Amerikai Magyar Újság, 2003 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2003-02-01 / 2. szám

6

AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG

2003február

SOÓS GÉZA:

HAZAI KÖRKÉP

Ritka jellemtelen kormánya van Magyarországnak. Ezen sajnos nem lehet csodálkozni, hiszen a kormány élén egy titkos ügynök vegetál D-209-es fedőnév alatt. Mégis ami 2002. december 1-én történt az mindennél aljasabb. Ugyanis miniszterelnökünk, Medgyessy Péter együtt ünnepelte a román miniszterelnökkel Nasta- seval a Kempinski szállodában, Erdély Romániához való csatolását. Medgyessy mellett ott díszelgett Kovács László külügyminiszter és Göncz Árpád volt köztársasági elnök, valamint a kormány több tagja és a szocialista párt prominens politikusai is. Ez a jellemtelen egyén, holnap a törökökkel ünnepli a mohácsi vészt, vagy az osztrákokkal a világosi fegyverletételt, az oroszokkal pedig a II. Magyar Hadsereg pusztulását a Donnál! Ezek a hazaárulók arra hivatkoztak, hogy végre meg kell békülni a két országnak, s erre valók a nemzeti ünnepek, melyek jó alkalmat kínálnak az együtt ünneplésre. Ha már feltörte a nyavalya a D-209-es ügynököt, és ünnepelte a 15 millió magyar tragédiáját, melyből hárommillió magyar pusztulásra volt - és úgy tűnik van - ítélve, legalább megkérdezhette volna, hogy a román kormány mikor adja vissza az egyházaknak az elrabolt vagyonát, melynek visszaadását a román törvények régen kimondták. Például a nagyváradi püspöki palotát, mely talán a leggyalázatosabb ügy jelenleg Romániában. Azt is megkérdezhetné, hogy mikor lesz Erdélyben magyar nyelvű egyetem? Mikor hallgathatnak a csángók anyanyelvükön misét, és mikor járhatnak gyermekeik magyar nyelvű iskolába? Érdekes lett volna arra is választ kapni, hogy a munkahelyi felvételnél miért számít előnynek az ha valaki román. Mikor engedik ki a börtönökből a jogtalanul elítélt magyarokat? Végül azt, hogy meddig tart még Erdélyben az etnikai tisztogatás, mikor fejeződik be végre a magyarok sanyargatása és üldözése? Ez az együtt ünneplés, mintegy elismerése Erdély elvesztésének és a román kormány nemzetiségi politikájának. Mit lehet mindehhez még hozzáfűzni? Gyalázatos egy társaság.

Medgyessy Péter miniszterelnök és Kovács László külügyminiszter Moszkvába utazott, hogy megoldják az orosz adósság problémáját. Azt a több százmilliós adósságot, mely még Kádár idején képződött. Ugyanis amikor beléptünk a Világbankba, dőlt a dollár hazánkba, kölcsön formájában. A dollár egy része Moszkvában landolt. Ezt nevezték guruló dollárnak, melyből a

Szovjetunió olyan, a hadiiparhoz szükséges berendezésekhez jutott, amelyeket csak nyugati valutáért lehetett megvásárolni, a COCOM-lista kijátszásával. Ennek az adóssághalmaznak a lebontása igen vontatottan haladt. Mint a régi szovjet időkben, Moszkva kinyilvánította, hogy milyen árucikkeket ad cserébe. Többségében csupa bóvlit, melyet a mindenkori magyar kormány köteles volt elfogadni. Tíz év kevés volt ahhoz, hogy végre megoldják ezt a problémát. Az orosz kormány az erő pozíciójából, akaratát ugyanúgy ráerőltette a magyar félre, mint a volt Szovjetunió. Mára még közel 400 millió dollárral tartozik Moszkva. Medgyessy és Kovács a sikertől csöpögve kijelentették, hogy hatalmas áttörés történt az adósság visszafizetése terén. Ugyanis Putyinék azt ígérték, hogy ha a magyar kormány elengedi a tartozások 64 százalékát, akkor a fennálló 36 százalékot rövid időn belül visszafizetik. Medgyessyék belementek az “üzletbe”, és még ők beszélnek sugárzó arccal sikerről. Arról persze alig esik szó, hogy mikor kerülnek haza Oroszországból a patinás sárospataki könyvtár könyvritkaságai és mindazok a fölbecsülhetetlen értékű műkincsek, amelyeket 1945-ben elraboltak.

Mint előző írásaimban többször jeleztem, a jelenlegi kormány jónéhány tagja már a kádári időkben is magas kormány- vagy pártbeosztásban volt. Ezek közül is kiemelkedik Csehák Judit, az egészségügyi tárca birtokosa, aki a 80-as években miniszterelnök- helyettes volt. Ebben a beosztásban érte a csernobili atomerőműben történt robbanás. A balesetről csak pár nap múlva értesült a lakosság és a következményekről szó sem esett, illetve arról tájékoztattak, hogy nincs semmi baj, csak a salátát egy kicsit jobban meg kell mosni. Ugyanakkor Ausztriában nagyon komolyan vették a katasztrófát és számtalan intézkedés történt a kár enyhítésére, a lakosság egészségének megóvására. Nálunk pedig sorban indultak el a kamionok Ukrajnán át Moszkvába és a többi nagyvárosba. A gépkocsivezetők többsége azóta megbetegedett és többen meg is haltak. A családok kártalanítása máig nem történt meg, illetve per alatt áll. A robbanás után napokkal, azok akik külföldi rádióadásokat hallgattak, megismerték a baleset mértékét és azok veszélyeit. A hivatalos álláspon az volt, hogy nem szabad pánikot kelteni. Csehák Judit és az egész kommunista bagázs, cinkosságot vállalt a szovjet vezetőkkel. A fő jelszó, mint említettem: csak semmi pánik. Az elvtársak azt állították, hogy a baleset után nem növekedett a daganatos betegek száma. Felteszem a kérdést, lehet-e azoknak hinni, akik kiszolgáltatták az országot hallgatásukkal (is) az oroszoknak? Lehet-e azoknak hinni, akik akkor is hazudnak amikor kérdeznek. Ennek a fi-