Amerikai Magyar Újság, 2003 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2003-04-01 / 4. szám
2003. április AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 13 SAÁRYÉVA: REKLÁMOK, JELSZAVAK, JAJDULÁSOK... A mozireklámokkal kezdődött... Alig ismerek valakit az én korosztályomból, aki ne fújná ma is, akár álmából ébresztve: “Haladjon Ön is a korral, Süssön Vanza-sütőporral!” “Gyomorégés? Sip-szóda. Sip, Sip hurrá!” “Rádiója rossz vagy serceg? Megjavítja gyorsan Herczeg!” “Éjjel alszik, nappal ül. Pihen rajta remekül. Epeda-rugós Lánc-fotelágy 78 pengőtől!” És a láthatáron ásítozva nyugovóra készülődő, pufók Nap csökönyös követelőzése: “Nem nyugszom le Pluma-paplan nélkül!” Vagy az újra és újra kínálgatott aranyszínű ital: “Kérek még egy pohárka mecsekit! Kérek még egy pohárka mecsekit!” Nem említve a hírhedt hashajtóreklámot: "Amíg ön alszik, Darmol dolgozik. Reggelre kelve Az ágy telve...” Természetesen akadtak vizuális beállítottságú emberek számára készült csábítók is. Ki ne emlékezne a Zwack Unicum vízből fölbukkanó, csapzott figurájára, aki mohó örömmel ragadja meg a hullámok táncoltatta, hasas üveget!? * A háború más (komolyabb, véresebb) memoritereket hozott, de szövegek voltak azok is, melyeket nem jószántából jegyzett meg az ember, hanem beléje suj- kolták. Nem tudom már, melyik évben kezdődött, amikor a déli hálaadó imádság helyett a diákoknak az iskolában (fölállva és kórusban) el kellett nap mint nap mondaniuk: "Delet harangoznak szerte Magyarországon. Ez a harangszó a nándorfehérvári hősökre emlékeztet. Emlékezzünk élő hőseinkre is, hiszen ismét harcol a magyar. Az önvédelem adta kezébe a fegyvert, éső bátran elfogadta. A haza határaiért kockán forog a magyar katona élete. Könyörögjünk értük és itthoni szeretteikért. Kérjük az Istent, hogy áldja meg a jó magyar fegyvert és a drága magyar életet." Sajnos, az imádság nem talált meghallgatásra. Az események végét alkalmam volt látni, sőt bőrömön tapasztalni... Jól emlékszem az alacsonyan szálló ellenséges repülőgépekre s a polgári lakosságra, rémült menekülőkre leadott gépfegyversorozatokra, az aknák és bombák robbanásaira, a Sztálin-orgona hátborzongató muzsikájára és a Sztálin-gyertyák fényére. De magam előtt látom még az utcákon heverő magyar, német, orosz hullákat, az ócskavassá nyomorított gépkocsikat, a még melegen széttran- csírozott lovakat s hátterükben a hetekig lángoló épületek képét! Igen, én is "felszabadultam" a többiekkel. Hallottam a hóba tepert asszonyok és lányok sikoltozását, visszahőköltem az ágaskodó kozák lovak patái előtt, le- puffantotta fejem fölül a csillárt a "titkos leadó" keresésének ürügyén zabráló szovjet tiszt... * S aztán jöttek az új jelszavak, jelmondatok, mozgalmi dalok; ezúttal már nem a mozi vásznán és nem is az iskolában, hanem utcahosszat; hangszórókból harsogva, vörös transzparenseken a házak homlokzatára szögezve: "Nálunk legfőbb érték az ember." "Aki nem dolgozik, ne is egyék!" "Tied az ország, magadnak építed!" "Nálunk a munka becsület és dicsőség dolga!" "Asszonynak szülni kötelesség, lánynak szülni dicsőség!" (Kár, hogy ez utóbbit ma már nem hangoztatják! Akkor talán nem lenne kihalófélben a magyarság!) "Gerő, a hídver", "Tito, az imperialisták láncos kutyája", "klerikális reakció", "Horthy-fasizmus", "szocialista munkaverseny", "népnevelés" stb. stb. S aztán a hasznos tanácsok: “Ne tévessze el a nevét. Más a papír, más a szemét.” “Gyújtsd a vasat és a fémet. Ezzel is a békét véded!” Szép csokorra valót lehetne összeállítani ezekből a "bölcs" mondásokból, ha valaki venné magának hozzá a fáradságot! A tetőkön, tornyokon megjelentek az ötágú szovjet csillagok, s április 4-én, május elsején olyan oltá-
