Amerikai Magyar Újság, 2004 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2004-05-01 / 5. szám
2004. május AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 7 Saáry Éva MAGÁNY ÉS EGYEDÜLLÉT Vilma hív. Már hangja hallatára elönt az idegesség, mivel tudom, félóráig fog beszélni - lélegzetvétel nélkül! Annyi időt sem hagy, hogy közbeszóljam: "sajnos, épp most...", "ne haragudj, vendégem van..." vagy... "odaég a hús!" Mindig ugyanazok a panaszok: három fia van, de öregségére mégis magára maradt, feléje se néznek. Aztán a "gonosz szomszédok", akik bedobálják kertjébe a szemetet, el tömik a lefolyócsatomát... De a legsúlyosabb, hogy a megvakulás szélén áll...- Tudod, ha látnék, elcsavaroghatnék a kocsival. Vagy legalább olvashatnék! A legborzasztóbb az, hogy összefolynak szemem előtt a betűk! Nincs szívem félbeszakítani. Hogyan magyarázzam meg neki, hogy az emberek éppen bőbeszédűsége miatt menekülnek tőle? Ha rövidebb lenne, föl-fölhívnák időnként, noha senki sem szívesen hallgat manapság sirámokat; mindenki rohan, mindenkinek éppen elég a maga baja. Zsuzsánál a "telepatikus módszert" vezettem be. Ha valamit akarok vele közölni, csak intenzíven rá kell gondolnom, és - jelentkezik! Nem zúdit olyan panasz- özönt rám, mint Vilma (a pénzre is néz), de azért nála is fölbukkannak ismétlődőmotívumok:- Mióta a féljem meghalt, a régi barátok elkerülnek, csak nagyritkán keresnek meg. Nappal szalad az idő, de az estéket nehezen tudom elviselni. Jó lenne egy társ, egy partner (nem, nem szerelemre gondolok, azon már túl vagyok), akivel el lehetne menni valahová, akinek a kedvéért egy kicsit föl lehetne öltözködni... Tudod jól, hogy házaspárokkal nem mindig zavartalan a kapcsolat. Egyrészt. hármasban elsikkadnak a fontos témák ("Két ember beszélget, három már csak társalog" - véli Márai). másrészt pedig az egyedülálló nő mindig gyanús. Nincs az a megértő és nagyvonalú feleség, aki ne figyelné árgus szemmel, hogy miről beszélget a férjével, hogyan néz rá...- Igen, ezt én is tapasztaltam. - hagyom helyben. - Midikor szerettem volna négyszemközt megtárgyalni valamit egy régi férfi-ismerősömmel (politikai ügyről volt szó!). Irtain neki, hogy "igyunk meg valahol kettesben egy kávét". Sohasem jött rá válasz, teljesen megszakadt a kapcsolatunk. Nyilván, a feleség patáliát csapott. Azt gondolta. hogy... Gitta barátnőmnek a szomszédasszonya (akire a kulcsot bízta vakációja alatt!) kirámolta a lakást. Azóta meg van róla győződve -okkal, ok nélkül?-, hogy továbbra is állandóan bejár hozzá, annak ellenére, hogy már hatszor lecseréltctte a zárat. Rögeszmévé kezd nála fajulni ez a hiedelem. Ide-odadugdos mindent, és végtelen listákat készít az "eltűnt tárgyakról".- Miért nem jelented föl a rendőrségen? - kérdem.- Mert nincs semmi konkrét bizonyítékom. Na és ők hatan vannak, én meg egyedül. Félek, hogy bosszút állnak rajtam. Megvernek, esetleg meg is gyilkolnak. Manapság annyi minden történik! Jámboran végighallgatok mindenkit, noha közben egyik lábamról a másikra állok, hiszen rengeteg a dolgom. Az én problémáimmal nem is merek előhozakodni. Ne tévesszenek meg azonban senkit a fenti példák! A férfiak sem maradnak le a lamentációban, legföljebb más jellegűek a "fájdalmaik". Ismertem jónéhány há- zsártos öregurat, akit -mint morc, vén hímelefántot a csorda-, kiközösített már az egész társadalom. Intrikáltak, áskálódtak, gyűlölködtek, s közben folyton arról beszéltek, hogy "ártatlanul” bántja őket mindenki. A különbség talán csak annyi, hogy míg a nők sokáig húzzák remeteségüket, a férfiak aránylag rövid idő leforgása alatt belerokkannak, belahalnak. Nehezebben viselik el az egyedüllétet, mint az asszonyok. * A magány egy kicsit olyan, mint a fogda: be kell "bútorozni" valamivel, ki kell alakítani egy "módszert" az elviselésére. A könyvtárnyi börtönnaplóban, amin az évek során keresztülrágtam magam, mindig az érdekelt legjobban, ki mibe tudott lelkileg belekapaszkodni, ki hogyan tudta eltölteni négy fal közt az idejét. Az egyházi személyeket a hit és az imádság vigasztalta. Mások nyelveket tanítottak egymásnak, versek strófáit igyekeztek emlékezetből összerakni, de akadt olyan is (igaz, magánzárkában), aki fiókokkal, svábbogarakkal társaigott - a belebolondulásig... "Kiben erő van és Isten lakik, az szónokolni fog, vagy dalol...” - Igen, az alkotó ember mindig tud magán segíteni, sőt igénye, szüksége is van a zavartalan elmélyedésre. Mereskovszkii Leonardo da Vinciről szóló könyvében így figyelmeztet: "Művész, a te erőd a magány. Ha egyedül vagy, önmagadé vagy; ha pedig akárcsak egyetlen barátoddal vagy együtt, csak félig vagy a magadé, vagy barátod szerénytelenségének megfelelően még kevésbé." Annak is jó, aki valamilyen hobbyval rendelkezik: gondozza a kertet, bélyeget vagy kulcstartókat gyűjt... És a többiek? A nők még el tudják foglalni magukat a háztartással (esetleg vannak unokáik is, akiket őrizni kell). A férfiakat fenyegeti leginkább a neurózis, a paranoia. Azt is meg kell azonban mondani, hogy a magány és az egyedüllét nem ugyanaz. Az előbbi lehet születési adottság is. amit semmiféle emberi kapcsolat nem tud föloldani; sőt, társaságban, nem megfelelő családi körben kiéleződhet, "belső emigrációvá" fajulhat. Az egyedüllét viszont hosszabb-rövidebb ideig tartó, esetleg halálig determinált állapot. Szerencsés esetben meg lehet szüntetni. * Mióta féljem meghalt, én is egyedül élek, de ez
