Amerikai Magyar Újság, 2004 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2004-10-01 / 10. szám
10 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 2004. október Saáry Éva MESÉLŐ TÁJAK Egy ausztriai utazás pillanatképei Az igazat megvallva, a lugánói meleg elől menekültem. Nem is nagyon gondoltam át a sok szépet ígérő programot. Csak az utazási társaság által csalogatónak bedobott "hűvösség" fogott meg. Zürichből klimatizált, modem busszal indultunk, és olyan szerencsém volt, hogy nem dialektusban kotko- dácsoló németsvájci asszony, hanem egy bajor származású fényképésznő mellé kerültem, akivel ha nem is tudtam magasröptű témákról csevegni, legalább a nyelvet gyakorolhattam (az utazás árából leszámolhatom az "intenzív nyelvtanfolyamot"). Annak is örültem, hogy nem kellett napról-napra ki-becsomagolni, mert Leoeangban. virágdíszes alpesi faházban szálltunk meg, onnan kirándulgattunk a környék nevezetességeihez. * Salzburg nem volt ismeretlen számomra, mégis érdeklődve hallgattam az idegenvezető magyarázatait - hercegekről, püspökökről, háborúkról és a vallásos áhitat megnyilvánulásairól. Pihentem a Mirabel park mitológiai szobrainak árnyékában, megnéztem a színházat és a világhíres "ünnepi játékok" csarnokát. (Jegyeket már hónapokkal előre nem lehet kapni). A város "védőszentje" tulajdonképpen Mozart, aki zaklatott, rövid élete alatt oly sok szép művet komponált. Fehér ablakkeretekkel ékes, sárga szülőháza előtt turistacsoportok ácsorognak, a legkülönbözőbb nyelvű szövegeket hallgatva. A főutca forgalma szédítő. Ide-odahullámzanak, tarka változatosságban az embertömegek, megrohanva az érdekesebb, főleg emléktárgyakat árusító üzleteket. Láttam a múlt század hangulatát idéző fíakkere- ket, s lefényképeztem a híres szökőkút ágaskodó kőparipáit. Aztán fölmentem siklóval a várba, ahonnan szépen be lehet látni az egész vidéket. * A buszban, a hátam mögött Helvéciában élő, szicíliai olasz házaspár ül, s különleges, déli tájszólásban beszélget. Megtudva, hogy "ticinói" vagyok, egészen fölvillanyozódnak. (Jó ideig nem árulom el igazi származásomat; utitársaimat magyarországi benyomásaikról faggatva). A társaság szellemi színvonala vegyes (és ez inkább dicséretnek számít). Miként utunk folyamán kiderül, a műemlékek iránt kevesen érdeklődnek, inkább vásárolnak (mindenféle fölösleges csecsebecsét) és képeslapokat írnak, hogy elhenceghessenek vele, "itt is jártak". Erich Fromm "Létezni vagy birtokolni" című könyvét szeretném a kezükbe adni, de úgysem olvasnák el. Néha azon morfondíroztam, miért is utazgatnak voltaképpen az emberek (a társas túrák résztvevői notórius csavargók). Akadnak - kevesen!-, akik igazi tudásvágyból és érdeklődésből; mások (festők, írók), azért mert művekbe akarják sűríteni élményeiket; végül a nagy tömeg puszta unalomból járja a világot, mivel odahaza nem tud magával mit kezdeni. Műiden utazásnak megvannak a jellegzetes figurái (archetípusai?) is: a tudálékos, pipiskedő vénlány (esetleg özvegyasszony), a mindig mindent kifogásoló, házsártos ficsúr (itt "Zimmerli" névre hallgatott, ami magában is jellemző), a halkan zsörtölődő, öreg házaspárok... Én marslakónak érezem magamat köztük. Kívülállásomat maguk is észreveszik. Társaim nem egy alkalommal jegyezték meg, hogy titokzatosság, "misztikus légkör" vesz körül. Ez talán abból származik, hogy olvasok, írok, sőt - gondolkodom! Nemcsak nézek, hanem látok is sok mindent. * A folyók medre száraz (kavicsok között csörgedezik a víz), a hegyoldalak tele görgetegekkel, és mindenütt betegen kókadoznak a fenyőfák. Az Inn parti Rattenberg viszont csupa csillogás, csilingelés. Kristálypoharak, komikus üvegállatkák, ajtó elé akasztható, a szél íúvalmára meg-megrezzenő függőségek, melyek kínai pagodák csengőire emlékeztetnek. A szűk utcák ódon házaiban fafaragásokat, borostyánkő-ékszereket, csiszolt féldrágaköveket, tiroli dimdli- ruhákat és virágos szalmakalapokat árulnak. A cukrászdák teraszán jellegzetes osztrák sütemények: Schwarzwalder és mogyorótorta, islifánk, és néhol nagy halomban mosolyog a császármorzsa. * Egésznapos túrát csinálunk a majd 3000 méter magas Grossglocknerre. a még mindig terjedelmes gleccser lábához. Az út maga elég hosszú, rengeteg kanyarral, de fönt üdítően tiszta a levegő. Nemcsak gyalogosan lehet vándorolni és nézelődni, itt is, ott is liftek, siklók, sőt autóbuszok segítik a túristákat. Ez egy patinás, jól megszervezett kirándulóhely. Az egykor ide gyalogosan fölkapaszkodó Ferenc József császár emlékét menedékház, hegycsúcs és tiroli- kalapos szobor, bronz emléktábla őrzi. A tájat vidámmá és barátságossá teszi a rengeteg mormota... * A havasok világa után, Zell am See perzselő kemence. Az emberek fürödnek, de nekünk csak bámészko- dásra jut időnk. Bemenekülünk egy ásványkiállítás hűvösébe, ametisztek és achátok közé, s bóklászunk a tóparton, megcsodálva az időről időre fölbukkanó, talpig feketébe
