Amerikai Magyar Újság, 2004 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2004-02-01 / 2. szám

6 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 2004. február bűncselekménnyel kapcsolatban. A kormány bosszú­ból meneszteni akarja Szász Károlyt, a PSZÁF elnö­két. Azt a Szász Károlyt, akit néhány hónapja, (lehet, hogy a kormány sugallatára) brutálisan összevertek. (Az ötvenes évek köszöntenek vissza.) A kormány az országgyűlésben elfogadtatott egy olyan törvén)!, amelynek alapján Szász Károlytól sikerülhet megsza­badulni, ami után már teljesen szabad lenne a vásár a pénzügyek terén. (A megszavazott törvén)! a köztár­sasági elnök elküldte az Alkotmánybíróságra norma- kontrolira.) Mindezek után már külföldön is felszisz- szentek. Michael Gahler néppárti európai parlamenti képviselő felhívta a kormány figyelmét: “Kétszer is gondolják meg, hogy egy folyamatban lévő ügy vizs­gálatakor módosítják a felügyeletre vonatkozó tör­vén)!.” Sőt aggodalmukat fejezték ki a PSZÁF elnök “elmozdítására tett kísérlet miatt”. A nyilatkozat után Szájer József, a Fidesz képviselője keserűen jegyezte meg: a Fidesz nem szeretné, ha Magyarországról a világban egy banánköztársaság képe bontakozna ki. —Tíz éve, hogy elhunyt Antall József, az újkori ma­gyar történelem egyik meghatározó politikusa. Sokan Deák Ferenc nagyságához hasonlítják. Az évforduló alkalmával a Fiumei úti sírkertben, több százan rótták le tiszteletüket síijánál. Antall József következetesen kitartott a demokrácia mellett. Neki köszönhető, hogy a szovjet csapatok, több mint 45 év után elhagyták az országot. Ami Nagy Imrének nem sikerült, azt keresz­tül vitte a néhai miniszterelnök. Mint ahogy nevéhez fűződik a Varsói Szerződés, mint katonai paktum fel­bomlása.. Az évforduló alkalmával Dávid Ibolya, az MDF-elnöke kijelentette, hogy Antall József rendület­lenül azt képviselte, hogy jövőnk és biztonságunk az Európai Közösség, az Európai Unió. Azóta hazánk a NATO tagja és május 1-től az Európai Unióé is. Be­csülete, tisztessége megkérdőjelezhetetlen. Egy olyan pillanatban állt az ország élére, mely fordulópontot jelentett. Még életében támadták jobbról és balról. Itt egy pillanatra érdemes megállni. Ő maga tudta, hogy kormánya “kamikáze”-kormány. Ez azt jelenti, hogy' a tenni valók, amelyek jelentős nehézségekkel járnak, de megoldásuk halaszthatatlan, fel fogják morzsolni a kormány!, és a jobboldal erejét. Ez pedig óhatatlanul a baloldal visszatéréséhez vezethet. A jóslat sajnos való­ra vált. Bár a kívülállók nem ismerhették kormányá­nak mozgásterét, mégis újra és újra felvetődik, hogy ha a Parlamentben keresztül vittek volna egy olyan törvényt, mely korlátozza a levitézlett kommunisták politikai mozgásterét, talán műiden másként alakult volna. így van ez akkor is, ha tudjuk, hogy a másik párt az SZDSZ volt, amelynek tagjai közül szép számmal akadtak és akadnak ma is “hivatásos haza­árulók”. Ismét hangsúlyozom, a kívülállók nem ismer­hették Antall József mozgásterét, hiszen akkor még hazánkban állomásozott több mint 200 ezer szovjet katona. Ha legalább a volt kommunistákat, és itt per­sze a “címeres” kommunistákat értem, ki lehetett vol­na iktatni legalább tíz évre a hatalom gyakorlásából, talán minden másként alakul. Sajnos mindez csak fel- tételezés, amit majd egyszer a történelem fog eldön­teni. Ettől azonban néhai miniszterelnökünk nagysága töretlen.-Visszaküldte az Alkotmánybíróság a kórháztör­vényt. Ha a törvény életbe lép, az egészségügyben oly mértékben helyet kap a magántőke, hogy a gyógyítást is veszélyezteti. A kabinet arra hivatkozik, hogy az ezer sebből vérző egészségügy mára már nem nélkü­lözheti a magántőke jelentős beáramlását. A dologban van ráció, csak nem Magyarországon. Ismerve az MSZP mérhetetlen kapzsiságát, korrupcióra való haj­lamát, az egészségügyet egy olyan vadászmezőnek te­kintenék, ahol az ágazat kirablását a tökélyre fej­lesztenék. Ezek minden befektetett forint után másnap és a következő napokban a dupláját szeretnék kasz- szírozni. Jelenleg az egészségügy beszállítói verseny- tárgyalás nélkül jutnak hozzá a kövér üzletekhez. így történhetett meg, hogy volt olyan orvos, aki egy nap alatt, közel nyolcszáz hallókészüléket írt fel a “rászo­rultaknak”. Néhány napja meghalt egy kismama a MÁV-kórházban, mivel az egyik szülész, a délelőtti rendelés alatt olyan injekciót adott a szülés előtt álló anyának, amely olyan formában hozta előre a szülést, hogy este amikor ő volt az ügyeletes, akkor kezdődött a vajúdás. Köztudott, hogy idehaza egy-egy szülés 20 és 50 ezer forint közötti hálapénzzel jár. Csak gyaníta­ni lehet, hogy ez egy “bevált” módszer volt, s ez az említett eset halállal végződött. Amikor a kórháztör­vényt beterjesztették, az ellenzéki képviselők a kifo­gások egész sorát hozták fel a törvény ellen. A kor­mánypárt létszámfölényével élve, áterőszakolta a tör­vényt. így érkezett meg Mádl Ferenc köztársasági el­nök elé aláírásra. Az elnök törvényességi kifogást emelt és visszaküldte az országgyűlésnek újratárgya­lásra. Még aznap rendkívüli országgyűlést hívtak ösz- sze és ismét áterőszakolták a törvényt minden tárgya­lás nélkül. Ekkor a köztársasági elnök az Alkotmány- bíróság elé utalta, melyet a bíróság alkotmányelle­nesnek nyilvánított. —Szerbia lekerült a lapok első oldaláról. Mondhatni azt is, déli szomszédunknál béke honol. A háború vé­geztével új határok mögött, régi-új államok alakultak ki. Amikor még képlékeny volt a béke, Csurka István, a MIÉP elnöke indítványozta, hogy hazánk nyújtsa be igényét tartson a magyarok lakta Vajdaságra. Indítvá­

Next

/
Thumbnails
Contents