Amerikai Magyar Újság, 2005 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2005-05-01 / 5. szám
14 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 2005 május * Saáry Éva: HOGYAN SZÜLETETT Kölley György „Értetek és miattatok“ című önéletrajzi könyve? A hatalmas méretű németországi nyári táborok forgatagában, az öt világrészt behálózó utazások izgalmában, emlékek idézésére nem lehetett időt szakítani, de a tiroli ösz- szejövetelek havas csöndjében, midőn a fiatalok az egésznapos síeléstől kimerültén aludni tértek, „Gyurkabá“, együtt maradva a szülőkkel, nem egyszer mesélni, anekdótázni kezdett. „Megismertük“ a családját, gyerekkori kalandjait, majd azt a sok szenvedést, viszontagságot, amit a cserkészetért (és pusztán azért, miként vallatói is kénytelenek voltak beismerni!) vállalnia kellett. A háború után Magyarországon végleg berendezkedett kommunisták maguk akarták kezükbe venni az ifjúság „nevelését“, s minden másként gondolkodót üldözni kezdtek. Eleinte még lehetett itt-ott, kirándulásnak álcázott táborozásokat tartani, de a remeteerdei szerencsétlen eset után, amikoris fatálisán megöltek egy orosz katonát, minden lehetetlenné vált. Jöttek a bírósági tárgyalások, a súlyosnál súlyosabb (gyakran halálos) ítéletek. Gyurkabá „csak“ 8 év Szibériát kapott, amit nagyrészt finn Karéliában töltött. Az első idők borzalmasak voltak. Szalmapapucsban hajtották ki őket a hóba, enni alig kaptak, gyógykezelésre semmi lehetőség. Bizonyára nem maradt volna életben, ha egy litván orvos meg nem sajnálja, maga mellé nem veszi. Később egy rádiógyárban kapott munkát, majd -valami titkos nemzetközi egyezmény folytán-, sikerült néhány társával haza kerülnie. Pappá szentelték és Dunabogdányban lett plébános. A gyerekek nagyon szerették, de éppen ez lett a veszte. A sorozatos zaklatások, az újabb és újabb börtönbe kerülések miatt, végülis a menekülést választotta. Münchenben telepedett le véglegesen, ahol 20 éven át (1970-90) a nyugati magyar ifjúság megszervezésével, nemzeti nevelésével, fölbe- csülhetetlen értékű szolgálatot tett hazájának. * Most, hogyr 2005. március 14-én, 86 éves korában, végleg lehunyta szemét a leányfalusi lelkigyakorlatos házban, mely egykor szülei tulajdona volt, kezdjük csak fölmérni igazi nagyságát, valódi jelentőségét. (Megkezdődött a „föltámadása“!) Na, de térjünk vissza eredeti témánkhoz, a könyv születéséhez! Gyurkabá kitűnő elbeszélő volt. Csodálatosképpen nem őrzött magában semmiféle gyűlöletet, haragot, neheztelést elítélőivel, kínzóival szemben, s még szörnyű oroszországi emlékei is, az ő tolmácsolásában, a „mesék“ hangulatát árasztották, ahol tündérek és boszorkányok, angyalok és ördögök viaskodtak egymással. Az orvos Konthúr Bertalan ötlete és érdeme, hogy Kölley egy hosszabb kórházi tartózkodása alkalmával (mert ki nem hozott magával börtönből, haláltáborból életreszóló, súlyos : betegséget?) rákényszerítette, hogy mondja hangszalagra az ; élményeit. Öt darab, 90 perces kazetta lett az eredmény, amit ma is élvezet hallgatni (az Országos Széchényi Könyvtár tartós szalagra rögzítette). * Tollas Tibor, aki mindig nagy örömmel látogatott Lugá- nóba, márcsak a derűs, meleg éghajlat miatt is, előadásai idején nálam szállt meg. Egy ilyen alkalommal, fölvittem neki nyugágyat a tetőteraszra, melléje téve egy magnetofont Gyurkabá kazettáival, amiket napozás közben hallgatott végig. Aki ismerte Tibort, tudja, milyen hamar tudott lelkesedni minden jó ügyért.- Hát, ebből feltétlenül könyvet kell csinálni! - jelentette ki, s mindjárt fölhívta telefonon Valentiny Gézát, hogy adjon pénzt a hangszalagok átírására. A végleges szöveg tőlem származik, a fedőlapot pedig Selmeci György festőbarátom tervezte, Gyurka fiatalkori fényképét téve rá, ezzel is hangsúlyozva, hogy egy félig még gyerekember élte át ártatlanul a megpróbáltatásokat. A címet Kölley adta -Értetek és miattatok“ -, s ennél jellemzőbbet nem is lehetett volna találni, mert életében mindent egy lapra, a magyar ifjúság nevelésére, megtartására tett föl. A könyv végül a Nemzetőr emblémájával látott napvilágot (nem tudom, hány példányban), de nagyon hamar elfogyott. Magyarországon később készítettek belőle egy kalózkiadást, kihagyva a nevemet, de annak további sorsáról nincs értesülésem. Lényeg, hogy az önéletrajz (egyben kordokumentum) gyakorlatilag nem létezik, pedig most, a szerző halála után, igen nagy keletje lenne. Ki kellene ismét adni, sőt érdemes lenne összegyűjteni a húsz év során, a nyugati magyar cserkészet különböző táborozásairól, utazásairól írt cikkeket is. Ezeken kívül emléktábla elhelyezéséről is gondolkodni lehetne a leányfalusi ház falán! * Én magam nem tudtam elmenni a temetésre, de úgy hallom, nagyon sokan voltak: 3 püspük, több pap, hazai és nyugati cserkészek. Remélem, emléke és munkája nem fog elsüllyedni a feledésben, hanem világít a következő nemzedékeknek is! Köszönet mindazoknak, akik színvonalas munkájukkal, anyagi támogatásukkal segítik a lap folyamatos megjelenését!
