Amerikai Magyar Újság, 2004 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2004-05-01 / 5. szám
8 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 2004. május számomra nem újdonság, hiszen magányomat gyermekkorom óta hordozom. Unatkozni, panaszkodni mégsincs időm, mindig rengeteg a dolgom (néha több is a kelleténél!): gyerekeim jövés-menése, háztartás, adminisztráció, utazások... no és nem utolsó sorban: írás, festés, fényképezés, szervezés... Viszont vannak morális dilemmáim: meddig lehet és kell feláldoznunk magunkat (időnket, erőnket) másokért?? Mennyivel tartozunk önmagunknak, a saját munkánknak? Hol a határ a kettő között?? Az altruizmus, izolált, panaszkodó embertársaink támogatása, meghallgatása igen szép dolog, de aki létre akar hozni egy életművet (akinek esetleg egy napon el kell majd számolnia a "talentumaival"!), abban kell lennie egy adag egészséges önzésnek! (A probléma csak az, hogy ki engedheti ezt meg magának és milyen mértékben!?) A nagy írók, nagy művészek családtagjai éppen ezért mindig mártírok. A kérdés, hogy adott esetben kinek a pártjára kell állni, kit kell támogatni: a művészt, a mondanivalójával küszködő, azt kifejezni akaró, magányos alkotót-e, vagy az elhanyagolt családot? Ha választani kell, melyik a fontosabb: a közélet (olyan munka, amiből az egész emberiség, egy nagyobb csoport részesedik) vagy a magánélet?? Nem könnyű eldönteni. Talán csak az Égiek illetékesek rá - az Utolsó ítélet napján... TALÁN AZ UTOLSÓ ESÉLY- Mit csináljak? Utcára tegyem a 15 gyereket? — kérdi Lőrinc Károly római katolikus plébános Csicsó- keresztúrról, ahol a szükség és a felebaráti szeretet létrehozta a Szent Anna Ház nevet viselő gyermek- otthont, amelyet 10 hátrányos helyzetű gyerek népesít be, a közeli Vice községben működő Szent István ház pedig 5 gyereknek nyújt otthont. De a két gyerekotthon fenntartásához a szeretet nem elégséges. -- Jelenleg semmi segítségünk nincs, már 8 hónapja egyedül küzdők a helyzettel, mely már tarthatatlan. Kérem, segítsen, aki tud. Imával, élelemmel, ruhával, szponzor keressésével. Másképp utcára kerül a 15 gyermek: Jancsi, Emese, Zolika, Miki, Ernő, Izabella... Sorolja a neveket a plébános, sorait olvasva mi pedig nem tudjuk síijunk, vagy a fejünket csóváljuk. Hisz 2007- ben Románia is az EU egyik tagországa lesz. Nullával segíti az állam az árva gyerekeket, vajon tudják ezt a jövendő tagtársak? Segélykérő levelek sokasága érkezik ma is, nap mint nap a Torontó-i Orbán Balázs Társasághoz, mert címüket jószerivel már minden segítségre szoruló magyar ismeri a Székclyföldőn (Society Orbán Balázs, P. O. Box 27569, 3401 Dufferin St. Toronto, ON M6A 3B8. E-Mail: o_balazs@hotmail.com), hisz híresek lettek. Ott, ahol a hírnevet nem könnyű megszerezni. Ok a segítőkészségükről lettek híresek. Szabó András elnök Torontóban csak a 2003-as évben elküldött adományokat sorolja: Sapientia Egyetemnek 12 ezer dollár, Partiumi Magyar Egyetemnek 4 ezer dollár, Marosillyei Árvaháznak 5 ezer dollár, Gyimesfelsőloki Ifjúsági Egyesületnek 600 dollár, a Szentivánlaborfalvi Iskolának 2 ezer dollár, a Csicsó- keresztúri Arvaháznak 1.500 dollár, a Szucsaki Alapítványnak Erdőcsinádra ezer dollár a csángógyerekek táborozására, Balánbányai Magyar Háznak 500 dollár, Cserei Mihály Alapítványnak 1.500 dollár, Bodó Erzsébetnek és Györgyice Ildikónak 500-500 dollár tanulmányaik folytatására. Az erdélyi magyarokon ismét csak az ima segít. A szocialista magyar kormány a támogatásokat vagy megszüntette vagy töredékére csökkentette le, így a működésképtelenség határára kerültek olyan létfontosságú intézmények, mint a Sapientia Egyetem. Az uralkodó nemzet nagy örömére, mert maholnap nem kell megszüntetnie egyetlen magyar oktatási intézményt se. Kimúlnak azok természetes halállal. A Toronto-i Orbán Balázs Társaság idén februárban, a névadó születésének 175. évfordulóján, Székelyudvarhelyen, Orbán Balázs emlékérmet kapott.- Az országjáró Orbán Balázs neve arra kötelez bennünket, hogy mi, akik kényszerűségből világjárók lettünk, sohase felejtsük el, hová tartozunk. S hogy ez a hovatartozás kötelez - mondja Szabó András elnök. - Csak egyetlen célra nem adhatunk adományokat, annak ellenére, hogy azt személyesen mindannyian támogatjuk. A Székely Nemzeti Tanács autonómia törekvései politikai célnak minősülnek, s ezt, egy jótékonysági szervezet esetében, tiltják a kanadai törvények. Értek is támadások bennünket emiatt, de be kell tartanunk a törvényességet, hogy segíteni tudjunk az igazán rászorultakon. így az adományozóknak tudunk az adóbevallásnál figyelembe vehető nyugtát adni. A társaság minden centje Erdélybe megy, fenntartási költségeink nincsenek, ott pedig minden kicsi számít. Hisz egy gyerek napi élelme kevesebb mint egy dollár. Lőrinc Károly plébános Csicsókeresztúron az alapítványát “Possibilitás”-nak nevezte el. Esélyegyenlőségről már régóta nem beszélhetünk, de abban talán valóban'^egíthetünk, hogy minden erdélyi magyar gyermek megkaphassa az élethez való esélyt. A mindennapi kenyeret. Csiby Éva
