Azok pedig akik az evolúció egy bizonyos fokán megrekedtek, csak nyugodtan tiltakozzanak. Reméljük tavasszal már ellenzéki pozícióból teszik mind ezt. * A felfelé vágtató üzemanyag árak hazánkat sem kerülik el, az autós társadalom legnagyobb fájdalmára. Mégis van ebben a felfelé tendáló árakban valami ami nagyon ’’magyar”. Kezdeném azzal, hogy Közép-Európában talán nálunk a legmagasabb a gázolaj és a benzin ára, és tőlünk nyugatra sokkal tehetősebb országok közül is csak ketten vagy hárman előznek meg. Ha az átlag magyar egyórás jövedelmét vesszük kinduló pontnak, abból egy negyedét, ötödét tudja autózni. A magas árakat az üzemanyag adótartama adja, mely az eladási ár több mint a háromnegyedét teszi ki. Ebből kiindulva a hatalomnak megvolna a lehetősége arra, hogy az árakat mérsékelje, mindössze az adót kellene csökkenteni. Persze erre a balliberális kormány nem
