Amerikai Magyar Újság, 2005 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2005-07-01 / 7-8. szám

20 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 2005. júl - aug. FIDESZ - MAGYAR POLGÁRI SZÖVETSÉG TISZTÚJÍTÓ KONGRESSZUSA Elsöprő győzelmet aratott Orbán Viktor a Fidesz 2005. június 11-én tartott kongresszusán A Kongresszus elnöksége (balról jobbra): 1. Pokomi Zoltán, 2. Lezsák Sándor, 4. Orbán Viktor, 5. Schmitt Pál, 6. Ader János, 7. Szájer József. A Kongresszuson, melyet BNV főépületében tartottak, s amely nyilvános volt, a küldötteken kívül több mint tíz­ezren vettek részt. A Fidesz módosította a Szövetség alapszabályát, így ennek megfelelően két új alelnökkel bővült a párt. A tisztújító kongresszuson Pelczné Gáli Ildikót, a Fidesz önkormányzati képviselőjét, a Miskolci Egyetem tanszék- vezető docensét és Varga Mihályt, a frakció gazdasági ka­binetjének vezetőjét, az Orbán-kormány volt pénzügymi­niszterét választották a Fidesz két új alelnökévé. A két eddigi alelnök Pokomi Zoltán és Schmitt Pál a posztján maradt. Pokomi Zoltán 1210 szavazatot, Schmitt Pál 1171-et, Varga Mihály 1135-öt, Pelczné Gáli Ildikó 1030- at kapott. A több mint 1800 küldött jóváhagyta, hogy lét­rehozzák a pártoló tagság intézményét, és megalakult a párt ifjúsági tagozata is, amelynek a 30 év alattiak lehet­nek a tagjai. Orbán Viktor a polgári körök rendezvényén is részt vett: „sohasem lehetett volna a nemzet egyesítésére alkal­mas, polgári értékrendet valló köztársasági elnöke Ma­gyarországnak, ha a polgári körök a szimpátia szavazás­hoz szükséges munkát nem végzik el, és Sólyom Lászlót nem emelik fel az emberek jelöltjévé a köztársasági el­nöki posztra” — mondotta Orbán Viktor. Schmitt Pál a Fidesz alelnöke megnyitó beszédében ki­emelte: a Fidesz számtalan tagozatot nyitott, ha úgy tet­szik kapukat, ennek hatására sok-sok ezer taggal bővült a Szövetség. Kiteljesedett a polgári körök mozgalma is. Több mint tízezer polgári kör a párt erkölcsi támasza. Schmitt szerint a soproni és szécsényi időközi, a tavalyi uniós választás, vagy Sólyom László államfővé választása a párt sikere. Az embereknek elegük van a hazugságból, a dilettáns kormányzásból, a teljesítetlen ígéretekből - mondotta be­szédében Áder János frakcióvezető. Napjainkra az lett a legfőbb kérdés, három esztendő alatt, mi mindent tett tönkre az MSZP-s kormány az országban. Az ígéretek jó­léti rendszerváltásról és szociális fordulatról szóltak. Több mint száz ígéretét nem teljesítette a kormány. A szocia­lista kormány megsemmisített mindent, amit korábban a Fidesz-kormány felépített. Áder a munkanélküliségről szólva megjegyezte: a Fidesz-éra alatt minden esztendő­ben csökkent a munkanélküliség, a jelenlegi kormányzás alatt pedig minden évben nőtt, ahogy az államadósság is több mint négyezer milliárd forinttal a 2002-es választá­sok óta. „Szinte minden adóforintunk a hitel kamatainak törlesztésére megy el, egykori éllovas országból sereghaj­tókká váltunk. A reálkeresetek nyolc év után először csökkentek. Több működő töke távozott Medgyesy Péter országlása alatt, mint amennyi beáramlott” - nyilatkozta Áder János. Szétverték a Széchenyi tervet, ellehetetlení­tették az otthonteremtés programját, kétszer emelték a diákhitel kamatait, 33-szor emeltek adót, sőt hat új adó­formát is bevezettek. Az M5-ös autópálya pályázatát 150 milliárddal drágább ajánlat nyerte - mondotta a frakció vezető. * Ugyanezen a napon tartotta kongresszusát a Szocialista Párt is. A Népligeti Kézilabdacsamokban Juhász Ferenc alelnök nyitotta meg a tanácskozást, hangsúlyozva, hogy a közvélemény nyitott a szocialista párt hangjára. Hogy miként értelmezik a „nyitottságot”, lévén megbízható elv­társakkal szigorúan őrzött és védett zárt ajtók mögött ta­nácskoztak 594 küldött jelenlétében. Még a „házi-újság­írókat” is kirekesztették. (Részletek a Gondola.hu című internetes híradásokból.)

Next

/
Thumbnails
Contents