Amerikai Magyar Újság, 2003 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2003-07-01 / 7-8. szám
10 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 2003. júl.- aug. JOG ÉS KÉTKEDÉS A kritika joga A magyar jogrendszer és jogalkotás valaha európai hírű volt. Nem a mennyiség, a darabszám, hanem a minőség, az időtállóság jellemezte és híres volt a bírói függetlenség is. A szocializmus értékromboló évtizedei után az elmúlt 12 év mit tudott helyreállítani a jog és igazság, a jog és erkölcs- valamint a jog és logika szótszaggatott egymásrautaltságából? Vizsgáljunk meg ennek alapán egy aránylag friss példát: A magyar Büntető Törvénykönyv 269. elhiresült paragrafusa szerint: „Aki nagy nyilvánosság előtt a) a magyar nemzet, b) valamely nemzeti, etnikai, faji, vallási csoport vagy a lakosság egyes csoportjai ellen gyűlöletre uszít, illetve gyűlölet keltésére alkalmas egyéb cselekményt követ el, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő." Az értelmező szótár szerint uszítani csak állatot lehet. Jogszabályban emberre alkalmazni durva sértés. A jogszabály megalkotója és szövegezője sutba dobva az ártatlanság vélelmének elvét, törvényszövegben sérti az összes állampolgár emberi méltóságát. A sértés oly fokú, mintha valakinek a gyermekeit alomnak, a várandós feleségét vemhesnek, a szülést kölykedzésnek nevezné a törvény. Az uszítani szó pejoratív értelemben ellenséges viselkedésre, támadásra ingerlést is jelent. Pejoratív jelentés- változatot jogszabályban használni, értelmes meghatározás helyett, kodifikációs dilettantizmus. Emellett még sérti azt a személyt is, akit ösztökélnek, igyekeznek befolyásolni, azáltal, hogy őt kutyának véve az ö uszításáról beszélnek. Vajon mit szólna például bármelyik miniszter, ha az ő uszításukról lenne szó, valamire való ösztönzésük, biztatásuk helyett? A gyűlölet az értelmező szótár szerint heves ellenszenv, ellenséges indulat. Gyűlöletre tehát nem lehet uszítani, mert az uszítás - az elfogadhatatlan pejorativ értelemben is - ellenséges viselkedésre, támadásra való ingerlést jelent, de a gyűlölet önmagában se nem viselkedés, se nem támadás, hanem érzelem vagy indulat! Azt már nem is illik megkérdezni, hogyan tudja megállapítani a bíróság, hogy valami érzelmek vagy indulatok keltésére alkalmas-e vagy sem. Általános alkalmasság ugyanis ezen a területen nem létezik! Az emberek nem uniformizáltak, valami valamikor valaki számára alkalmas lehet valamire, ami más számára már nem alkalmas ugyanarra. Az is egy csoda, hogy érzelmek és indulatok meglétét hogyan képesek a bölcs bírák hitelt érdemlően hónapok, évek múlva megállapítani. Köztudott, hogy gyakran még a teljesen normális, egészséges ember maga sincs mindig tisztában saját érzelmeivel, indulataival és azok tartósságával, mértékével.. Még valami érdekesség: miért pont a gyűlöletre „uszítás” büntetendő? Más érzelmek miért maradtak ki? Útálat, megvetés, lenézés, undor stb. Azokra szabad uszítani? Vagy ezeket nem lehet mérni csak a gyűlöletet? Szó esik a törvényben „gyűlölet keltésére alkalmas egyéb cselekmény'-röl. Ha van egyéb cselekmény, akkor kell, hogy legyenek más, már taglalt meghatározott cselekmények is. Ilyenek azonban nincsenek, ugyanis a gyűlöletre uszítás nem cselekmény, hanem mint láttuk értelmetlenség és mint ilyen gyűlölet keltésére nem alkalmas, legfeljebb csak közröhej keltésére. Nevetni azonban senkinek sincs kedve. Már több embert elitéltek ennek a - magyar nyelvet csak korlátozottan ismerő személyek által fogalmazott - jogilag és logikailag egyaránt értelmetlen paragrafus alapján. A hülyeség tehát nemcsak hogy nem alkotmányellenes a mai Magyarországon, hanem szellemileg fogyatékosságot tükröző jogszabályok alapján még el is ítélnek embereket. Ne feledjük, a négy évtizedes kommunista uralom alatt mindenkit gyűlöletre neveltek. Gyűlölni kellett a kapitalistákat, a kulákot, a szomszéd állam vezetőjét, aki hivatalosan is az imperialisták láncos kutyája volt, a pápát, az egyházat, a vallást és mindenkit, aki gondolkodott és más nézeteket vallott mint a kommunisták. A gyűlöletre nevelt tömegtől pedig nem várható el, hogy egyik pillanatról a másikra megszabaduljon a gyűlölködő kommunista mentalitástól. Főleg ha a rendszerváltogatás utáni elit még egy brosúrát sem adott a nép kezébe, amelyben elitéli a kommunisták gyűlöletatmoszféráját és hitet tesz az egymás iránti szeretet mellett. Volt egy atyáskodó kommunista-bolsevista állam. Ideológiai alapjának, a kommunista szellemnek a lényege a társadalom kettéosztása volt: élcsapatra ( a párttagokra) és alsórendü, vezetésre szoruló tömegre. A felsörendű kommunisták szabták meg, hogy a tömeg miről hogyan vélekedjen, mit olvashat, ami nem zavarja meg primitiv agyacskáját. A Büntető Törvénykönyv 269. szakasza is bizonyítja, hogy a magyar jogban tovább ói a társadalom kommunista kettéosztása “okos elitre” és “buta tömegre”. Ennek a szakasznak a törvénybe iktatott tartalma feltételezi, miszerint ma is vannak, akik nem képesek megállapítani, hogy mi az igaz, mi a helyes és ezek eredményesen „uszíthatok” alantas cselekedetekre. Márpedig ezek felett államilag, ha kell hatalmi- büntetőjogi eszközökkel is bábáskodni kell. Senki se tévessze szem elől, hogy ez a paragrafus még véletlenül sem úgy szól, rendelkezik hogy: Aki kiskorúakat, vagy szellemi fogyatékosokat, illetve más
